Nonfiguratív festmények a Hattyúházban
Sokan éreznek egyfajta entellektüell szorongást bizonyos kortárs képzőművészeti végtermékek láttán. Töredelmesen bevalljuk: a Hattyúház termeit látogatva mi is érzünk néha ilyesmit.
A Non-figuratív festészet: Ruhrvidék - Pécs - Budapest címet viselő kiállítás darabjainak szemügyre vételekor sem történt ez másként. Az elnéptelenedett kiállítótermekben egyetlen társunk egy kutyának az ugatása volt, mégis bátran toporogtunk kb. fél órát a zavarbaejtő képek előtt.
Sokat próbált kultúrkatonák vagyunk nem futamodunk meg pincékben pihenő homok-orrszarvúktól vagy épp egykori széntárolóban kiteregetett ruháktól sem, úgyhogy némi nonfiguratív festészet már meg se kottyan. Körmünket sem rágtuk és a cigire se szoktunk vissza. Becsszó.
Eszünkbe se jutott elővenni a régi vitát, hogy amit látunk az ugyan már mitől művészet, mert akkor nyilván fel kell tenni, azt a kérdést is, hogy mi is a művészet? Meg azt is, hogy mi a kultúra. Csupa olyan kérdés, amibe belefájdul az ember feje... Úgyhogy hagytuk is az olyan érveket, hogy: "Ilyet én is tudok csinálni".
Önhatalmúlag, a béke kedvéért leszögeztük, hogy a művészeti képzésben mégsem tud mindenki DLA-fokozatot szerezni. Legalábbis reméljük... Így feloldva ezt az egész kérdéskört, és végleg eldöntve, hogy márpedig ez művészet, kínzó migrén nélkül tudtunk a kiállított képekre koncentrálni.
És a fenti premisszákat elfogadva, azt vettük észre, hogy a kiállított képek(?) nagy részéből egy dolog hiányzik: az izgalom. És ami majdnem mindegyikben megvan az az érdektelenség. Csupa introvertált alkotás, nem-tetszeni akaró valami, amelyeket jól átgondolt semlegesség jellemez.
Talán csak Bullás Józsefnek sikerült némi bizsergést kiprovokálni a retinánkon. Életlen op-art képei vonzzák a tekintetet és fókuszálásra kényszerítenek, de próbálkozásunk sikertelen.
A többi művet vehetjük aztán egy kalap alá. Noha, nyilván eltőrő megközelítésből jutnak hasonlóan unalmas és fantáziátlan végeredményre az alkotók, legalább van közös nevezőjük. A témanélküliség persze végtelen asszociációra ad lehetőséget, de akkor már inkább nézzünk felhőket. Garantáltan jobb szórakozás és még színelmélettel sem kell foglalkozni. Meg a piros mögött rejlő szociokulturális jelentéstartalommal és ideológiákkal.
Pfff.
Kiállító művészek: Bullás József - Susanne Cirkel - Erdélyi Gábor - Gál András - Kuno Gonschior - Hartwig Kompa - Somody Péter - Susanne Staehli
A legelvetemültebb érdeklődők a kiállításmegnyitón készült, teljesen élvezhetetlen és befogadásra alkalmatlan felvételt itt megtekinthetik.
Szóljon hozzá!
Hozzászólások
-
43pszichomókuste, kotász, te vmi vidéki parasztgyerök lehetsz, (másodgenerációs?) amolyan falubikája (enyhe buzoid hajlammal)
-
42belakedves Bela,
probalj magadnak osszeszedni egy not, menj ki neha a levegore, es kisereld meg elvezni a tyukszaros eletedet.
udvozlettel,
kotász
-
41mandrill (ha már Panofskymukakamukakakkamak
kmakkkmaaaakkmukamaummakm ukmukakamukak akkamakkmakkkmaaaakkmukamau mmakmukmukakamukakakka makkmakkk maaaakkmukama ummakmukmukakamukakakka makkmakkkmaaaakkmukam aummakmukmukakamu kakakkamakkmakkkmaaaakk mukamaummakmukmukakam ukakakkamakkmakkkmaa aakkmukamaummakmukmukakamu kakakkamakkmakkkmaaaakkmukama ummakmukmukakamuka kakkamakkmakkkmaaaakkmuka maummakmuk mukakamukakakkamakkm akkkmaaaakkmukamaummakmukmukak amukakakkamakkmakkk maaaakkmukamaummakmuk -
40no, ez egy teljesenno, ez egy teljesen értelmes kérdés, amire válaszolnék is de nem hiszem hogy tényleg érdekel. az eddigi stílusod alapján ez további vagdalkozásnak(vagy annak a kezdetének) tűnik
szóval mi tényleg nem vadásszuk az olvasókat hiszen akkor nem olyasmivel foglalkoznánk amivel foglalkozunk és a stílus is nyilván sokkal bulvárosabb lenne pörögne a kopipésztgyár stb. így igazán köszönjük azt a 100-150 plusz oldalletöltést amit hoztál, de ha nem tetszik amivel itt találkozol akkor két javaslatom van hogy mit tehetsz a további arcvesztés elkerüléséért:
1., konstruktív megoldás - írsz jobbat közzéteszed(akár itt is, de az elmondásod szerint ellopot katalógust németről idefordítani nem ér, olvastam, úgyhogy a lopott gondolatokat is észreveszem:)
2. kevésbé konstruktív: soha többet nem olvasol minket és máshol hirdeted az Egyetlen Egyetemes Igazságo(da)t
ja és van még egy gordiuszi csomó átvágáshoz hasonló lehetőséged is. választasz egy másik nicket és újra emberszámba veszünk...
-
39szabira mentemaz a helyzet, hogy még metag kollegájukkal volt tétje vitatkozni, a többi nyikhaj sajna csak ezen a trash hangnemen tud kapcsolódni a témához - ami azért kis élményt számomra is adott, hisz nem áll oly' távol, de már kicsit uncsi... pl. ez a gore ez aztán most tényleg most keményen odab.szott a hozzászólásával... inkább azon morfondírozna kicsit, hogy miért is nincs egy normál műkritikus ennél a szerencsétlen ájlávos "kulturális" portálnál...
-
38heheh..béla aheheh..béla a megnemértett műkritikus..nem csoda. sajnos ezért tartunk itt ebben a városban ahol tartunk, mert ilyen hozzáállású művészekkel, bélákkal van dolgunk...pfff..fárasztó..még az artportál sem bírná ezt a bélázást. okoskodni azt tud. nem hogy örülne hogy végre egy portál ahol megírja valaki a véleményét seggnyalás nélkül. én ezért olvasom az ilovepécset. hajrá ÁJLÁVPÉCS!!!!!
-
37posztosnadekérem, hozzászólást leszedni, ejnye-bejnye
-
36eötvösez tényleg cirkusz, látom, itt a vég; maga megbulondult, hogy mindent kétszer mond, mindent kétszer mond?
-
35sikerült, ha nevet nemsikerült, ha nevet nem is járattál le, de nicket biztos ;) Erre válaszolt
-
34csatanaja, én akartam pofánvágni magamat...
-
33ezt egyedül te fogod felezt egyedül te fogod fel háborúnak/csatának, kedves béla...
-
32erwinno lám, lassan a teljes ilovpécs hadba száll...
bár b jé kolléga tudhatná, hogy Panofsky mester az ábrázoló művészetekkel foglalkozott, nem a non-figuratívval... erről ennyit. Módszeréről szabadna ámbátor kérdeznem? -
31te,béla.te, béla.
nagyívű írás elméleti órádat köszönjük, sokat okultunk belőle. ezentúl azon leszünk, hogy minden kiállítás előtt panofsky módszerével élve heteket töltünk az adott témakör elméletének átolvasásával, és megfejtjük a műalkotást. háromszoros hurrá a kiürült joghurtosdoboznak!!!
Erre válaszolt -
30te, vackortisztelettel pofánváglak
-
29kedves béla.<brkedves béla.
a bicska kinyílik a zsebemben a stílusodtól. nem tudsz normálisan beszélni? érveket, véleményeket csak ilyen penetráns hangnemben tudsz felsorakoztatni? szíved joga, hogy kultúrfasiszta legyél, de válogasd meg a szavaidat, mert ha elég bátor lennél és felvállalnád a neved is a stílusod mellé, esélyed lenne rá, hogy valami "csökött agyú" vagy "lelki nyomi" egyszer pofánvágjon. vegyél vissza és kommunikálj normális emberként, azt szeretném kérni. tisztelettel. -
28foucaultt. metag: csökött-értelmű kollégád színre lépésével "beszélgetésünk" íve sajnos alászállt, mind stílusában, mind tartalmi irányban "radikalizálódott"... fedd meg érte őt (is)
-
27pszchomókusaz ilovepécsnél ezek szerint szakmai kritérium a lelki nyomi? (tudod, Kirkegaard)
-
26az elején még azt hittemaz elején még azt hittem hogy van értelme a "beszélgetésnek", volt egy pont amikor elkezdtem kételkedni, de most már látom, hogy nincs... kár :(
bár kíváncsivá tettél hogy milyen kötődésed van a kiállításhoz, és milyen zakkanásod van ha ennyi energiát beletolsz egy ilyen gáz műsorba? ja nem, nem érdekel;) Erre válaszolt -
25pshichomókusmost nézem, vmi túlfűtöttség azért lehet felétek, már csak a szóhasználatból:
"kiprovokál", "kételkedjek","sírva fakadna", "cirkusz", kritizált álláspontok: "introvertált", "művészet mint kifejezés" (ez vmi elnyomott exhibicó iránti vágy lehet nálatok)
"szeretnék"
"bizsergés", "izgalom", "boldogulok", "elmegyek", "nyalóka", - ez megint vmi érzelmi túlfűtöttség (lásd elébb)
"mantra" "óda" (mint fennkölt, "magasztos" állapotok...)
felhők nézése: ez amolyan tini-romantika
"kígyó" (ez a fóbia többször is előjön csökött-agyúnál (ja, bocs: csekély-értelműnél) - bár a Teremtésben még megészen más volt a szerepe, Ciccolina rendesen odab.szott vele)
"mindenkinek igaza van és egyben senkinek sem+ - no ez már majdhogy a teljes zavartság állapota...
naja, szval van felétek elég defektus, lehet, asszem rátok férne egy pszichotréner
-
24látogatónakazért kiállítás-látogatáshoz néha nem árt némi előzetes felkészültseg sem (amolyan előkép, előzetes tudás, ilyesmi)
ehhez ajánlottam vala az artportal szócikkeit, s tbk. a radikális festészet (amely "radikális" nem az a "radikális", melyre gyengeelméjű - ja, bocs, csekély értelmű - komment-társam asszociált), a monokróm-festészet irányzatokat, vagy akár a kiállítókról szóló egy-egy kritika elolvasása, honlapjának böngészését...
no, ennyi, valszeg nem találkozunk... ui. erre cseppnyi esélyt sem látok, mivel én ma a Bauhausra szavazok -
23kataloggerkatalógust eldugni? én elcsórtam, nem dugtam.
tudod, ki korán kel, bibliával brokkoli -
22megyek
Elmegyek, de ez még nem garancia arra, hogy tetszeni fog. A katalógusokat mindenesetre ne dugjátok el, kíváncsivá tettél...meg hátha nem boldogulok.
Az azért érdekes, hogy manapság az emberek mennyire támaszkodnak a visszhangokra...magamból indulok ki, látva most, hogy kinek hittem. (talán mert egyre kevesebb időnk van? Kitudja...lehet.)
Másrészt, mivan ha mégse boldogulok, akkor ezek után hogyan higgyek a katalógusoknak? Érted...
Erre válaszolt -
21gerillánakaz volt. mot jó? csak nyugi...
-
20Szóval az volt...! :)
Hallgatás beismerés. Szóval gerillamarketing volt! :D
Durván jól "csináltátok", tudjátok? :)))) Nem gáz, hogy lelepleztem? Bocs, de ráhibáztam... :( Erre válaszolt -
19lalinakegy kis izgalomra vágyz? csak nehogy lerágd a körmöd! vagy visszaszokj a cigire. esetleg kínzó migrén törjön rád!
a katalógusokról ne is beszéljünk... -
18Gratula! :)Gratula!
Szépen eljátszottátok a szerepeiteket, még arra is ügyeltetek, hogy egyikőtöket lebuktassátok...hogy minél valódibbnak tűnjön...briliáns! :))))
Mindent visszaszívok! Igazi kortárs fordulat, pont erről beszéltem! Ez a húzás már megérdemli hogy elmenjek. Megnézem! :))))) Erre válaszolt -
17lalinakmondom: Rét utca
-
16ez mekkora! :)Hoppá! Most esett le! :) Fogadjunk, hogy ez az egész egy fizetett gerillamarketing... Ugye az? :D Azta, ez mekkora! Királyok vagytok! Ügyes! Nagyon ügyes! :)))))
Erre válaszolt -
15vigyázat, visszanyal!Micsoda riposztok! Meg nem állhatom... :)
Igen! Kell az "ilyen" kiállítás is, hiszen úgy tűnik ez is hasonlóképp ereszti ki a Föld mélyebb rétegeiben feszülő gőzt, mint a falusi salátafesztiválok. Ilyen értelemben nincs sok különbség a kakasos nyalóka és a szóban forgó művek között, fogyasztási kultúrcikkek. Vagy tévedek? A fenti erőlködések után nem hiszem...
Izé, vagy ezeknek a képeknek a célja nem az újdonság ereje, mely mindenkiből egyedi reflexiót hivatott kiváltani? Az egy nagyon régi kor érzetét keltené, ha ez a posztmodern fricska tömény, klasszicizáló ódakórust várna el visszhangként mindenkitől. Ja hogy komoly szakemberek ismerik el és méltatják? Az 1800-as években érzem most magam...nevetséges ellentmondás ez is.
Katalógus van a helyszínen, mely a megértést szolgálja? Ja és kritikák is, mely alapján a további kritikák írandók? Vicces. Kottát nem mellékeltek az ódát énekelendő szeráfi kórusnak?
Google találatok számosságának emlegetése azután, hogy a "társadalom" és "kultúra" fogalmakat Laknerné irodájának kontextusába helyezted? Pfff...Höhöhöhö!
Megvan az erkölcsi alapom a mai korban ahhoz, hogy a kételkedésben is kételkedjek. Hogy ez nem tetszik a "radikális" és egyéb kortárs festészeti irányzat rajongóinak? Hát pont ezt kellene megköszönni! Kafka sírva fakadna, szégyelljétek magatok!
Gödelt lesöpörheted az asztalról nyugodtan, mire visszanézel ott lesz, talán életed végéig.
Ezek után én biztosan nem megyek el megnézni a kiállítást...hátha ott is csak kioktatnak...martalócok lefognak és a fejemet a terjedelmüktől súlyos katalógusok lapjaiba nyomják. "Béla úr, köszönöm az intézkedést, mostmár mindent értek!"
De még mielőtt az az említett kígyó kényszerképzete körbetekeredne a nyakam körül, szerényen szeretném csekély értelmemmel felhívni a cirkusz tisztelt publikumának figyelmét arra, hogy a művek és a kiállítás értékét hogyan befolyásolják a vele kapcsolatos nyilvános gondolatok, pláne az ilyen nehezen emészthető művekét.
Igen, az utókor tiszte az, hogy a "művész" és "mű" titulusokat osztogassa. Tényleg olyan régen készültek ezek a művek? Juhuhú! Hát akkor én már az utókor része vagyok! Felemelő érzés!
-
14visszavonuló?!<brvisszavonuló?!
artportál? - megvan? kezdetnek: Bullás, Erdélyi, Gál, Somody
radikális festészet? monokróm fetészet? - ezt már csak bátrabbaknak...
-
13értem én honnan azértem én honnan az ihlet. tudsz keresni. jihuu!!! mondjuk nem volt nehéz mert nem bújkálok, a névtelenség kényelmében ;)
na de majd ha arról is van kedved vitatkozni amiről a cikk szólt, nem csak vagdalkozol, akkor majd gyere vissza és beszéljünk:)
üdv,
Ervin Erre válaszolt -
12nesz.random- van ám a komment címnek ihletője:
http://random-nesz.tumblr.com/post/1086609751/az-izgalom-az-egy-szubjektiv-dolog-sztem-es
- senki sem állította, hogy a találat az tartalmat, pláne minőséget is jelentene. ezt egyedül te kötötted ekként össze; ám azt neked is érdemes lenne megértened, hogy a net világában a találat és az ehhez köthető keresési-kereshetőségi mutatók bizony gyakran legalább oly' fontosak, mint adott esetben egy cikk...
- reméltem, hogy ha kissé ironizálva felhívom a figyelmedet, hogy kiállításról kritikát/beszámolót írni azt is jelenti, hogy nem csak a sivár belső impresszióidra, megnemértésedre hallgatsz, hanem adott esetben tájékozódsz, ne adj Isten olvasol is kicsit; ha mára szakirodalmak is helyben vannak/voltak.
- "a mű- és az arra ráépülő narratíva a mű státuszát, identitását együttesen határozza meg", úgy látom, ez kissé magas ezen a csevely-szinten, ezt nem forszírozom a továbbiakban, leülhettek, meg lesz a kettes, fefire elég lesz ennyi... -
11jól van a kommented címejól van a kommented címe az pont kellett :(
- érdemes megértened hogy az internet világában a találat az nem egyenlő cikk(pláne a fenti kritériumoknak megfelelő, ahol a mantra egy felhívás hogy lesz ez és ez a kiállítás)
-reméltem hogy ha kissé ironizálva felhívom figyelmedet a te állításod ellentmondásosságára(mármint hogy az alkotás részeként értelmezendő a megnyitón elhangzó szöveg valamint a katalógus, pláne hogy a képek negy része 2000-es évek elején született) akkor ráérzel az ellentmondásra... kár hogy elmaradt a felismerés...
Erre válaszolt -
10neszzsidórandomcigánygűhlnek:
- "ruhrgebiet trifft ungarn": 84.500 találat a google-ben, azért az nem olyan rossz...mégha ebben az ilovpecs nincs is benne, mivel a címet még nem egészen korrektül/pontosan vettétek át ...
- kritika, egyéb szöveg a katalógusokban (melyekből nem a mantrát, de minimum egy recenziót és/vagy egy alapos kritikát tudni illene írni)
- kiállításról beszámoló általában utólag szokik megjelenni... addig elégedj meg a google-mutatóval
- a megnyitó szövegét - mint már említettem volt - egy közismert művészettörténész követte el, akit a témára ugró firkásznak minden bizonnyal illene ösmernie.
a csekély értelműnek: a képet akszd a Laknerné irodájába, mikor leállsz azzal a hasonló értelművel vitázni a kultúra fogalmáról...
A társadalmi többség, Gödel- és egyéb kényszerképzeteiddel meg sürgősen fordulj orvoshoz... -
9oh jeeeeCsekély értelmű lévén úgy tudom, hogy a művészek általában kifejezni igyekeznek valamit. Ha ennek a megértése a megnyitó szövegével együtt lehetséges, akkor másnap reggel akár le is akaszthatták volna szögről az alkotásokat. Ha maga a művész nem igyekezett kifejezni magát, akkor tényleg nincs értelme az egésznek, öncélú. Csakúgy, mintha a megértést segítő anyagokkal sem tudja a társadalom többsége megérteni a művészi kifejezést. Persze lehet vitatkozni a "társadalom többségén", de végül is mégiscsak ők határozzák meg, hogy mi a "kultúra", itt meg lehetne vitatkozni a kultúra fogalmán és akkor posztmodern kígyóvá válik az egész, amivel persze mindent körbe lehet tekerni, etcetera, etcetera.
Gödel óta tudjuk, hogy mindenkinek igaza van és egyben senkinek sem. Ezek után megmerek kockáztatni egy művészi kijelentést: szerintem ezek az alkotások értéktelenek ebben a formájukban. -
8nyilván ez is egynyilván ez is egy vélemény amit megköszönünk;)
de ha figyelmesen, szövegértési készségedet alkalmazva újra elolvasod az idézett mondatot, különösen az utolsó kettőt, akkor pont ugyanarről a szándékolt semlegességről beszélünk...
és ha tudsz mutass légyszíves jobb cikket a témakörben, szeretnék tanulni;) biztos minden média ugrott a témára, véleményt mert alkotni és nem a mantrát visszhangozta :Oegyébként nem tudtam hogy a megnyitó szövge is az alkotás része. azt is a művész írta műtermében vagy hogy értetted?Erre válaszolt -
7segítek asegítek a szövegértésben: az idézett mondat azt jelenti: reménykedünk, a DLA egy olyan minősítő jelző, ami jelent is valamit... az utókor ítélete meg majd úgyis megmondja ki a művész :0 Erre válaszolt
-
6no metagaz izgalom az egy szubjektív dolog - sztem és általában - legalább is kollektív izgalomról nemigen hallani mostanság. az, hogy számodra ezek a képek nem kínálnak ilyen érzertet, nyilván nem véletlen. talán éppen ezt a semleges álláspontot kínálják fel nézőiknek. ami meg a művészettörténész/kritikus pozícióját illeti; ez még talán számodra is ismerős lehet, hogy a mű az nem önmagában létező "szubsztancia", ahhoz szervesen hozzátartozik az arra ráépülő narratíva - jelen esetben a kiállítótérben olvasható katalógus-szövegek, a megnyitó-szövege (s most már a te nyomi kis cikked is).
ami a ustream-et illeti, nem sokkal hitványabb, mint az ilovepecs e kiállításról közölt írása... -
5Ti!<brTi!
"Önhatalmúlag, a béke kedvéért leszögeztük, hogy a művészeti képzésben mégsem tud mindenki DLA-fokozatot szerezni. Legalábbis reméljük."
valóban azt gondoljátok,hogy a DLA megszerzése egy jó minősítés?attól művész valaki? -
4na pont ebbe a vitábana pont ebbe a vitába próbáltam nem belemenni;)
a cikkem bármelyik részével lehet nem egyet érteni nemtetszészt kifejezni kivéve két dolog:
"És a fenti premisszákat elfogadva, azt vettük észre, hogy a kiállított képek(?) nagy részéből egy dolog hiányzik: az izgalom. És ami majdnem mindegyikben megvan az az érdektelenség. Csupa introvertált alkotás, nem-tetszeni akaró valami, amelyeket jól átgondolt semlegesség jellemez." mert ez tény ahogy az is hogy a ustreames cucc borzasztó. másrészt meg ha az befogadó számára kell egy művészettörténész ahhoz hogy célbaérjen az üzenet akkor az annyira lartpourlart hogy jobb ha a művész műtermében is marad... Erre válaszolt -
3nonfigurative0a kiállítás meg olyan amilyen. talán próbáld meg értelmezni Várkonyi György megnyitó szövegét...tudod, az az ősz-szakállas muki (a JPM művészettörténésze), aki az élvezhetetlen videófelvételen beszél a munkákról és azok "ideológiai" hátteréről, valahol 8:20-tól. mint alapos újságíró, minden bizonnyal megnézted, olvastad a kiállításhoz kapcsolódó katalógusokat is... te, gyakornok
-
2kritikusTe Pfff., pályáznod kellene a Kállai Ernő műkritikusi ösztöndíjra... tudod, a tehetség utat tör. de igazán, anyira jó vagy, komolyan. annyira jó a dumád: "...a piros mögött rejlő szociokulturális jelentéstartalommal és ideológiákkal." ezt magad?-vagy olvastad vhol? te ezt tanultad, vagy amolyan ösztönös?
-
1ustreamkörösztanyád térgye kalácsa a befogadásra alkalmatlan, körösztanyádnak meg a keresztapád...
bár igazamiigaz, a kép akadozik, de jobb mint egy slide-show
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- 2007 uANWHpkEkn 2012.05.24 (05:34)
- 2007 swjYzbLqOXgxus 2012.05.24 (05:32)
- 2007 pwKTPFIlblPSo 2012.05.24 (05:29)
- 2007 zqQPHgMj 2012.05.24 (05:23)
- 2007 TfHucEKeMciAT 2012.05.24 (05:21)
- 2007 CKMhyGpOciNUoLa 2012.05.24 (05:13)
- 2007 pDOitJNaDvncI 2012.05.24 (05:12)
- 2007 doSrYeqaU 2012.05.24 (05:08)




















