Újabb Zsolnay-rejtélyek Pécsett

ILP
|
2011. augusztus. 04., csütörtök 07:45
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Címkék:
"Pécs már jó ideje nem Európa Kulturális Fővárosa, de a rendezvénysorozat máig rengeteg kérdést és problémát vet fel. Például azt, hogy hogyan is kell írni az újonnan keletkezett városrészek és intézmények neveit." - írja a Nyelvészet és tudomány, amelynek nyelvészei megkeresésünkre részletesebben foglalkoztak a még mindig készülő Zsolnay Negyeddel és a nemrég megnyitott Zsolnay-mauzóleummal.

 

 

 

Az új kulturális városrész előkészítése/építése kezdetben a Zsolnay Kulturális Negyed munkacímen futott, amivel több évig barátkozhattunk. Aztán 2010-ben hirtelen Zsolnay Negyed lett a név(bár ez nem minden médiumban honosodott még meg). (És, a hirtelen névváltoztatások kapcsán, most nem is foglalkoznánk részletesebben a Kodály Központtal, ami eredetileg egy névpályázat alapján Opus2010-nek hívtak volna, és csak 2010-ben kapta a mai nevét. Ez politikai döntés volt és mint ezekben az esetekben már többször kiderült, nem elsődleges szempont a nyelvi ráció.)

Ezen még túltettük magunkat, bár gyanús, hogy akkor már Zsolnay-negyednek kellene lennie, de szebb is így, és könnyebb lehet pozicionálni az intézményt. Azonban a nemrég átadott Zsolnay-mauzóleumot, méghozzá Zsolnay Mauzóleum néven vezetik be, ami nem kifejezetten illeszkedik az eddigi helyesírási hagyományba. Kérdéseink tehát ezek voltak: Zsolnay Negyed vagy Zsolnay-negyed, és Zsolnay Mauzóleum vagy Zsolnay-mauzóleum?

A nyest.hu nyelvésze szerint valószínűleg a Zsolnay-negyed és a Zsolnay-mauzóleum a helyes megoldás, azonban a helyesírási szabályzat alapján a többi írásmód is részben védhető. Ismét egy olyan kérdés, amiben nem hoz megnyugtató választ a szabályzat tanulmányozása, és leginkább egy hivatalos állásfoglalást kellene kicsikarni az MTA Helyesírási és/vagy Nyelvészeti Bizottságából.

A teljes válasz a nyest.hu bejegyzésében olvasható.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres