Színházak vetélkedője a POSzT-on

ILP
|
2010. május. 31., hétfő 10:34
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Számos érdekes off-programmal kecsegtet az idén 10. jubileumát ünneplő országos színházi találkozó. Az idei év egyik újdonsága a színházi társulatok műveltségi vetélkedője, melyben egy népszerű internetes játék analógiájára épülő versenyen vesznek részt a csapatok. A szórakoztató döntőre június 8-án, 15.30-kor a Platinus szálló Bartók termében kerül sor.

A stratégiával ötvözött vetélkedősorozat főszereplői a színházak, a színészek, a rendezők, a dramaturgok, a tippelős- és feleletválasztós kérdések, és nem utolsósorban a bajnokság műsorvezetője Scherer Péter, alias Pepe voltak. A színes egyéniségű játékosok és az izgalmas játékok mellett Pepe humora és történetei tették még szórakoztatóbbá a bajnokságot.

27 színház 81 művésze játszott a népszerű online kvízjáték élő változatában. 3 elődöntő napon, 9 villámháborút bonyolított a Honfoglaló stábja a budapesti Trafóban. Ezekből a csatákból a kilenc győztes csapat jutott a középdöntőbe. Az itt első helyen végzett csapatok, tehát azok, akik már két győzelmet tudhatnak maguk mögött, játszanak döntőt június 8-án, 15.30-kor, a Palatinus Hotel Bartók Termében.

A Színművészeti csapatában Solt Róbert dramaturghallgató mellett Ascher Tamás, Novák Eszter, Máté Gábor és Dömötör András játszott. Solt Róbert biztosan ott lesz a döntőn is, egyelőre azt még nem tudjuk, kik játszanak mellette. A Bábszínház mind a kétszer ugyanazt a csapatot delegálta: Dobák Lívia dramaturg, Pethő Gergő és Ács Norbert színészek honfoglalóztak. A döntőben szintén ők hárman vesznek részt. A Dumaszínház csapata is ugyanaz volt az elő- és a középdöntőben is, azaz Litkai Gergely, Bács Miklós és Janklovics Péter. Közülük Litkai és Bács ott lesznek a döntőn is, Janklovics Péter helyett, aki máshol játszik, mást delegál a Dumaszínház.


A győztes csapatnak járó díj több millió forint értékű reklám- és hirdetési megjelenés, a CEMP Média és az EMG Média Group jóvoltából. Ezeket a felületeket az abszolút győztes színház a 2010-2011-es évadban használhatja fel. Ezen kívül a Duna Televízió a nyertes csapattagoknak egy-egy laptopot ajánlott fel. Ünnepélyes díjátadás a döntő csata után lesz.

Bővebben

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
Címkék:
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
Címkék:
« Február 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
05 30 31
01
02
03
04
05
06
06
07
08
09
10
11
12
07
13
14
15
16
17
18
19
08
20
21
22
23
24
25
26
09
27
28
29
1 2 3 4
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres