Negyedszer is Ördökatlan - itt a teljes program!

ILP
|
2011. július. 13., szerda 16:12
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Három hét múlva, augusztus 3. és 7. között a megye legfontosabb kulturális eseményei Nagyharsány, Kisharsány és Palkonya által megrajzolt képzeletbeli háromszögbe tömörülnek. A IV. Ördögkatlan fesztiválon ismét színház, irodalom, tánc és zene. Nyitás, szokás szerint, Quimbyvel, zárás pedig Kiscsillaggal.

 

 

Az öt helyszínen zajló, negyedik Ördögkatlan Fesztiválnak idén öt díszvendége lesz: Törőcsik Mari, Korniss Péter, Berecz András, Lovasi András és Kárpátalja. Ezúttal is minden helyszínen különleges hangsúlyt kap egy-egy művészeti irányzat.

A nagy mesélő Berecz András, háromszor is a közönség elé lép. Bemutatkozik önálló estjével, ami egész tevékenységének esszenciáját hordozza, láthatjuk egy beszélgetésen, barátaival pedig(köztük Balogh Kálmán és Vizeli Balázs, Kádár Ignác és Dsupin Pál) énekelni fog.

Korniss Péter, a Kossuth-díjas, dokumentarista fotográfus Kötődés (Attachment) című tárlata egyenesen Nürnbergből érkezik a festői Vylyan teraszra, melynek megnyitójára a művész 74. születésnapján, augusztus 4-én kerül sor.

Lovasi András nemcsak a Kiscsillaggal és a Budapest Bárral lép fel, hallhatjuk latin himnuszokat énekelni. A tavalyi díszvendég, Háy János is faggatja majd az életről és a rock & roll-ról, s talán az is kiderül, hogy elkészültek e már a dalok Háy János legújabb színdarabjához.

Nem utolsó sorban a fesztivál idei díszvendégei még Kárpátalja - zenével, színházzal, kiállítással -, és a fővédnök Törőcsik Mari lesz, aki azon kívül, hogy fellép, Bérczes Lászlóval is elbeszélget színházról, szerepekről, emlékekről.

A Nagyharsányi focipályán idén Kiscsillag, Budapest Bár, Európa Kiadó és Quimby, míg a MediaWave-es helyszíneken Ferenczi György, Both Miklós, Pál István ,,Szalonna", The Durgas, Light in Babylon koncertek várhatók, de fellép The Tiger Lillies is.

A színházi programok közül Vidnyánszky Attila rendezését A szarvassá  változott fiú c. beregszászi előadást, valamint Csehov Három nővérét emeljük ki.

Az Ördögkatlan szervezői idén is figyelembe vették a gyerekek, a családok igényeit, így  délelőttönként (Palkonyán) és délutánonként (Nagyharsány, Kisharsány) számtalan gyermek- és családi program várja őket. A MeseLadiktól az Alma zenekarig, a MárkusZínháztól Jankovics Marcell filmjeiig, Bognár Szilvitől a Cók Mók Bábszínházig rengeteg programmal.

A tavalyi sikerre való tekintettel idén is lesz Esélykikötő, ahol az esélyegyenlőség, az emberi jogok tudatosítása, a környezetvédelem, valamint az önkéntesség áll majd a középpontban.Bárki megmérettetheti magát a Hétpróbán, kipróbálhatja a Szociopoly-t, vagy lapozgathatja az Önkéntesség Élő Lexikonát. Megtekinthető lesz a Szegény Cigányok - Szegény Cserehát című fotókiállítás, valamint egy másik tárlat mélyszegénységben élő gyermekek rajzaiból.

A teljes program pdf formátumban letölthető innen.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
  • Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
  • Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
  • 2007 uANWHpkEkn 2012.05.24 (05:34)
  • 2007 swjYzbLqOXgxus 2012.05.24 (05:32)
  • 2007 pwKTPFIlblPSo 2012.05.24 (05:29)
  • 2007 zqQPHgMj 2012.05.24 (05:23)
  • 2007 TfHucEKeMciAT 2012.05.24 (05:21)
  • 2007 CKMhyGpOciNUoLa 2012.05.24 (05:13)
  • 2007 pDOitJNaDvncI 2012.05.24 (05:12)
  • 2007 doSrYeqaU 2012.05.24 (05:08)
 
Webshop
A kosár üres