Tavaszt hozó Grimm-Busz Színház

|
2011. március. 08., kedd 07:22
Tartalom értékelése
3 / 1
Bizonyára mindenki nagyon várja már az igazi tavaszt, amikor végre ki lehet mozdulni a négy fal közül otthonról, és kéz a kézben el lehet indulni egy jó hangulatú családi programra! Egy ilyen vidám vasárnap délelőttöt garantál a kedves érdeklődőknek a villánykövesdi Fülemüle Csárda, ahol is a szegedi Grimm-Busz Színház vendégszerepel március 27-én, ,,Hetet egy csapásra" című gyermekszíndarabjával.

A társulat már bő tíz éve járja az országot gyermekeknek készült vidám, zenés, jelmezes előadásaival.

 

A Grimm-Busz Színházat 1999 nyarán hívta életre Papes Béla, Papp Márta és Zombori Béla, akik a mai napig lelkesen vesznek részt a csapat munkájában. Rajtuk kívül feltétlenül meg kell még említenünk Kiss Tímea nevét, aki 4 évig erősítette a társulatot, tehetségével és a gyerekek felé sugárzott szeretetével.

 

A színház repertoárja közel 25 meséből áll, melyek között akadnak feldolgozások, de többségük saját kompozíció.

 

10 év alatt 220 településen több mint 2500 előadást játszott már a Grimm-Busz Színház. Csillogó szemű, lelkesen tapsoló közönségük pedig, folyamatos szeretetével ösztönzi őket a további munkára. Ennek gyümölcsét most a Pécs környéki gyerekek szedhetik le, akiknek egy népszerű mesét ad elő a társulat, március 27-én délelőtt 11 órakor, a villánykövesdi Fülemüle Csárdában.

 

 

Hogy miről is lesz szó ebben a mesejátékban? Íme, egy kis ízelítő - kedvcsináló gyanánt:

 

A szabólegény világgá indul szerencsét próbálni. Egy kedves anyókától lekvárt kap ajándékba. Azt azonban a legyek is meg akarják kóstolni. Ezt nem tűrheti, és jókorát csap a legyek közé. Amikor megszámolja őket, akkor jön rá, hogy hetet ütött agyon egy csapásra. Innentől kezdve már semmi nem állhat útjába.

 

A történet folytatását bárki megtudhatja, aki kiruccan március 27-én délelőtt 11 órára, a villánykövesdi Fülemüle Csárdába. A program ingyenes!

 

(C) Janurik János

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Figyelünk
Gyakran hallok olyan problémákról, amikor az anyuka a majdani jövő miatt aggódik. Azért szeretne a baba viselkedésén, szokásain változtatni, mert úgy gondolja, később már nem vagy csak lassan lehet leszoktatni, átszoktatni a babát egy új szokásra. Mit lehet tenni ilyen helyzetekben?
Gyors ebédet szerettem volna kevés munkával, hogy közben tehessem a dolgomat. Evvel igazán nem kellett sokat szöszmötölni.
Kedden egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy idén Budapesttel együtt hat hazai nagyvárosban is megrendezik az Ezer Lámpás Éjszakáját. A Kárász Róbert által 2011-ben életre hívott kampány célja, hogy segítséget nyújtson az eltűnt gyerekek felkutatásában, felhívja a figyelmet a csellengés veszélyeire és a megelőzés fontosságára.
Az epres dobozkából vidám, színes tároló - kincses doboz készülhet - a gyerek apróságainak.
Vajon szoptathatunk egy óvodás- vagy akár egy iskoláskorú gyermeket is?
A nagyszülői generáció közelsége különösen kellemetlen lehet a levált és esetleg már párkapcsolatban vagy családban élő fiatal számára akkor, ha képviselői olyan üzeneteket sugároznak, amelyektől a fiatal rég szabadulni szeretne és amelyek talán már korábban is megkeserítették az életét.
A narancsízű kuglóf nagyon finom egy csésze jó erős kávéval, vagy tejszínnel és kandiscukorral kínált teával.
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Kultúrka Trió
Piknik Park
Videóüzenetek