Környezetvédelmi Világnap
Bár napjainkban a világnapok, a különböző hagyományt teremtő események, illetve az évfordulók egymást érik, hiszen azokból az év szinte minden napjára jut egy-egy jeles dátum, a ,,Környezetvédelmi Világnap" azonban talán az összes neves évforduló közül az egyik legfontosabb értéket képviseli. Célja ugyanis egyértelmű üzenetet közvetít, amely az emberek felelősségtudatának felébresztésére irányul. A Környezetvédelmi Világnap tehát arról szól, hogy felhívja a figyelmet: az egyénnek is tennie kell valamit a természetes, az épített és a belső környezet megóvásáért, a természet és az emberi élet harmonikusabb viszonya érdekében.
És persze ugyanezt erősíti az alapító határozata is, miszerint ,, az embernek alapvető joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és a megfelelő életfeltételekhez olyan minőségű
környezetben, amely emberhez méltó és egészséges életre ad lehetőséget - fogalmaz az ENSZ határozat.
Külön érdekesség, hogy a felelős nemzetközi környezetvédelmi szervezetek közös javaslata alapján minden évben olyan állatfajra, illetve különös növényre hívják fel a figyelmet, melynek populációja vészesen lecsökkent. Ezért az idei év madara a fecske, az év növénye pedig az ezüsthárs.
Az idei Világnap különösen fontos számunkra, hiszen e jeles nap egybeesik a regionális Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségek alapításának húsz éves évfordulójával.
Erdei Éva
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Az epres dobozkából vidám, színes tároló - kincses doboz készülhet - a gyerek apróságainak.
|
|
Vajon szoptathatunk egy óvodás- vagy akár egy iskoláskorú gyermeket is?
|
|
A nagyszülői generáció közelsége különösen kellemetlen lehet a levált és esetleg már párkapcsolatban vagy családban élő fiatal számára akkor, ha képviselői olyan üzeneteket sugároznak, amelyektől a fiatal rég szabadulni szeretne és amelyek talán már korábban is megkeserítették az életét.
|
|
A narancsízű kuglóf nagyon finom egy csésze jó erős kávéval, vagy tejszínnel és kandiscukorral kínált teával.
|
|
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
|
|
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
|
|
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
|
|
A gyerekek sokszor nem maguktól rajzolnak. Óvodai foglalkozások, közös időtöltések keretein belül ragadnak ceruzát és zsírkrétát, hogy teljesítsék az óvónéni által kiadott feladatot, a szülők pedig azonnal messzemenő következtetést vonnak le a gyermeki alkotásokból.
|
|
Megérkeztek hozzánk a gólyák! Alkalomhoz illően a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság meseíró pályázatot ír ki általános iskolás diákok részére, ,,A FEHÉR GÓLYA" jelmondattal.
|
|
Sokan mondják, hogy nem baj, ha a szülők nem tudják kinyögni a gyerek tandíját, mert ott van a diákhitel. Abból meg lehet oldani mindent. Tulajdonképpen igaz a dolog, de ezzel még csak a diploma megszerzését intézte el a hallgató. De hogy aztán ezzel akár elbaltázhatja az egész életét, arról eddig még nem nagyon beszélt senki sem...
|




