Node sasszézzunk kicsit vissza, a fentebb emlegetett elmúlt időkbe. Azt hiszem nincs olyan pécsi, akár tüke, akár nem, kinek ne fűződne emléke a Tettyéhez. Nekem példul már kora gyermekkoromból tódulnak a memoárok...Édesapám hosszú hajjal, márványkoptatott trapéznadrágban hintáztatott hahotázva, anyukám meg zámbódzsimmi frizurájával, tűzpiros testhezálló dzsörzében libikókáztatta testvéröcsémet. (Ide szívem szerint szúrtam volna egy-két megsárgult fotográfiát, de szüleim személyiségi jogaira, jóhírére, s baráti körére való tekintettel nem teszem.)

Aztán, meglehetősen nagy szünet után, a szerelmek szólítottak vissza a Tettyére, hisz nem sok romantikusabb helyszín akad a városban.

Bár igen nosztalgikus alkat vagyok, a sok szép emlék ellenére sem zavart, hogy hozzányúlnak a térhez. (Ám álmomból nagyhirtelen felzökkentve is kapásból tudnék tucat olyan helyet kántálni, melyre inkább ráfért volna a csinosítás, mint a Tettyére...Igen szép volt anélkül is)

Egy dolog van, ami egyértelműen növeli a megpiszkált park renoméját, a Rendezettség. És egy dolog van, melynek következtében egyértelműen vesztett varázsából, a Rendezettség. Furcsa kettősség, de mégis mindig ez az érzésem, ha ott sertpertélek. Benyomásaim ólcuzámmenja mégis pozitív ezügyben, s talán lassan akkor sikerül affele  kanyarodgatni, amiről tulajdonképp szólni kívántam.  
Mikor megnyitották a megújult játszóteret, boldogan vették birtokba a barométerek. Lassan azt is megtanultuk, hogy az apró kavics közé költöző por párás, esős időben, illetve télen iszapbirkózásra alkalmas dagonyává szellemül, nyáron pedig kíméletlenül költözik a legjobb lábbelikbe is. Ezt orvosolni lehet gumicsizmával, jóidő esetén pediglen meztélábbal (melynek távozás előtti megtisztítása azonban nem kezdő kismamáknak való feladat). A jáccó tematikus, színes, kellemesen szellemes. Panni és Peti órjáscsúszdafüggővé váltak, nem egy gatya ment már rá eme felettébb sikamlós élvezetre.

Az első keserű Tettye pirulák, az éppcsak elkészült, és máris több helyen beszakadt kőlapok voltak. Még át sem adták a parkot, és már van, mi tönkre ment. Nem tudom, hogy a felette végzett monumentális rom-mentő munkálatok, vagy a ,,vendégek" tettek kárt a kövekben, mindenesetre felettébb szomorú eset, hogy ilyen csúfság esett.

A második pirula következő látogatásunkkor kezdte kapirgálni a gigámat. A lépcsősoron leérve csíkos szélsátorba botlottunk, (szó szerint, mert kikerülni nem lehetett) melyből több tonnányi kakasnyalóka, lyukas-, keserű-, töltött-, töltetlen csokoládé és cukorka mosolygott a gyerekekre. Gombóc Artúr bizonyára repesett (mer repdesni ugye nem tudott) volna örömében, de én nem (s szerintem a többi felnőtt se, kivéve tán a fogorvosokat). A szülő biz kellemetlen választás elé kényszerült...Vagy kikotorja a bukszát, és léggömbök, nyalókák áldásos társaságában közelíti meg a játszóteret, vagy megmakacsolja magát, s sírva őrjöngő gyerekekkel vág neki. Tán az utóbbi még mindig jobb, de szüléje, gyereke válogatja. És most egy igen magánjellegű megjegyzés következik, de cefetül nyomja az ujjbögyeimet... Mikor üzembe helyezték a városban az unijós támogatással felújított jáccókat, megálmodtam a Kalácskunyhó projektet. A tervezet lényege az volt, hogy a játszótereken mézeskalács-házikókat helyeztünk volna el családilag, melyek arculata minden esetben tökéletesen illeszkedett volna az adott játszótér, helyszín arculatához, hangulatához. A kunyhókba hideg/meleg italok, illetve ropogtatnivalók költöztek volna. A hideg italok repertoárja kizárólag ásványvízből és bio gyümölcslevekből állt volna, a ropogtatnivalóké pedig reformélelmiszerekből (buláta, kölesgolyó, szójatermékek), müzliszeletekből, és saját tervezésű, a helyszín által ihletett mézeskalácsbábokból. A kalácskunyhóknak kulturális közösség-kovácsoló szerepet is szántam. Ingyenes, két hetente új számmal jelentkező magazin csücsült volna bennük, melyek mesékkel, versekkel, feladványokkal szórakoztatták volna a lurkókat, receptekkel és űbertitkos praktikákkal a szüléket ...Sumassummárum az összes bötü esszenciája az, hogy míg egy nem profitorientált, nevelő célzatú, helyes táplálkozásra buzdító, és kulturális értéket közvetítő kereset nem kapott helyet a Tettyén, addig egy kakasnyalókadíler igen...

Node kapjuk be gyorsan a harmadik pirulát. Vigyázat, tán ez lesz a legkeserűbb! Két sokkoló kép következik, melyeket nagy hirtelen felindulásomban telefonommal készítettem minap a játszótéren.

UGYE ÖNNEK IS BÁNTJA A SZEMÉT?

Ha hozzáfogtam volna összeszedni, és a hibbant ,,szemétért szilvát" propagandával kocsikázó királyfi épp arra jár, évekig főzhettem volna pálinkát a gyümölcsből, mit érte kapok. (Főleg most, hogy már szabad). A kukákban, a padok körül mindenütt tornyokban állt a bűzös halom, még a homokozóban is palackok, zsepik, gyanús törlőkendők hevertek. A szemét nagy része valószínűleg nem a játszótér liliputi látogatóitól származott - nem sok szülő (neaggyisten gyerek) vedel vörösbort, dobozossört két csúszás között, vagy homokozás közben...

Azér valljuk be az őszintét, nem csupán a városrendészetet minősíti az eset. Ha már ők nem tudják tisztán tartani a játszóteret, és túlcsordul az a szerencsétlen szemetes, ne dugdossuk a hatványozottan kéthetes-kelkáposztafőzelék-szagú pelust a pad deszkái közé! Lécci ne, drága szülőtársaim! Befér még egy nílonzacskó a fél tucat homokozólapát, a kulacs és a kölesgolyó mellé!

Nade nemakarok ám ilyen morcos mondatokal búcsúzni... ÖÖÖ ilyesféle versike állt volna a kalácskunyhók oldalán ni:

Ugye milyen csábító
mézeskalács-házikó?  
Gyere csak közelebb,  
kukucskálj be, nosza!    
A vasorrú bába  
nem lakott itt soha!


Kép és szöveg: Duga Boglárka ,,Csodabogár"