Luca, Luca, kitty-kotty
A boszorkányok kifigyelésére készítették a három- vagy négylábú Luca széket, melyet tizenhárom különböző típusú fából kellett összeállítani karácsonyig. Ha az éjféli misén ráálltak a székre, akkor megláthatták a boszorkányokat, hazafelé pedig mákot szórtak az emberek maguk után, nehogy kövessék őket ezek a gonosz lények.
A Luca-szék készítése mellett más népi szokások is kötődnek ehhez a naphoz, mint például férj- és házasságjóslás és a termésjóslás lucabúzával. A házasságjóslás a Luca széke készítéséhez hasonlóan karácsonyig tartott. A lányok előre megírt, férfineveket tartalmazó cédulák közül mindennap egyet a tűzbe vetettek, és az utolsó cédulán található név utalt arra, hogy mi lesz leendő férjük neve. A lucabúzából a várható termést szokták megjósolni. Luca napján csíráztatni kezdtek búzaszemeket, és ha karácsonyra kizöldültek, az jó termést ígért a következő évre.
Sajátos dél-dunántúli szokás volt a kotyolás. Luca napján hajnalban a fiúk útra keltek, kezükben szalmával vagy kis fadarabokkal. Az ismerősük házához érve vagy ráültek, vagy rátérdeltek a szalmára, és "kotyolós" mondókát mondtak. A kotyolásért - amelynek célja az volt, hogy a tyúkok a következő évben jól tojjanak -, a háziasszonytól kis ajándékokat kaptak.
Kotyolós mondóka volt például:
Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!
Kolbászuk olyan hosszú legyen, mint a falu hossza,
Szalonnájuk olyan széles legyen, mint a mestergerenda,
Zsírjuk annyi legyen, mint kútban a víz!
Annyi pénzük legyen, mint a pelyva,
Annyi csirkéjük legyen, mint a faszál,
Annyi tojásuk legyen, mint égen a csillag!
Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!
Luca, Luca, kitty - kotty, kitty - kotty
Galagonya kettő, három.
Száraz körtét várom!
Ha nem adtok hurkát,
Elviszem a Julcsát!
Ha nem adtok szalonnát,
Levágom a gerendát!
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Gyakran hallok olyan problémákról, amikor az anyuka a majdani jövő miatt aggódik. Azért szeretne a baba viselkedésén, szokásain változtatni, mert úgy gondolja, később már nem vagy csak lassan lehet leszoktatni, átszoktatni a babát egy új szokásra. Mit lehet tenni ilyen helyzetekben?
|
|
Gyors ebédet szerettem volna kevés munkával, hogy közben tehessem a dolgomat. Evvel igazán nem kellett sokat szöszmötölni.
|
|
Kedden egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy idén Budapesttel együtt hat hazai nagyvárosban is megrendezik az Ezer Lámpás Éjszakáját. A Kárász Róbert által 2011-ben életre hívott kampány célja, hogy segítséget nyújtson az eltűnt gyerekek felkutatásában, felhívja a figyelmet a csellengés veszélyeire és a megelőzés fontosságára.
|
|
Az epres dobozkából vidám, színes tároló - kincses doboz készülhet - a gyerek apróságainak.
|
|
Vajon szoptathatunk egy óvodás- vagy akár egy iskoláskorú gyermeket is?
|
|
A nagyszülői generáció közelsége különösen kellemetlen lehet a levált és esetleg már párkapcsolatban vagy családban élő fiatal számára akkor, ha képviselői olyan üzeneteket sugároznak, amelyektől a fiatal rég szabadulni szeretne és amelyek talán már korábban is megkeserítették az életét.
|
|
A narancsízű kuglóf nagyon finom egy csésze jó erős kávéval, vagy tejszínnel és kandiscukorral kínált teával.
|
|
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
|
|
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
|
|
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
|




