iLovePécs: Hogyan lettetek ti ennek a konferenciának a témafelelősei?
Szemerey Samu: Felhívtak telefonon. Bencze Zoli, keresett meg, akit a MoME doktori iskolából ismerek, hogy az Építészet és Kontextushoz kapcsolódva szeretnének kulturális városfejlesztés témakörben egy rendezvényt szervezni

iLP: A konferencia szervezése során mennyire volt szabad a kezetek, milyen ajánlásokat kaptatok és kitől?
Polyák Levente: Miután az ötletet elmondták, viszonylag szabad kezet kaptunk. Meghatároztuk a nagyobb tematikai blokkokat, aztán folyamatason egyeztettünk. De például szakmai tanácsadóként Szíjártó Zsolt is sokat segített.
SzS: Valójában nagyon nagy szabadsági fokkal rendelkeztünk. Ha jól emlékszem, már a második megbeszélésen eléggé határozott és bizonyos értelemben radikális koncepcióval álltunk elő, ami nagyon keveset változott...
PL: Az emberek változtak, de a témák nem.
SzS: ...és azt gondolom, hogy nem csak Magyaroszágon újfajta feltérképezése ez ennek a problémakörnek.

ILP: Végig itt voltam, nagyon érdekes volt, de a cím alapján alkotott elvárások miatt azért némi hiányérzetem is maradt. Ahogy a közönségből mások is megjegyezték, a kulturális város után nekem is azt jelentette, hogy az EKF-hez lehetett volna több köze az egésznek. Arra gondolok, hogy itt volt ugyan az elején Takáts József, de ő már lassan 4 éve nem vesz részt az EKF-ben, viszont a jelenlegi stábból senki nem volt itt...
SzS: Ez valószínűleg a koncepciónkból fakad. Az elején el kellett határozni, hogy egy olyan konferenciát szeretnénk-e, ahol specifikus problémák hangzanak el, esettanulmányok kerülnek bemutatásra a helyi helyzet megoldásának érdekében. Mi ennél sokkal ambíciózusabb dologra gondoltunk. Amellett, hogy abszolút szem előtt tartottuk Pécset, hiszen sok előadásban, sok vonatkozásban megjelent a város, de igazából ez az egész messze túlmutatott a helyi relevancián. És ezt azért fontos mélyebben elemezni, mert volt talán más is, aki félreértelmezte ezt a dolgot. Pécs a sorok között folyamatosan ott volt. Nem volt kint a kirakatban, de az előadásokat végighallgatva, ha valaki az alapján építette fel magában a dolgokat, ahogy mi a tematika kidolgozása során, akkor biztos megtalálta azokat a pontokat, amelyek lokalizálhatóak lesznek, és megoldásokat adhatnak vagy ráébreszthetnek a tényleges problémákra.

Szemerey Samu

ILP: Igazából végig a problémafelvetést láttam, a város jelenlegi problémáira talán nem is létezik megoldási modell.
SzS: Szerintem illúzió egy konferenciától megoldásokat várni.

ILP: Nem is erre gondolok. Inkább csak konstatáltam a benyomásom. De akkor szerintetek mi volt a célja és haszna ennek a két napnak?
PL: Egy csomó ötletet, egy csomó gondolatot behozni, másrészt globális méretekben újragondolni a kultúra alapú városfejlesztést, azt hogy hogyan lehet és érdemes a várostervezés kontextusában beszélni a kultúráról, a globális gazdasági válságot sem mellőzve. Hogyan lehet erről az egészről kvázi periférikus helyzetből beszélni. Hogyan ültethetők át bizonyos koncepciók más helyekre. Ezeket próbáltuk végigjárni. Ilyesmire Magyarországon, de talán az egész régióban nem volt még példa. Szerintem egy nagyon kortárs és haladó szellemű konferencia volt ez.
SzS: A közönségnek ilyen konkrét elvárását egy kicsit félreértelmezésnek érzem. Azok a szakmák, amelyeknek a képviselői a hallgatóságot adták, és amelyek potenciális megrendelői lehetnek egy ilyen rendezvénynek, egyrészt talán nincsenek felkészülve arra, hogy a hozzájuk látszólag közvetlenül nem kapcsolódó, de folyamatosan fejlődő tudást proaktívan interpretálják és beépítsék a saját gondolkodásukba. Másrészt viszont, ezt könnyítő folyamatok nem is nagyon zajlanak. Olyan ez, mintha egy haladó gyorsvonatra kellene felugrani. Ez az a távolság, ami frusztráló lehetett. Ezért is kár azt várni egy konferenciától, hogy a mindennapi praxis bővítéséhez valaki kész megoldásokkal szolgál majd. A konferencia egyik eredménye és másodlagos célja az lehetne, hogy az itt megjelenő szakmák teljesen másként gondolkodjanak saját szerepükről. Ami kiábrándító és frusztráló dolog is lehet, mert az egész EKF kapcsán az építészek egy hihetetlen hősies szerepet játszottak. És nagyon pofátlan dolog tőlünk, hogy jövünk és azt mondjuk, hogy hát ezt nem így kellett volna. És ez kevés. De ez a kevés nem abban az irányban kevés, amit csináltak, hanem amit talán elmulasztottak.

Polyák Levente

ILP: A kulturális főváros által létrehozott legnagyobb problémakörnek sokak számára a Zsolnay Kulturális Negyed tűnik. A létrejötte egyszerre két megoldandó feladatot teremtett. Egyrészt maga az új intézmény és a hozzá kapcsolódó intézményrendszer több kérdést vet fel mint amennyi választ ad, de a belvárost elhagyó kulturális intézmények egy betöltendő űrt is hagynak maguk mögött. Rengeteg szakértő van jelen most a konferencián, akiket sajnos nem tudok megkérdezni a véleményükről, hiszen nem ismerik eléggé a szituációt. De Ti is a téma szakértői vagytok, úgyhogy Titeket kérdezlek. Milyen menekülési útvonalakat láttok?
PL: Azt gondolom hogy nincs menekülési útvonalakra szükség. A konferencia egyik legnagyobb tanulsága, hogy semmilyen kulturális városfejlesztés nem képzelhető el önálló elemként, hanem összefüggéseiben kell látni a dolgot. Ezért beszéltettünk annyit technológiáról, infrastruktúráról. Nyilván fontos döntés volt kiköltöztetni központi helyeken működő intézményeket, és ezeknek a megüresedő helyeknek egyszerűen tudni kell új funkciókat adni. Tudni kell feladatokat, támogatásokat találni.
SzS: Két fontos dolgot látok. Az egyiket most értettem meg, a másikat már elég régóta értem. Most vált nyilvánvalóvá számomra a magyar és a külföldi szakemberek perspektívája között húzódó borzasztó nagy szakadék. Az előadó elmondja, hogy a periférikus helyzet, a forráshiány lehetőségeket is teremt. A krízis lehetőséget is jelent. Mindez értelmezhető akadálypályának és kihívásnak. Magyar oldalról meg ott van egy áthatolhatatlan fal. Az ilyen előadások után mindig ott volt egy magyar hang, amelyik érvek nélkül zsigerből cáfolta a felvázolt lehetőségeket.  Mentalitásváltás nélkül nincs jövője semminek, mert megy tovább a házmester és panaszkultúra.
A másik, amit már régóta gondolok, a Pécsett létrejövő túlméretezett kulturális intézményi hálózattal kapcsolatos, amelynek finanszírozása még regionális léptékben is problémás lehet. Anélkül, hogy a részleteit ismerném ennek a finanszírozási rendszernek, azt látom, hogy budapesti léptékben is hatalmas intézményeket kap a város. De pozitívan látom a helyzetet. Tekinthetünk úgy is rájuk mint infrastruktúrára. Mintha egy faluba építettek volna egy autópályát, amin lehet hogy öt évig csak szekerek meg tehenek fognak járni, de attól az még egy autópálya! És megvan a lehetőség arra, hogy később ezt belakja a város. És valószínűleg ez lesz a hátrahagyott belvárosi kulturális helyszínekkel is. Most egy nehezebb, rossz időszak következik, de a város gazdáinak intelligenciájától függően jobb helyzet is várhat majd rájuk. Ezek mind elég időtálló épületek ahhoz, hogy elbírják ezt a kihívást. Nem lehet csak a jelenben gondolkodni. Nem azon kell gondolkodni, hogy mi lesz a funkciója a Széchényi téren kiürülő épületnek, hanem az igény felől kell megközelíteni a dolgot.

ILP: Örülök, hogy ezt mondod mivel Te részben elméleti alapon jutottál el erre a következtetésre, míg én a helyi viszonyokat ismerve vélekedek nagyon hasonlóan. Az elhagyott intézményekért személy szerint azért nem aggódom, mert még mindig látok elég potenciált a városban, hogy be lehessen lakni ezeket.
PL: Ilyen például a romkocsmák története, de itt volt ugye az angol előadónk, aki elmondta hogyan költöztek be kulturális kezdeményezések üres létesítményekbe.

ILP: A ZSKN miatt hosszú távon azért nem aggódom, mert a jelenlegi vezetői mentalitás alapján a kulturális negyedbe költöző intézményi struktúra egyszerűen fenntarthatatlan és jobbnak kell jönnie.
PL: Építünk épületeket csak nincs mögöttük koncepció.
SzS: Az a vicces, hogy az utolsó előadónk Juan Herreros meg pont ezt csinálja óriási sikerrel. A különbség csak az, hogy ott általában ez a kiindulási pont. Ha egy territoriális harc terepévé válik a Zsolnay Negyed, akkor ez tényleg egy szomorú és értelmetlen zsákutca lesz elfecsérelt évekkel. És itt érhető tetten a döntéshozók felelőssége is, hiszen ilyen értelemben nem az az elsődleges feladatuk, hogy hosszú távon finanszírozást biztosítsanak, hanem úgy kell parkőrnek lenniük, hogy önös érdekből senki ne tudja elkeríteni a maga kis 15 négyzetméterét.

Kulturális városfejlesztés a Zsolnay Negyedben