Tavasszal kiállítások nyílnak

ILP
|
2011. március. 10., csütörtök 13:13
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
A Pécsi Galéria működésével kapcsolatban legutóbb még bizonytalanságokról számoltunk be. Számos kérdés még most sem rendeződött, azonban az biztos, hogy a hétvégén két kiállítás is nyílik a belvárosi galériákban.


A Kisgaléria éves programja, a már korábban említett, Új nyolcak művészcsoport képviselőivel folytatódik. A Sikeres rehabilitáció művészekkel és betegekkel összefogva alcímű kiállítást, március 11-én pénteken délután 5 órakor Aknai Tamás, művészettörténész nyitja meg.

A régi elődöket követve alakult meg, a Nagy Kiállítótérben most is látható Nyolcak nyomán, az Új Nyolcak-csoport Aknay János, Csorba Simon, Farkas Ádám, Csáji Attila, Fejér Hadúr Péter, Kovács-Péter Balázs, Lapu Mihály és Dr. Táncos László részvételével.

A pszichiátriai betegek gyógyulásában jelentős szerepe van a művészeti terápiának. Az új Nyolcak kiállítás fő üzenete, hogy a művészek és a betegek együtt segíthetik a mentális problémával élők rehabilitációját, harcolva így a stigma, társadalmi kirekesztés és megbélyegzés ellen.



A Széchényi téri galériában a Barcsi Nemzetközi Művésztelep anyagából válogatás lesz látható. Március 12-én szombaton délután 5 órakor, a művésztelep vezetője, Halmos Klára grafikusművész nyitja meg a "Víz Jel Kép' című tárlatot.
Kezdetben a  szokásos  metódus  szerint  működő művésztelep gyűjteménye  az ott tevékenykedő művészek ajándékaiból, ellentételezésiből állt össze. illetve  ellentételezésképpen .

A művésztelep vezetői, Halmos Klára  és  Vörös  András  korábban  is  tudatosan választottak tematikát, de az elmúlt két év ,,Vízfüggöny" és ,,Hullámtér" című programjuk igazán jól illeszkedik  Barcs városa és a Dráva romantikus, izgalmas környezete által nyújtott háttérhez. A programban részt vevő művészek pedig műfaji sokszínűséggel fogalmazták meg ezt a viszonyt. A festmények, installációk, számítógépes és kézi grafikák olyan izgalmas eredményeket produkáltak, amelyre  büszkék lehetnek a szervezők és alkotók egyaránt.

Előzetes:

A Zsolnay Negyed új kiállítóterében egy igazán rangos kiállítással folytatódik az évad: március 25. és május 15. között " Fényima" címmel, Tóth Menyhért(1904-1980) festőművész kiállítása lesz látható. 

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres