Pinczehelyi Sándor tárlata a Zsolnay Negyedben
A város egyik legtöbb elismeréssel rendelkező művészének alkotásai külföldi és hazai köz- és magángyűjteményekben is szép számmal szerepelnek, így képek érkeztek Lyonból, Grazból, Bolzanoból, Budapestről és Székesfehérvárról. Egy-egy nagyobb méretű kép szállítási költsége milliós nagyságrendű tétel, épp ezért lehetett csak a kiállításhoz készült katalógus tudja csak bemutatni a teljes életművet, a helyszínen látható tárlat a Válogatás az életműből címet kapta.
Ettől persze meg érdemes sőt kötelező ellátogatni a Zsolnay Negyedbe. A Pécsi Galériát bő két évtizedig igazgató művész a pécsi képzőművészeti élet megkerülhetetlen alakja. Alkotásaiban gyakran a kommunizmus jelképei fognak kezet éppen olyan erős ellentétpárjaikkal a kapitalizmus logóival. Előszeretettel alkalmazza a magyar nemzeti színeket alkotásaiban, de nem idegenkedik harsányabb kombinációktól sem.
Sajnos egyéniséget, vagy legalább önálló webes jelenlétet, még nem kapott a város legújabb kiállítótére, de ezt a belbecs egyelőre könnyedén feledteti. A Zsolnay Negyed második átadott épülete, rengeteg lehetőséget rejt és még több felelősséget ruház a Pécsi Galériára. Egyelőre nem tudni, hogy milyen költségvetéssel dolgozhatnak 2011-ben, de az szinte biztosnak tűnik, hogy az új helyszínen lehetetlen lesz havi ciklusban tárlatokat rendezni. A nyitvatartása a ZSN általános nyitvatartásához igazodik, így a továbbra is ugyanúgy működő városi galériákkal szemben a kedd helyett itt hétfő a szünnap.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
,,Mert kell egy hely, hol minden szellem látható
Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható
Mert kell egy hely, hol nem fáznak a csillagok
Mert kell egy hely, hol emlékünk majd élni fog!"
Címkék:
|
|
Meglepetés műsorral készült a zenerajongóknak a Pécsi Ércbányász Fúvószenekar, élükön Szabó Ferenc karmesterrel.
|
|
Már érezni lehetett a közeledő eső illatát. Az emberre ekkor furcsa mód, jóleső melankólia telepszik. Jólesik egy szoba oltalmából, a karosszékből elmélázva bámulni az ablakon kopogva futkározó esőcseppeket...
Címkék:
|
|
"A koros emberekről rendszerint azt gondolják - gyakran maguk az öregek is így vélik-, hogy csak hátralévő napjaikat tengetik. Holott a késő öregkorra esik a legbecsesebb, legszükségesebb élete, az illető és mások számára. Az élet értéke úgy nő, ahogy a haláltól való távolság csökken." /Lev Tolsztoj: Napló, részlet/
Címkék:
|
|
,,Éjfél van, az éj rideg és szomorú,/ Gyászosra hanyatlik az éji ború:/ Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,/ Ébren maga van csak az egy szerelem."
|
|
Igeversekkel és prédikációval kombinált zenés áhítat - koncert a görög katolikus templomban.
Címkék:
|
|
Mindenkit foglalkoztat a szerelem, ez vitathatatlan. Az is, hogy sokan egy színdarab által is szeretnék átélni újra ennek az érzésnek a csodás és gyötrelmes perceit. A művészet már számtalan műfajban és formában próbálta tetten érni. Ez most valami új...
Címkék:
|
|
Egy éves Takáts Eszter "Nem a jutalomért" című templomi koncertsorozata, melynek következő előadása Pécsett lesz hallható.
Címkék:
|
| « | Május 2013 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 30 | 31 | |||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 |
28
|
29
|
1 | 2 | |||
Mi lesz a Kultúrkerttel? |
Nem hatalom, hanem szolgálat - interjú Bozóky Anitával |
Egy város nem lehet mindenben erős - interjú Rubovszky Ritával |
Egy folyóirat nekrológja - Megszűnt az Echo |
Pécs körbejár - Kis Esti Viták a Művészetek Házában |
Gyökerek nélküli fák - Az EKF a hozzá fűzött remények tükrében |
- 2008 XIvEtjoeuCpogAQwzf 2013.05.15 (11:35)
- hQVlKlnoEVMdUb kXrUSVuNnlyFcpA 2013.05.15 (11:34)
- bygHEkNKAVB GNDgBVdTCEzBI 2013.05.15 (08:48)
- pswkCgHtNiHMK yfcLBeUKocGyRZw 2013.05.15 (08:48)
- UWkbiGPhmsuyBoBKR XDyfpjeFhIY 2013.05.15 (08:26)
- 2008 QXubXGNivEW 2013.05.15 (08:09)
- 2008 RicthbUnQ 2013.05.15 (08:09)
- 2008 iCEtTGYimbDSahsfvC 2013.05.15 (08:09)
- 2008 QyAKlCuEWgmbPorBldx 2013.05.15 (08:08)
- 2008 GiTIbuWs 2013.05.15 (08:08)


































