Japán Oidipusz @Harmadik Színház
A Yamanote-Jijosha Társulat és a Yojo-han (4 és fél tatami) színház
A Yamanote-Jijosha Társulat Japán egyik fiatal és népszerű színházi társulata, melyet 1984-ben Yasuda Masahiro és társai a tokiói Waseda Egyetem diákjaiból hoztak létre. Modern kísérletezéssel, illetve a strukturált színészképzés, a Yamanote-metódus kifejlesztésével együtt tökéletesítik a ,,4 és fél tatami" különleges színházi technikáját. Nem csak Ázsiában, Európában is gyakran vendégszerepelnek.

A 4 és fél tatami előadásmódban a színészek nem egyenes testtartásban, hanem egy instabil pózban, lassú mozdulatokkal játszanak. A szöveggel összhangban mozognak, testüket egy-egy adott pózban megmerevítik, egy esztétikailag szép formát hoznak létre. Kritikusaik nagyra értékelik, hogy ennek az egyszerű mozgásnak, illetve a speciális hangképzés gyakorlatának eredményeképpen olyan bonyolult, mély emberi karakterek válnak megjeleníthetővé, amelyeket a realizmus eszközeivel nem lehetne ábrázolni.
Az Oidipusz király Szophoklész görög drámai remekműve, amely 2500 éve íródott. Thébai városában pestisjárvány tombol. Az uralkodó, Oidipusz király lát hozzá a helyzet megoldásához, ennek során éppen az ő születésének körülményeire derül fény. Amikor megtudja, hogy saját apját ölte meg, és anyjával nemzett gyermeket, megvakítja magát.
Yasuda Masahiro rendező gondolatai a darabról:
Azért szerettem volna ezt a darabot színre vinni, mert nem csak drámaként tartottam nagyon jónak, hanem mert a sorok közül nagyon erősen kiéreztem korunk kérdéseit is. A darabban leírt harag és az erőszak kérdését. A Szfinx, mint női fejű szárnyas oroszlán, megöli azt, aki nem tudja megfejteni a talányt; Oidipusz, aki legyőzi a Szfinxet, de megöli apját; Laiosz, az apa, aki szöget üt fia, Oidipusz lábába; az öngyilkosságot elkövető anya, Iokaszté ...
Ha tekintetünket a modern korra fordítjuk, a világon változatlan örvényként hullámzik az erőszak. Ennek eredményeként elveszítjük méltóságunkat. Oidipusz nem törődik ,,dagadt lábú" nevének eredetével, úgy hiszi, a világ az, aminek a szemünkkel látjuk. Amikor ráébred tévedésére, értékeinek védelmében saját szeme világától fosztja meg magát.
Talán úgy tűnik, hogy mi, japánok a keleti világ legszélső szigetén, a világon tomboló erőszakról érdeklődés nélkül veszünk tudomást, de ez nincs így. Ebben az előadásban Tokióban élő nők látnak Oidipusz királyról egy lidérces álmot. Ahogy álomba szenderülnek, különböző álmaik között jelenik meg Oidipusz király története, míg végül ezeket a nőket belső rettegésben éri a világ végének elérkezése.

Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)
- Bánkuti Róza fagyija Lévayné Hajdics Katalin 2012.05.23 (21:43)
- DygDsuEIbhB Tital 2012.05.23 (20:33)
- Bánkuti Róza! Bánkuti Cecília és Gellért 2012.05.23 (20:04)
- gqLpHyRwLO gnDTfBPSYFkwPcN 2012.05.23 (20:00)
- 2008 XZbXXqboQyNKtU 2012.05.23 (19:31)
- iYiEOhiKmM VIadKZGpyj 2012.05.23 (18:58)
- mwvMpYFr dCHUSuoJtBkMHRJY 2012.05.23 (18:42)
- ZpYSudSzXALh Andrew 2012.05.23 (18:13)







