Kortárs Magyar Fotográfia Biennálé - már nyolcadszor
|
2011. szeptember. 22., csütörtök 11:38
Tartalom értékelése
3 / 1
A Kortárs Magyar Fotográfia Biennálét idén a Vasváry-házban rendezik meg szeptember 30. és október 26. között. A patinás épületben fiatal fotósok nem rendeltetésszerűen használt eszközökkel készült képei tekinthetők meg.
Szeptember 30-án, pénteken este nyílik a Kortárs Magyar Fotográfia Alapítvány szervezésben megrendezett biennálé 2011-es tárlata. A Vasváry-hagyatékot, a Péchy Blanka emlékszobát és a ,,Fejezetek Pécs kultúrtörténetéből" című kiállítást őrző épületben kap helyet az 1995-ben a pécsi Mecseki Fotóklub által útjára indított kortárs művészeti program.
A válogatást összeállító kurátor, Lowas Péter szerint a kiállítás tárgyai ugyan képek, de nem klasszikus értelemben vett fotók, sok esetben nem is mindennapian tálalva. Az alkotók a szokásos, hétköznapinak mondható eszközökből rendeltetésüknek nem megfelelően, nem hétköznapi módon csikarták ki a végeredményt.

Kiállítók: Eiter Tamás, Gyenes Zsolt, Hegedűs Eszter, Kovács Balázs, Kriván Marcell, Nagy Attila, Odrobina Tamás, Rédley Tamás, Szauder Dávid, Takács Péter
A kiálítást Doboviczky Attila nyitja meg, zenei performance-ről Deto, XRC, a Zajpázsit(Odrobina Tamás, Lakatos Kornél, Hizsnyik Dénes), Marco Eneidi és Pándi Balázs gondoskodik.
A kiállítás szeptember 30-tól október 26-ig hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között látogatható.
Az illusztráció Rédley Tamás Termékek (két lap minimális áron maximális minőség), 2011 alkotása.
Kapcsolódó tartalmak
Időpontok:
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Szervező:
Kortárs Magyar Fotográfia Alapítvány
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
Friss tartalmak
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
Hirdetés
Facebook
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata
Bejelentkezés
Hírlevél
Friss hozzászólások
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)
- Bánkuti Róza fagyija Lévayné Hajdics Katalin 2012.05.23 (21:43)
- DygDsuEIbhB Tital 2012.05.23 (20:33)
- Bánkuti Róza! Bánkuti Cecília és Gellért 2012.05.23 (20:04)
- gqLpHyRwLO gnDTfBPSYFkwPcN 2012.05.23 (20:00)
- 2008 XZbXXqboQyNKtU 2012.05.23 (19:31)
- iYiEOhiKmM VIadKZGpyj 2012.05.23 (18:58)
- mwvMpYFr dCHUSuoJtBkMHRJY 2012.05.23 (18:42)
- ZpYSudSzXALh Andrew 2012.05.23 (18:13)
Webshop







