Végéhez közeledik a 21 párbeszéd
Az első pillanattól remek akciónak tartottuk a 21 párbeszédet. Művészek versenyeznek a köz kegyéért, megszólítva, gondolkodásra sarkallva a járókelőket. Elvileg rögtön látszik, hogy mi működik és mi nem. Mit értékelünk és mit nem. Ilyen programból kellett volna az EKF felvezető évadjaiba vagy egy tucat és máris máshogy viszonyulnának a zemberek a művészethez.
A 25 millió forintos költségvetésű rendezvény azonban nem zajlik zökkenőmentesen.
Ahogy korábbi cikkeinkben is megemlítettük, a koncepcióban és a kivitelezésben is találtunk hiányosságokat. A forgalmasabb helyekre elhelyezett pályamunkák előnnyel indulnak, hiszen többen láthatják őket, így feltehetőleg a szavazók száma is több lesz. Ebben mondjuk igazságot tenni valószínűleg lehetetlen. Ráadásul, néhány mű nem is biztos, hogy maradéktalanul megfelelt a pályázati kiírás szellemiségének (azaz mennyire szólította meg az utca emberét), de ez már inkább szubjektív megítélés kérdése.

Objektíven megítélhető probléma is akadt: a verseny kezdetekor a helyszíneken semmi nem hívta fel a figyelmet az alkotókra (kivéve, ha az akotó/k belekomponálták magukat művükbe) és arra, hogy tulajdonképpen miért is van ott az a művészeti alkotás. A szervezők ezt pár napon belül korrigálták. A másik problémát viszont, első látásra, úgy tűnik néhány nappal a közönségszavazás vége előtt sem sikerült megoldani.
A leadott szavazatokat a szavazás félidejében a szervezők lenullázták. Történt ez azért, mert egyesek csalni próbáltak. Nem volt megfelelő a szavazás biztonsága. Valószínűleg szerencsésebb lett volna ilyen/olyan regisztrációhoz kötött szavazás, azonban a kisebb aktivitástól tartva a szervezők nem ezt az utat választották.
A rendezvény egyik szervezője Páll Zoltán elmondta, hogy a szavazást két incidens zavarta meg. Az elsőt egy teljesen új rendszerrel és rendszerüzemeltetővel és a szavazatok nullázásával tudták megoldani. Ezt a versenyen résztvevők többségének egyetértésével tették meg. A verseny tisztaságát a továbbiakban pedig a szavazás naplózásával, majd az utólagos, automatikus szűréssel kívánják garantálni.
Azonban a verseny oldalán található üzenőfalon a tabula rasa óta is szakadatlan a hőbölgés. Sokszor persze észérvek is társulnak a hangulatkeltéshez, azonban részben elkeserítő, részben felettébb szórakoztató stílusban zajlik az eszmecsere.
- Ez a szavazás nem egy minőségi mérő, hanem népszerűségi mutató - mondja Páll Zoltán. Rengetegen találkoztak a 21 párbeszéddel és a rendezvény művészeti vezetője szerint már az is komoly eredmény és pozitív visszacsatolás, hogy tudomásuk szerint egy public art alkotást sem rongálták meg. Az emberek lehet, hogy mégiscsak befogadóbbak lettek.
Szavazni egyébként, a honlapon fellelhető ellentétes információk ellenére, még július 31-ig lehet. A győztesek valamikor szeptember végén az akcióról készülő kiadvány megjelenésekor vehetik át a díjaikat.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
|
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Címkék:
|
|
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
|
|
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
|
|
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
|
|
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Címkék:
|
|
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
|
|
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
|
| « | Február 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 05 | 30 | 31 | |||||
| 06 | |||||||
| 07 | |||||||
| 08 | |||||||
| 09 | 1 | 2 | 3 | 4 | |||
- Nagyon jól megszervezett seffer andrea 2011.10.31 (11:34)
- Fiúk ki a beszámoló Bencze Zoltán 2011.10.13 (13:27)
- remélem omfg 2011.10.03 (06:56)
- Nem éri meg kiadni érte Dóra, a felfedező 2011.10.02 (10:46)
- Pirkadt a hajnal. Seffer Andrea 2011.09.14 (16:13)
- Tisztelt Angyal Gyula 2011.09.14 (11:13)
- Pécs Moni István 2011.08.30 (23:53)
- Verőce, Árpád út 21. Perneky Sándor 2011.08.30 (22:31)
- Heidestr.21, 35644 Hohena stefan gnandt 2011.08.17 (16:04)
- Egyszerűen csodálatosak! Klíma 2011.08.14 (14:29)







