Nemzetközi siker a Vasarely-album

|
2011. augusztus. 18., csütörtök 15:24
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Nagy érdeklődéssel fogadták Portugáliában a "Vasarely és a matematika", angolul a "The Vasarely Playhouse" című albumot. A pécsi Janus Pannonius Múzeum kiadványát július végén, Coimbra városában, a Bridges 2011 Világkonferencia keretében mutatták be először a nemzetközi közönségnek.

 

 

A tudomány és a művészetek kapcsolódási lehetőségeivel foglalkozó konferenciának minden évben  más-más ország ad otthont. Tavaly, a Pécsi Kulturális Központ meghívására  Pécsett, 2010 Európa Kulturális Fővárosában találkozott a program csaknem 300 résztvevője,  a világ vezető egyetemeinek matematikusai, művészek, tanárok, kutatók, zenészek, oktatási szakemberek.  A szóban forgó album alapját képező tanulmányt is a pécsi rendezvényre készítették el a szerzők, SLAVIK JABLAN ÉS LJILJANA RADOVIC matematikusok, a baranyai megyeszékhely VASARELY MÚZEUMÁNAK anyagára támaszkodva.

A tanulmányt akkor egy kiállítás is kísérte, melyet  Slavik Jablan, a Belgrádi Matematikai Intézet professzora, a vizuális matematika művészet és tudományközi területének nemzetközileg elismert szakértője, illetve FENYVESI KRISTÓF, a pécsi konferencia koordinátora, a finn Jyväskyläi Egyetem kutatója  szervezett. Ennek címe "Hogy tetszik a paleolitikus Op-Art?"volt.  A Cella Septichorában tartott tárlat bemutatta azt az ősművészettől  Vasarely modern művészetéig, illetve a számítógép által generált művészetig vezető vizuális matematikai gondolatkísérletet, amelybe a PTE, a Kaposvári Egyetem és szerbiai egyetemek hallgatói is, az ARS GEOMETRICA nemzetközi kurzus révén bekapcsolódtak.

SLAVIK JABLAN ekkor a Vasarely-tanulmány és a kiállítás alapján egy interaktív, vizuális matematikai műhelyt is megvalósított. (www.elmenymuhely.hu) Ezt az élményközpontú matematika-oktatásban is hasznosítható műhelyt vitték el most FENYVESI KRISTÓFFAL Portugáliába, ahol a foglalkozás mellett  a The Vasarely Playhouse című  kiadvány  világpremierjére is sor került. Az angol nyelvű album iránt nagy volt az érdeklődés, ennek oka a  kiadvány tetszetős kivitele mellett abban is keresendő, hogy  Victor Vasarely életművének matematikai vonatkozásairól  a nagyközönség számára mind ez idáig csak kevés információ volt hozzáférhető.

A kötetet  Slavik Jablan, a Belgrádi Matematikai Intézet professzora, Ljiljana Radović,  a Nisi Egyetem Informatikai Karának matematikusa és  Fenyvesi Kristóf, a pécsi konferencia szervezője, a finn Jyväskylä Egyetem PhD hallgatója jegyzik.

Az albumban a szerzők "élményszerű, önálló felismeréseken alapuló kutatásra hívják a művek szemlélőit. A kutatás során mindenki lehetőséget kap arra, hogy Vasarely szándékainak megfelelően, mintegy a művész alkotótársává válva, a művekben rejlő kombinatorikai, permutációs játékba isbekapcsolódjon." (Idézet az ajánlásból.)
Az album hazai bemutatójára 2011. szeptember 23-án kerül sor a Kutatók Éjszakája budapesti, központi rendezvényén a Gödör klubban.

 

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
  • Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
  • Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
  • 2007 uANWHpkEkn 2012.05.24 (05:34)
  • 2007 swjYzbLqOXgxus 2012.05.24 (05:32)
  • 2007 pwKTPFIlblPSo 2012.05.24 (05:29)
  • 2007 zqQPHgMj 2012.05.24 (05:23)
  • 2007 TfHucEKeMciAT 2012.05.24 (05:21)
  • 2007 CKMhyGpOciNUoLa 2012.05.24 (05:13)
  • 2007 pDOitJNaDvncI 2012.05.24 (05:12)
  • 2007 doSrYeqaU 2012.05.24 (05:08)
 
Webshop
A kosár üres