Megint lehet fikázni
A Zsolnay gyárban, 2009 tavaszán találkozhattunk először a FIKA-val, amely a magyar belépő a Jeune Création Européenne elnevezésű nemzetközi biennáléhoz. Ezekről itt és itt írtunk bővebben.
Az idei kiállítás a Pécsi Jótékony Nőegylet egykori székházában, egészen februárig a Bóbita Bábszínháznak otthont adó Mária utcai 18. alatti sarokházban kapott helyett. Padlástól pincéig, de még az utcát is igénybe véve. A műmléki védelem alatt álló épület sorsáról egyelőre keveset lehet tudni, mindenesetre a mostani kiállítást az előzőnél közelebb hozta a városlakókhoz.
Azonban a helyszín belakása talán kevésbé sikerült annyira jól, mint a két évvel ezelőtti vagy a tavalyi tárlaton. A kevésbé illeszkedő installálás valószínűleg a belakásra fordítható szűkösebb idő- és pénzkeret rovására írható, míg a sokkal jobban ingadozó színvonal talán csupán az évjárat miatt lett ilyen.
A tematikus sokféleség a technikai sokféleséggel társulva jelenik meg, a fikázott témák közül egyértelműen a politika szerepel a legnagyobb tömeggel, származzék a tárgy a kis magyar ugarról vagy a nagyvilágból. Talán túl aktuálisak is ezek a dolgok, kevés olyat láttunk, ami még mondjuk 10 év múlva is megállja a helyét, nem csak egy lábjegyzet lábjegyzete lesz.
A legtöbben nem kifejezetten erre a kiállításra készült alkotásukkal neveztek (ezt nyilván a szűkös határidő teszi nehezen kivitelezhetővé). Azonban találkozunk más módon reciklikált alkotásokkal is, de hogy az "elnézve" pályamű esetén a tavaly Pécsett is megforduló Sugár János alkotás tudatos parafrázisáról, vagy véletlenről, esetleg lenyúlásáról van szó, azt még megtippelni sem merjük, csak elnézzük.
Ha a szívünkhöz közel álló dolgokat kellene felemlíteni, akkor leginkább Dezső Tamás és Kasza Gábor fotóit, Békési Ervin Tesco-installációját, Antal Balázs egyszerű poénját, és Szigeti Csongor korábban már itt is bemutatott, talán egy félreértésen alapulú kommunikációs kísérletét emelnénk ki:
Idén már kétnyelvű katalógus is készült, azonban anyagi forrás híján csak elektronikusan lesz hozzáférhető a kiadvány. A szervezők ígérete szerint hamarosan, a rendezvény honlapján.
A kiállító művészek: Antal Balázs, Antimédia, Békési Ervin, Bessenyei Kati, Bordás Boglárka, Borsos Lőrinc, Brückner János, Dezső Tamás, Erdei Kriszta, Fabricius Anna, Fajgerné Dudás Andrea Júlia, Győrffy László, Horváth Árpád, Horváth Dániel, Hory Gergely, I?vand Candie, Kasza Gábor, Kállai András, Kis Vásárhely Csoport, Kovács G. Tamás, Kusnyar Eveline, Ludman Éva, M. Páll Zoltán, Major Zoltán, Makra Zoltán, Paul Mutant, Müllner Péter, Navratil Judit, Pályi Nikolett, Pr-group, Radics Márk, Szabó Eszter, Szabó Péter, Szalay Péter, Szekeres Ágnes, Szigeti Csongor, Vályi Péter
Időpontok:
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
- 2007 uANWHpkEkn 2012.05.24 (05:34)
- 2007 swjYzbLqOXgxus 2012.05.24 (05:32)
- 2007 pwKTPFIlblPSo 2012.05.24 (05:29)
- 2007 zqQPHgMj 2012.05.24 (05:23)
- 2007 TfHucEKeMciAT 2012.05.24 (05:21)
- 2007 CKMhyGpOciNUoLa 2012.05.24 (05:13)
- 2007 pDOitJNaDvncI 2012.05.24 (05:12)
- 2007 doSrYeqaU 2012.05.24 (05:08)
















































