Szerdától vár az Ördögkatlan

ILP
|
2010. augusztus. 02., hétfő 12:58
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Az Ördögkatlan már harmadszor gyarapítja azoknak az összművészészeti fesztiváloknak a sorát, amelyek a könnyed szórakozás mellett értéket is közvetítenek. Augusztus 4. és 8. között, a már megszokott helyszíneken, az eddiginél is több program várja a képző-, a filmművészet, az irodalom, a színház és a zene kedvelőit.

 

 

Szinte minden nyári hétre jut egy-egy fesztivál, amelyek zeneileg nem túl izgalmasak hiszen évről-évre szinte ugyanazok a zenekarok lépnek fel, a kiegészítő rendezvények is meglepően egyforma arcot mutatnak, az arculatukat pedig leginkább az határozza meg, hogy éppen melyik multival sikerült előnyös szerződést kötniük szervezőknek. Ezekkel állítható szöges ellentétbe az Ördögkatlan fesztivál, ami a napi pörgés helyett az andalgást választására ösztönöz, a szemlélődésre és a befogadásra. Mivel minden programot nem szeretnénk felsorolni, és felsleges is lenne, így csak néhány olyan programot ajánlunk, amin az ilovepecs.hu szerkesztősége mindenképpen részt fog venni.

Az idei Ördögkatlan Fesztiválon rég nem látott ismerősökkel is találkozhatunk. Lévay Balázs népszerű tévéműsora, a Dob + Basszus érthetetlen okokból lekerült aLévai Balázs képernyőkről, majd a Bárka Színház színpadán, megújult formában és tartalommal tért vissza. Többször láthattuk Pécsett is. 2010-ben az Ördögkatlan Fesztiválon ezt a hagyományt viszik tovább. Háy János 50. születésnapja alkalmából Lévay Balázs olyan beszélgetőpartnereket hívott vendégül, mint Kiss Tibi, Lovasi András, Mucsi Zoltán és Rátóti Zoltán, akik a legendás figurákról, korszakos dalokról nem csak beszélgetnek, hanem elő is adják azokat.

Rátóti Zoltán újabb önálló előadással is jelentkezik az Ördögkatlanon. Ahogyan tavaly, idén is Háy János szerzeményeit szedte egy csokorba. A Bogyósgyümölcs kertész fia után a Házasságon innen és túl c. novelláskötetből építi fel zenés előadását, melyet augusztus 7-én két alkalommal is megnézhetünk Palkonyán. A házasság és a fiatal szerelmek egyaránt tartogatnak meglepetéseket, fájdalmat és csalódást. Fellángolás, titkos randevúk, a gyerekekkel töltött szerelem-mentes család kirándulások, az egymásra találás, a megcsalás és a szerelem utáni vágyódás rejtélyes ösvényein barangolhatunk a népszerű kortárs író és Rátóti Zoltán jóvoltából.

A művészeti produktumok bemutatása mellett idén már az alkotás folyamatába is betekintést nyerhetünk.  A Quimby frontemberéről minden rajongó tudja, hogy valószínűleg a képzőművészetben is könnyedén érvényesülhetne. Kiss Tibor mellett ef. Zámbó István, Cseh András valamint Simon Edina és Surman Edit épületinstallációi a látogatók szeme láttára öltenek testet.

Az exkluzív csak itt látható programok rengetegét filmvetítéseken pihenhetjük ki. A fókuszban ezúttal Jancsó Miklós ,,újkori" munkássága áll. Kilencvenes évek közepétől készült, avantgarde megközelítésű, visszatérő szereplőgárdával elkészített filmjeit naponta láthatjuk, bár a túladagolásuk által okozott tünetek már kettő megtekintése után is tapasztalhatóak. A mester mellett Mike Dude a Tüke-fenomén című alkotása is ide kívánkozik. A meglehetősen vírusvideósra sikeredett trailer alapján semmire sem merünk tippelni. Csak azt kívánjuk, hogy legalább olyan jó legyen maga az alkotás, mint az előzetes.

Eine kleine szoborzene, avagy underground fémzene a nyolcvanas és kilencvenes évekből. Lois Viktor képzőművész, hangszobrász és kultikus zenekara a Tundravoice újra látható. Nem tudni, hogy rendszeresen-e, de most az Ördögkatlanban biztos. Radiátorbasszus, centrifugagitár és még sorolhatnánk Lois leleményes alkotásait. Ő az ki nem állt be a sorba Ef Zámbó Öcsiék mellé a magyar undergroundéba sem, ahol a képzőművészek mégiscsak rendes hangszert ragadtak. Neki a dodekafónia nem volt radikális, saját hangszereket épített. Igazi outsiderként tekinthetünk rá és zenekarára. Többek között ő képviselte Magyarországot 1993-ban a velencei biennálén hangszobraival a magyar pavilonban.

A millenium előtt a Firewater a régi MTV-s 120 minutes banda, a CopShootCop kultzenekarból alakult és vált népszerű koncertzenekarrá. Tod A. a frontember, éveket töltött a távol-keleten, közben könyvet írt, zenéket gyűjtött és átszellemülten visszatérve megalakította új zenekarát a Firewatert. Tagjai koncertenként változnak, N.Y. Klezmer Bandből a fúvós szekció, a gitáros a Jesus Lizardból, és még sorolhatnán.  Tod szövegei csodálatos egyszerűségükben és önmagában kerekek. Alaptanítások és egyszerű érzelmek, akár csak Víg Mihály szövegei a Balatonból. Egy biztos, hogy Karnics Zoli a Psycho Mutantsből és Kiss Tibi a Quimby-ből ott lesz az első sorban és együtt koccintanak egyik kedvenc zenekarukra karöltve, a Firewater-re.

 

A pontos időpontok és minden egyéb információ az Ördögkatlan honlapján.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres