Útközben és otthon - két kiállítás csütörtöktől

ILP
|
2011. május. 20., péntek 15:13
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Egy fotókiállítással és egy családias hangulatú tematikus tárlattal kezdődött csütörtökön a három napos kiállításmegnyitási láz. Az Alajos Utcai Művelődési Házban Csaba Tamás fényképei, a Csoport-Horda Galériában művészfeleségek alkotásait tekinthetjük meg.

 

 

Másodszor állítja ki fotóit Csaba Tamás az Alajos utcai művelődési házban. Legutóbb Mitzki Ervin a Dunántúli Napló volt főszerksztője nyitotta meg a tárlatot, ezúttal dr. Kajtár Pál professzor szolgált némi adalékkal a kiállításhoz. Az alaposan átgondolt, jól szerkesztett kompozíciók analóg fényképezőgéppel készültek. Nem tematikus tárlatról van szó: inkább egy olyan válogatást kapunk, amiben a Berlinben élő fotós látásmódjával, ismerkedhetünk meg. A kiállítás június 10-ig, hétköznapokon 10 és 17 óra között látogatható.

Csaba Tamás a flickr-en

A ,,Művészfeleségek" csoportos kiállítás egy játékos kísérlet. A kísérletben kilenc pécsi képzőművész felesége szerepel, akik vállalkoztak arra, hogy házastársukról szabadon választott eszközökkel és műfaji kereteken belül ,,képet" alkotnak. Nem feltétlenül művészit, hisz közülük csak hárman foglalkoznak képzőművészettel. A galéria egyetlen kérése az volt feléjük, hogy az általuk készített tárgy, vagy bármilyen más megnyilvánulás fejezzen ki valamit a másik fél lényegéből. Az alkalmi szerepcsere a szervezők szándéka szerint nem csupán a jellemábrázolás rejtett dimenziót tárhatja elénk egy-egy alkotó vonatkozásában, hanem egyúttal felhívja a figyelmet a művészfeleségek felbecsülhetetlen jelentőségű háttérszerepére is. A kiállítók közül hárman maguk is képzőművészek, így ők talán valamivel könnyebben vették az akadályt.

A kiállítás június 8-ig, hétköznapokon 9 és 16 óra között látogatható a Pécsi Horvát Színház tetőtéri galériájában.

Időpontok:

Csütörtök
10:00 - 17:00
Péntek
10:00 - 17:00
Hétfő
10:00 - 17:00
Kedd
10:00 - 17:00
Szerda
10:00 - 17:00
Csütörtök
10:00 - 17:00
Péntek
10:00 - 17:00
Hétfő
10:00 - 17:00
Kedd
10:00 - 17:00
Szerda
10:00 - 17:00
Csütörtök
10:00 - 17:00
Péntek
10:00 - 17:00
Hétfő
10:00 - 17:00
Kedd
10:00 - 17:00
Szerda
10:00 - 17:00
Csütörtök
10:00 - 17:00
Helyszín: Alajos utcai Közösségi Ház

Időpontok:

Hétfő
09:00 - 16:00
Kedd
09:00 - 16:00
Szerda
09:00 - 16:00
Csütörtök
09:00 - 16:00
Hétfő
09:00 - 16:00
Kedd
09:00 - 16:00
Szerda
09:00 - 16:00
Csütörtök
09:00 - 16:00
Hétfő
09:00 - 16:00
Kedd
09:00 - 16:00
Szerda
09:00 - 16:00
Helyszín: Csopor(t)-Horda Galéria

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres