Utolsó lehetőség - záró kiállítások

|
2010. szeptember. 09., csütörtök 15:45
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
A kultúrdömpingnek köszönhetően rengeteg kiállítás várja folyamatosan az érdeklődőket, de számos tárlat hamarosan elbúcsúzik. Ezek közül ajánlunk hármat, melyek az egykori Dantéban, a Parti Galériában és a Vasváry-házban láthatóak.

 

 

Pécs első magángalériája az idei évtől új tempót vett fel. A Parti Galéria új koncepciójának lényege, hogy mivel erejük felett teljesítenének, ha a Városfoglalás mellett a havi tárlatciklust követnék, így más lett a lépték. Az évszakokhoz igazodó ritmus következő állomása előtt, Kudor Duka István kiállítását még mindenképpen érdemes felkeresni. A Parti Galériában már korábban is bemutatkozó művész farostra, fatáblákra alapozott aktjai, képzelt és valós portréi, papírra vetett csendéletei érdekes megközelítésben mutatják be a művész emberi testhez, tárgyakhoz fűződő viszonyát. A kiállítás két legjellegzetesebb darabja az egymással szembeállíthat/összetartozó Ádám és Diana.

Az Építészet és Kontextus címen zajló, több elemből álló eseménysorozat egyik fontos eleme zárul szombaton. A szervezők szeptember 11-én hirdetik ki, hogy a meghívásos  ,,Breuer Pécsett / oda-vissza"  és  nyitott ,,Victor Vasarely Nemzetközi Művészeti Pályázat a Köztéri Művészetért" legjobb pályaműveiből melyik lesz a nyertes. Az előbbinél feltehetőleg nehezebb dolga volt a zsűrinek, de a kiállított munkák alapján az utóbbi is nagyon színvonalas versenynek tűnik. A város képét valamelyest meghatározó pályazatok sorsa reméljük sokakat érdekel, és sokan látogatnak el szombat délután 16.00-kor az eredményhirdetésre, a Janus Pannonius u. 11-be. A kiállítás még vasárnapig lesz látható.

Szintén vasárnapig látható még Davor Vrankić önálló tárlata a Vasváry-házban, amivel itt foglalkoztunk részletesebben.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Hozzászólások

  • 1
    zsolti (n.r.) | 2010-09-11 09:22
    Értékeld » 0 + -
    | Válasz erre
    a 37 négyzetméter baromi
    a 37 négyzetméter baromi jó! jó ötlet és a látványterv is frankó. a nyertes szobor mindnképpen megvalósul vagy még valamelyik városi bizottágnak meg kell majd még szavaznia?
Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres