Színház az egész világ - 3. hét
Nemzeti Színház
Kedden este két alkalommal is színpadra viszik Pintér Béla és Darvas Benedek Parasztopera c. darabját. A szerző, Pintér Béla gondolatai művéről:
,,A Parasztoperában egy balladisztikus történetet dolgoztunk fel opera formában. Zenéjének alapja az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegye. A történet talán sokak számára ismerős lesz. Nekem a nagymamám úgy mesélte, hogy Szabadszállás környéki emberekkel történt ez meg nagyon régen. Bocsássák meg nekem, ha egyelőre csak annyit árulok el belőle, hogy lesz benne néhány boldogtalan sorsú ember, szenvedély, humor, vérfertőzés és gyilkosság."
Izgalmas előadásnak ígérkezik a Gyanús Mozgások c. egyfelvonásos színmű is, melyet pénteken és vasárnap láthatunk a Szobaszínházban. A történet anya és fia életét meséli el. Két magányos ember történetét, akik képtelenek megérteni egymást. Kálmán azzal vádolja az anyját, hogy a lakása körül megint gyanús mozgások vannak. Mint múltkor, amikor kirabolták őt. Pontosabban: nem kellett kirabolniuk, mert a Mama magától mindent odaadott nekik - vadidegeneknek! Az ablakból integetve nézte, ahogy elszállítják az értékeit. És utólag semmire sem emlékezett az egészből. Talán a vita hatására, talán más okból végül a Mama, Teri elköltözik, és fia hiába kéri, nem árulja el hová megy. A fiú aggodalma gyanús lesz Teri számára: miért éppen most érdeklődik? Miért nem akarja, hogy elmenjen? A történet végén kiderül, hogy helyrehozhatók-e az anya-gyermek közötti ellentétek.
Továbbra is műsoron: Légy jó mindhalálig, Rudolf
Harmadik Színház
Hétfőn láthatjuk Parti-Nagy Lajos és Darvas Ferenc Ibusár c. monodrámáját. Sárbogárdi Jolán alakját Füsti-Molnár Éva alakítja nagy sikerrel. A monodráma a legintimebb, legszemélyesebb színházi műfaj és optimális esetben egy másik világ bensőséges és intenzív jelenlétét képes megteremteni. Sárbogárdi Jolán története számára nagyon adekvát ez a forma, ugyanis az ibusári jegykiadó arra vállalkozik, amire csak a giccs: ha a külső világ, a valóság kilátástalanul sivár és már eszményítve sem képzelhető el, azaz eszményített valóságot nem fabrikálhatunk magunknak, akkor ezt a valóságot ki kell iktatni. Jolán életében fokozatosan végtelenné, uralhatatlanná terebélyesedik az illúzió: író lesz ő, zenés színpadi művek ünnepelt szerzője.
A darab nem csak egy nő drámáját mutatja be, a mindannyiunkban lakozó Sárbogárdi Jolánt is a felszínre hozza.
További alőadások: Óriáscsecsemő, Albin kocsmája, Óz, a nagy varázsló
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)
- Bánkuti Róza fagyija Lévayné Hajdics Katalin 2012.05.23 (21:43)
- DygDsuEIbhB Tital 2012.05.23 (20:33)
- Bánkuti Róza! Bánkuti Cecília és Gellért 2012.05.23 (20:04)
- gqLpHyRwLO gnDTfBPSYFkwPcN 2012.05.23 (20:00)
- 2008 XZbXXqboQyNKtU 2012.05.23 (19:31)
- iYiEOhiKmM VIadKZGpyj 2012.05.23 (18:58)







