Reneszánsz próbatétel kis vitézeknek és hercegnőknek

|
2010. június. 10., csütörtök 09:39
Tartalom értékelése
3 / 1
Már csak hármat (vagy kevesebbet) kell aludnunk és máris itt a szombat. Ha pedig szombat, akkor Piknik Park, hiszen június 12-én délután 14:00 órakor kezdődik a közel hat hónapos programsorozatunk következő nagyszabású, ingyenes rendezvénye, ahová minden kis hercegnő és vitéz jelöltet (valamint udvaroncaikat, társalkodónőiket, fegyverhordozóikat ) nagy szeretettel várunk. Gyere el te is!

Izgalmas kalandot szerveztünk a tündéri barokk kertbe lovagoknak és hercegnőknek, a reneszánsz kor szellemében. A várfalak között a középkort idéző játékos kalandtúránk a gyermekeket és szüleiket kreatív kézműves, ügyességi és egyéb vidám feladatokkal várja, melynek végén igazi hősöket és királynőket ünnepelhetünk!

Reméljük a Kapirgáló naphoz hasonlóan kellemes, napos délutánra számíthatunk, és nem kell megküzdenünk egy lovagi tornán a felhőkkel. A délután folyamán ezúttal a kis hercegnők és vitézek reneszánsz próbatételen mérkőzhetnek meg.
Hogy milyen feladatok várnak a legmerészebbekre?  Szögbeverés, almaevés, kőgolyó-hajítás, gólyalábazás, óriáskirakó, lyukas táblajáték, diótörő,  Toldi Miklós próba, falépegetők, memóriajáték és a többi legyen meglepetés!

Ezeken kívül lehetőséged lesz a következő foglalkozásokon is részt venni, miközben új barátokra lelhetsz:
- agyagozás közben saját hétfejű sárkányt készíthetsz;
- középkori leleteket tárhatsz fel valódi régészfelszereléssel;
- elkészítheted Mátyás Király pénzérméjét;
- kosarat fonhatsz szelídített vesszőkből;
- ha kisebb gyermek vagy, akkor izgalmas alkotásokat készíthetsz;
- hercegnői süveget varázsolhatsz;
- vitézi kardot és pajzsot készíthetsz;
- íjat, nyilat és dárdát barkácsolhatsz magadnak;
- íjászbemutatót csodálhatsz igazi felszereléssel és lovakkal;
- olvasóligetben mesét hallgathatsz és olvashatsz.

Ha kedvet kaptál és elég merész vagy, gyere el!
Ne felejts el magaddal hozni plédet - a próbatételek közötti pihenés és hancúrozás kedvéért -, és természetesen apát, anyát, pereputtyot. Világért se hagyd, hogy otthon unatkozzanak!

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Figyelünk
Gyakran hallok olyan problémákról, amikor az anyuka a majdani jövő miatt aggódik. Azért szeretne a baba viselkedésén, szokásain változtatni, mert úgy gondolja, később már nem vagy csak lassan lehet leszoktatni, átszoktatni a babát egy új szokásra. Mit lehet tenni ilyen helyzetekben?
Gyors ebédet szerettem volna kevés munkával, hogy közben tehessem a dolgomat. Evvel igazán nem kellett sokat szöszmötölni.
Kedden egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy idén Budapesttel együtt hat hazai nagyvárosban is megrendezik az Ezer Lámpás Éjszakáját. A Kárász Róbert által 2011-ben életre hívott kampány célja, hogy segítséget nyújtson az eltűnt gyerekek felkutatásában, felhívja a figyelmet a csellengés veszélyeire és a megelőzés fontosságára.
Az epres dobozkából vidám, színes tároló - kincses doboz készülhet - a gyerek apróságainak.
Vajon szoptathatunk egy óvodás- vagy akár egy iskoláskorú gyermeket is?
A nagyszülői generáció közelsége különösen kellemetlen lehet a levált és esetleg már párkapcsolatban vagy családban élő fiatal számára akkor, ha képviselői olyan üzeneteket sugároznak, amelyektől a fiatal rég szabadulni szeretne és amelyek talán már korábban is megkeserítették az életét.
A narancsízű kuglóf nagyon finom egy csésze jó erős kávéval, vagy tejszínnel és kandiscukorral kínált teával.
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Kultúrka Trió
Piknik Park
Videóüzenetek