Kibővült a Vasarely-tárlat

|
2010. május. 28., péntek 09:40
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Több mint egy éves szünet után nyílt meg újra a Vasarely Múzeum. A felújított épület az európai turnéről hazaérkező korábbi kiállítási anyag mellett újdonságokat is befogadott. Az újranyitási ceremóniához ráadásul a Modern Magyar Képtárban egy ideiglenes kiállítás is megtekinthető Vasarely hatása címmel.

 

 

Tudjuk, hogy a megnyitók általában nem a műélvezetről szólnak. Egy jobban sikerült vernissage vonz annyi érdeklődőt, hogy a műalkotásokkal ne is lehessen foglalkozni. Sokkal inkább társadalmi események ezek. Ez történt a meglepetésszerűen lecsapó nyári záporokkal tarkított múlt pénteken is.

Mindenestre a szemfülesebbje jóval a beharangozott kezdési időpont előtt megérkezett, így könnyedén megtekinthette az új ruhába bújtatott alkotásokat. A felújítás remekül sikerült. Az épületnek első ránézésre kifogástalan az állapota. Másrészt azok a képek is, amelyek lássuk be nem tartoznak Vasarely legnagyobb alkotásai közé, olyan körítést kaptak, hogy a szemlélőnek mégiscsak kedve támad hazavinni őket. Persze, azt nem lehet, mert árgus szemek figyelik a látogatók minden rezdülését a tömeggel együtt mozgó teremőrök, akik vagy az eseménynek vagy tényleg úgy általában megfiatalodtak megszépültek és sokkal inkább tűnnek hostesseknek, mint a kezedet szemükkel csonkoló konyhásnéni kinézetű truppenführernek.

A ceremóniát és a sok beszédet megintcsak a záporok és az ehhez kapcsolódó mozzanatok teszik érdekesebbé. A felújításokhoz kapcsolódó minden intézmény képviseletében felszólal valaki, talán csak a Mária utca prominensei bújnak meg a háttérben. Ennek okát nem firtatjuk, biztos csak egy protokolláris baki.

Az újranyitó tárlathoz kapcsolódva a PTE Művészeti Karának és az Aix-en-Provence-i École Supérieure D'art jelenlegi és egykori hallgatóinak a mester hatását tükröző képeiből nyílt kiállítás a Modern Magyar Képtárban. Az ideiglenes tárlat francia művészek audiovizuális performance-ével zárul június 19-én.(A tárlat valójában 22-ig látogatható.)

Kapcsolódó tartalmak

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Hozzászólások

  • 1
    eszteri (n.r.) | 2010-05-28 13:28
    Értékeld » 0 + -
    | Válasz erre
    :)
    Mária utcai prominensek :D

    Amúgy meg végre, és majd jól elmegyek...
Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres