Kis Esti Viták - már harmadszor
Az est vendégei Gellér B. István képzőművész, Hegyi Zsuzsa a Magyar Turizmus Zrt. Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője, a Nádor Galéria egyik megvalósítója, Haszán Péter, a Pécs Holding Zrt. képviseletében, Bozóky Anita kulturális menedzser, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. kulturális vezetője, dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, a kulturális bizottság elnöke, Berkecz Balázs településtervező és Füzér Katalin szociológus voltak.

A harmadik rendezvényt a sorozat kezdeményezője, az est házigazdája Patartics Zorán vezette fel. A kiürülő belváros nem csak pécsi probléma. Az építész szerint három stratégiai ballépéssel lehet egy történelmi belvárost kiüríteni: a plázák beengedésével, a kulturális intézmények és a közigazgatás kiköltöztetésével. A tervezetlen vagy rosszul tervezett átalakítások a belváros elsivatagosodásához vezethetnek.
A program közönségzavazással kezdődött, ami megmutatta hogy a jelenlevők elsöprő többsége úgy gondolja hogy problémát okoz, ha a belvárosból eltűnnek a kulturális intézmények.
Gellér B. István felvetése szerint kulturális intézmények kiköltöztetése éppúgy elhibázott döntés, mint az autósforgalom vagy a dohányzás tiltása a belvárosban, hiszen így lassan nem lesz miért a belvárosba jönni.
Hegyi Zsuzsa szerint a vásárlőerő csökkenése is hozzájárult a belvárosi üzlethelységek kiürüléshez, de úgy tűnik a kereskedők sem hajlandóak alkalmazkodni a megváltozott vásárlói igényekhez, pl. késői nyitva tartással. A belvárosi vásárlás élményvásárlássá alakítására tett javaslatot. Csak a belváros önmagában már nem elég vonzó, a nyáron is bebizonyosodott hogy kulturális és turisztikai rendezvényekre van szükség a megtöltéséhez.
Haszán Péter, megpróbálta elmagyarázni, hogy a Pécs Holding tulajdonában lévő belvárosi ingatlanok majdnem mindegyike bérbe van adva. Később, a közönség soraiból az is elhangzott, hogy a kiadott ingatlanok gyakran azért üresek, mert a bérlő már becsődölt, azonban a szerződése továbbra is köti az üzlethez. A jogász egy felvetésre, miszerint más városokban is előforduló értékalapon megállapított, differnciált bérletmegállapodásokat kellene kötniük kulturális, közhasznú intézményekkel, úgy reagált, hogy a Holding csak egy gazdasági végrehajtó szerv, a döntéseket a politikusok hozzák, saját hatáskörben ilyet nem állapíthat meg a vállalat.
Bozóky Anita kifejtette, hogy a EKF-pályázat írásának idején is már figyelmeztették a városi kulturális intézmények vezetői a pályázatírókat, hogy a belváros kiüresedéséhez vezethetnek a vállalások. Patartics Zorán erre később, mint a pályázatírásban részt vállaló civil, úgy válaszolt, hogy a kiíráshoz kellett igazítani a pályázatot. Bozóky Anita elmondta, hogy a Zsolnay Negyed az egész város kulturális igényeire és a megváltozott kultúrafogyasztói szokásokra tekintettel lesz. A pályázatban kitűzött kulturális léptékváltást a Negyed tudja majd megvalósítani.

Hoppál Péter, egykori belvárosi lakosként, személyes tapasztalataiból vezette le a belváros problémáit, megemlítve a hangoskodó, alkoholfogyasztó, randalírozó fiatalokat is. Más városok már korábban a városfejlesztésnek Pécsett most látható az útját választották és ez jó iránynak tűnik. Az EKF-et eszköznek kell tekinteni és nem pedig célnak
Berkecz Balázs szerint Pécsnek sokkal jobban tudatában kellene lennie a regionális kulturális központ szerepével és erősíteni kellene azt. Az építész emlékeztetett, hogy a belváros újjáélesztésének érdekében a Király Pláza tervére politikai szándék is mutatkozik, sőt érvényes 2010. februári döntés is született.
Füzér Katalin szerint az utóbbi években a belvárosban új kulturális terek is létrejöttek, mint a Kultúrkert és a PiknikPark. A város döntéhozóinak figyelembe kellene venni a belváros lakóinak igényeit, akiknek 1/3 -a diplomás, és számukra fontos a kulturális intézmények elérhetősége. Véleménye szerint a plázákkal nem kell felvenni a versenyt, hanem teljesen más irányú szolgáltatásokkal kell megtölteni a belvárost.
A program zárásához az is hozzátartozik, hogy a helyszínt adó Művészetek és Irodalom Házának vezetője, több mint 1000 aláírást tartalmazó petíciót nyújtott át Hoppál Péternek. A kiálítvány aláírói a több mint 20 éves múltra visszatekintő intézmény megmentését kérik, amelyre ismét esély is van.
Az esten elhangzottak hamarosan felkerülnek a kezdeményezés weboldalára, ahol a következő vendégeknek kérdéseket lehet feltenni.
Az eseményt így látta a pecsma.hu
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)
- Bánkuti Róza fagyija Lévayné Hajdics Katalin 2012.05.23 (21:43)
- DygDsuEIbhB Tital 2012.05.23 (20:33)
- Bánkuti Róza! Bánkuti Cecília és Gellért 2012.05.23 (20:04)
- gqLpHyRwLO gnDTfBPSYFkwPcN 2012.05.23 (20:00)
- 2008 XZbXXqboQyNKtU 2012.05.23 (19:31)
- iYiEOhiKmM VIadKZGpyj 2012.05.23 (18:58)
- mwvMpYFr dCHUSuoJtBkMHRJY 2012.05.23 (18:42)
- ZpYSudSzXALh Andrew 2012.05.23 (18:13)


















