MobilArt - most a Kossuth téren

ILP
|
2010. július. 01., csütörtök 16:30
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
A nemrégiben átadott máris sörpadokkal és igényesnek egyáltalán nem nevezhető kékzacskós mobilkukákkal színesített Kossuth téren fényképekből látható kiállítás. A Válogatás fiatal pécsi fotográfusok munkáiból, 2010 című szabadtéri fotókiállítás június 25-től július 15-ig tekinthető meg.

 

 

Kalmár Lajos kezdeményezésére a Nádor Galéria kivitelezésében már a második szabadtéri MobilArt fotókiállítás valósul meg Pécsett. A mostaninak már az egyik kurátora is - Gyenes Zsolt mellett - az elismert pécsi fotóművész volt.

A Kossuth téren, a névadó "jóbarátját" ábrázoló mellszobor szomszédságában, cikk-cakkban felállított paravánokon tekinthetők meg a fiatal, mostani értelmében 35 év alatti, pécsi fotósok munkái.

A képeken közös iskolát, hasonló vonásokat felesleges keresni, mindegyik alkotó elérte azt a szintet, ahol az egyéniség és a látásmód kerül előtérbe, és ezáltal méginkább a téma. A felhozatal sem egységes és némelyik kiállító korábbi munkáinak ismeretében felmerül a kérdés, hogy miért pont ezek a képek kerültek beválogatásra. Nem kérdőjelezzük meg a műértők döntését, lehet hogy ez már csupán ízlés dolga.

Sokféle technikával, felfogással találkozunk és az utólagos, de őszinte manipuláció is visszaköszön némelyik képen.

Kiállító művészek: Buza Viktória, Fabinyi Nóra, Farkas B. Szabina, Horváth Erzsébet, Horváth Gábor, Kovács Zsóifa, Máté Péter, Nagy Tibor, Pórszász Áron, Rádóczy Bálint, Várai Enikő,  Wéber Tamás

A kiállítás hangulatát tényleg csak a környezet okozta disszonancia zavarhatja meg, de ez talán látható is az alábbi képeken...


Időpontok:

Péntek
00:00 - 23:59
Szombat
00:00 - 23:59
Vasárnap
00:00 - 23:59
Hétfő
00:00 - 23:59
Kedd
00:00 - 23:59
Szerda
00:00 - 23:59
Csütörtök
00:00 - 23:59
Péntek
00:00 - 23:59
Szombat
00:00 - 23:59
Vasárnap
00:00 - 23:59
Hétfő
00:00 - 23:59
Kedd
00:00 - 23:59
Szerda
00:00 - 23:59
Csütörtök
00:00 - 23:59
Péntek
00:00 - 23:59
Szombat
00:00 - 23:59
Vasárnap
00:00 - 23:59
Hétfő
00:00 - 23:59
Kedd
00:00 - 23:59
Szerda
00:00 - 23:59
Csütörtök
00:00 - 23:59
Helyszín: Kossuth tér
Szervező: Nádor Galéria

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
  • Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
  • Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
  • 2007 uANWHpkEkn 2012.05.24 (05:34)
  • 2007 swjYzbLqOXgxus 2012.05.24 (05:32)
  • 2007 pwKTPFIlblPSo 2012.05.24 (05:29)
  • 2007 zqQPHgMj 2012.05.24 (05:23)
  • 2007 TfHucEKeMciAT 2012.05.24 (05:21)
  • 2007 CKMhyGpOciNUoLa 2012.05.24 (05:13)
  • 2007 pDOitJNaDvncI 2012.05.24 (05:12)
  • 2007 doSrYeqaU 2012.05.24 (05:08)
 
Webshop
A kosár üres