Zajtánc

|
2010. szeptember. 24., péntek 21:27
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Csütörtök este izgatottan indultam el Hiroaki Umeda Kamaraszínházban rendezett előadására. Előzőleg készültem egy kicsit a Japán fotográfusból táncossá transzformálódó művész munkásságából és elgondolkodtatott, hogy tudja fenntartani az érdeklődésemet kétszer huszonöt percben egyetlen ember, szavak nélkül, tánccal.

A színházterem megtelt, az első előadás, a Duo elkezdődött. A székbepréselő zajok és a legalább ennyire egyedi projekció láthatóan meghökkentette a gyanútlan közönséget. A művész 25 percig egy ponton állva táncolt, uralva a teret, hihetetlen energiát sugározva a színpadról. Az jelenet végeztével szórványos taps a teremben, nem tudtam eldönteni, hogy ez a döbbenet vagy a nemtetszés kifejeződése. (A második Haptic című előadásra már többen nem érkeztek vissza. Mindenesetre bánhatják.)

A második előadáson a dinamika és a színek uralkodtak. Ha lehetséges, a zajokból faragott disszonáns ütemek és a néma csend (színházi néma csend alatt értendő: tinédzserek visszafojtott idegesítő kacagása és a Béres-csepp szedését elhanyagoló közönség köhögése) éles váltakozása még jobban elkápráztatott. Zseniális koreográfia néha elhitette velem, hogy egy nagyon modern robotot látok a színpadon, ami egyszer apró ember, máskor két mozdulatból alakul óriássá.

Az műsor végeztével már egyértelmű taps. Az ottmaradtak nem bánták meg. Nagyon örülök, hogy láttam ezt a kivételes, az érzékeimet harcra hívó előadást. Remélem Hiroaki Umeda gyakran látogat el hozzánk. Én ott leszek. Tökéletes volt.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Hozzászólások

  • 2
    szinuszoszcillátor (n.r.) | 2010-09-27 16:45
    Értékeld » 0 + -
    | Válasz erre
    Én azért nem mentem el
    Én azért nem mentem el mert a beharangozó hip-hop (és aközeli) zenei betétekkel kecsegtetett (?) - ami nekem nem kedvez.
    A beszámolód szerint nem így volt, de nem veszettem semmit.

    A köhögés valamiféle számomra ismeretlen nemzetözi véleménykifejezés-allegória? Erre válaszolt
  • 1
    Kovács Balázs (n.r.) | 2010-09-26 11:22
    Értékeld » 0 + -
    | Válasz erre
    én is hasonló
    én is hasonló várakozással voltam az előadás felé, de szerintem elég gyenge volt. A Duó alapötlete rendben, de akkor miért nem élő a videó? ha pedig nem élő a videó, akkor miért nem használja ki mindkét térfelet?

    a tánc mindkét darabnál a robotos sztereotípiát erőlteti, így engem inkább az EBM-re (electronic body music) emlékeztet, mint kortárs táncra (persze a kortárs is lehet retró :)

    a zenei vonalon pedig tele van Ryoji Ikeda klisékkel, és néha teljesen indokolatlanul brékes-ritmikus témára vált.

    a közönséget is lehet kritizálni, dehát vidéki színdarabhoz vidéki közönség való, nem? (már bocs')
    érdekes módon két nappal később a Todor Todoroff koncertjén mégis érződött hogy megfogta az embereket, hiába köhögött mindenki még előrehaladottabban, egy pillanatig sem szakadt meg az előadás ereje.
Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres