Ingadozó térerővel - Csörgess meg! a POSzT-on
A telefon újra csörög, a mindenes megáll, megfordul, ráfokuszál a telefonra, majd óvatosan körülnézve zsebrevágja. Balról ekkor érkezik egy aprócska kislány, aki - lévén sehol egy lélek - a barna kabátos bácsitól kezd el érdeklődni, hogy nem látta-e a mobilját. A mindenes tagadni próbál, amikor harmadszor csörren meg a telefon, persze a zsebében. A nézőtér egy emberként kacag még akkor is, amikor a kislány kikapja a bácsi kezéből telefonját, és gyanakvó pillantásokat lövellve távozik.És röhögünk végig, többnyire saját magunkon, életünk apró jelenetein. Mert a Csörgess meg! rólunk szól. A hétköznapok emberéről, azokról a magyarokról, akikre a statisztika szerint 1.2 telefon jut fejenként, vagyis tízből tizenkét embernek van. Tehát aktív felhasználóként átlagosan kettő. Amit a színpadon látunk, gegek, életszagú
apró szkeccsek halmaza, meghintve egy kis énekes-zenés betétcsokorral (nem véletlen az alcím: mobil revü). Ami az alapkoncepciót sikerre viheti, épp az a buktatója is. Kevés rendező és társulat engedheti meg magának itthon, hogy laza szövésű előadást komponáljon a semmiből, központi drámai szál nélkül. A Szputnyik köztük van. Az Egri Gárdonyi Géza Színház társulata nincs.
Az előadás parádés dinamikával indít ugyan, azt nem tudja megtartani két és fél órán keresztül. Pedig van itt minden, komédia és tragédia, emberi drámák és csupa olyan pillanat, amiről már mesélt a szomszéd, a lakótárs, az osztálytárs, a srácok a kocsmából. Mint például a nagymama esete, akinek egy papírkán vannak az utasítások, mit kezdjen a mobillal, de még így is inkább egy idegen fiatalra bízza, hogy lebonyolítsa a hívást, ami lassan veszekedésbe torkollik. Vagy a topmenedzser headsettel a fején, akiről nem lehet eldönteni, mikor beszél telefonon, és mikor a mellette ülőkhöz. Vagy a telefonhívások sorozata, amikben egy jogosíványhoz szükséges formaságból egy kórházban a végére autóbaleset és kóma lesz. Egyszerűen csak sodródunk az idétlenebbnél idétlenebb jelenetek kusza összevisszaságában, amit egyetlen dolog tart össze - a drót nélküli telefon.Meg az emberek, hisz elsősorban róluk, rólunk beszél a darab. Arról, hogy mennyivel másképp éljük meg saját magunkat és egymást pusztán azáltal, hogy egy elektromos készülék hozzánőtt a mindennapjainkhoz. Ha csak egy évtizednyi távlatba tekintünk vissza, kézzel foghatóak lesznek a különbségek. A színpad segít kicsit elidegeníteni mindennapi valóságunkat saját magunktól is, hogy könnyebb legyen a nevetés, és könnyebb legyen az üzenet átadása is.
A dinamika viszont messze van a stabiltól, számos esetben leül. Ha a dinamikát egy időtengelyen akarnánk ábrázolni, cifrább cikkcakkot kapnánk, mint a legutóbbi idők tőzsdeindexei. A kezdetben gyönyörűen építező lendület egy hosszúra írt jelenetnél megtorpan, hogy a mélybe zuhanjon, hogy rá tíz percre megint kapjunk egy zseniális ötletet, amit aztán megöl a revüs zenei betét, és így tovább. Hosszúra írt jelenetek, parttalanná váló, sokszor sekélyes gegsorok lepik el az előadást, szinte teljesen váratlanul. Kapunk egy maroknyi műsorvezetőt a legjellegzetesebb betelefonálós műsorokból. Az első magyar jó, a második még jobb, a harmadik, már német nyelvű, elragadó, az olasz frenetikus, aztán jön egy angol - és az egész el
van cseszve. A japán meg már egyenesen kínos. De ott van a telefonos csalók jelenete is, aik bepaliznak egy hiszékeny fiatal nőt, és vírusirtástól eljutnak az evőprogrammal felruházott telefonig, a beszélő telefonig, a minden tudással felruházott telefonig, amit potom pénzért, pár száz ezer forintért kínálnak a hölgynek, akit előzőleg megkopasztottak pár tízezressel, majd lelépnek. Túl sok ötletet próbáltak bezsúfolni a magyar bohózat-hagyományt idéző, egyébként nagyon jó felütéssel induló jelenetbe.
És akkor ott van ellenpontként a liftbe szorult trió nagyon jól komponált jelenete, telistele dramaturgiai bravúrral, a beosztottját leüvöltő főnöktől az amerikai igazgatót eljátszó színészig, akinek csontig nyal az előbb még üvöltöző főnök. Majd miután kiderül, hogy a színész is pont ehhez a főnökhöz igyekszik, kezdődik az üvöltözős előlről, míg kap egy hívást a selyemöltönyös úriember, és főnökből hirtelen aggódó apává lesz. Az esti mesét a kórházban fekvő leukémiás kislánynak pedig már hárman rögtönzik ossze a továbbra is álló liftben. Ahol ennyi zsenialitásra van potenciál, ott hogy maradhattak elöl jócskán elhibázott, nagyon hosszú jelenetek?
A társulatot mindemellett menteni kell. A társulat ragyogó, a színészi játék semmi kívánnivalót nem hagy maga után. Ott élünk, lélegzünk velük a színpadon, majdnem minden mozzanatról bevillannak a személyes tapasztalatok. Fenyő Iván, a Zsótér Arturo Uijában is remeklő Ötvös András, a topmenedzser kölcsönért folyamodó testvérét (is) játszó Vajda Milán, az ostoba nagyvárosi picsát (is) játszó Bozó Andrea, az idegbeteg selyemöltönyös igazgató/apa szerepében fergetegeset alakító Görög László... Csak épp az a plusz nincs meg bennük, amitől értelmet nyerne egy ilyen jelenetcsokor, a kohéziós erőt nem tudják megteremteni. De az egész társulatot lehet és kell is dícsérni, az alakítások segítettek átvészelni azt a néhány dramaturgiai zsákutcát, amiknél nem tudtuk eldönteni - mi vagyunk túl hülyék amiért nem tudunk nevetni a közönség többségével, vagy ez a mobilos előadás bizonyítja a legékesebben, hogy még itt is hígul a közízlés.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)
- Bánkuti Róza fagyija Lévayné Hajdics Katalin 2012.05.23 (21:43)
- DygDsuEIbhB Tital 2012.05.23 (20:33)
- Bánkuti Róza! Bánkuti Cecília és Gellért 2012.05.23 (20:04)
- gqLpHyRwLO gnDTfBPSYFkwPcN 2012.05.23 (20:00)
- 2008 XZbXXqboQyNKtU 2012.05.23 (19:31)
- iYiEOhiKmM VIadKZGpyj 2012.05.23 (18:58)
- mwvMpYFr dCHUSuoJtBkMHRJY 2012.05.23 (18:42)
- ZpYSudSzXALh Andrew 2012.05.23 (18:13)







