Indonéz bábok a Partiban
Annak ellenére, hogy Magyarország egyik wayang-szakértője pont pécsi és ráadásul részt is vett a megnyitón, a szervezők remek lehetőséget mulasztottak el. Tari Eszter könnyedén segíthetett volna az érdeklődőknek kontextusba helyezni a Parti Galéria falán látható bábokat, hiszen hétfőn doktorál Művészeti Karon ebből a témakörből. Így csak mi faggattuk röviden a több ezer éves művészetről. "Nem állapítható meg pontosan, hogy Kínából vagy Indiából került Java szigetére ez a ma is népszerű és élő irányzat."
Az indonéz árnyjátékokat nagy tiszteletnek örvendő művészek adják elő. Jeleneleg két válfaja van a kommersz és rövid, amit leginkább a turisták kedvéért adnak elő valamint a 35 naponta előadott szertartásokkal, meditációval övezett, 12 órás, autentikus előadás. A nagytudású művészek dramatizált hindu eposzokat és mitológiai témájú darabokat adnak elő, de nem áll messze tőlük a darabok aktualizálása sem. Több nyelven szólalnak meg, ha európait látnak a sorok között, akkor az angol is előkerül.
A kiállításon látható bábok nem régiségek hanem jó állapotú tárgyak, a magyarországi indonéz nagykövetség gyűjteményéből érkeztek Pécsre. A megnyitó napjára esett a távol-keleti ország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe is, így a külképviselet második titkárának külön örömöt jelentett a tárlat megnyitása. Patricia Silalahi kiemelte, hogy a wayang nemrégiben felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségek listájára is.
A 15. Nemzetközi Bábfesztivál következő kiállításának megnyitójára csütörtökön délután ötkor kerül sor a Kisgalériában, a fesztivál hivatalos megnyitója pedig augusztus 23-án lesz.
Időpontok:
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
|
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Címkék:
|
|
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
|
|
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
|
|
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
|
|
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Címkék:
|
|
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
|
|
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
|
| « | Február 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 05 | 30 | 31 | |||||
| 06 | |||||||
| 07 | |||||||
| 08 | |||||||
| 09 | 1 | 2 | 3 | 4 | |||
- Nagyon jól megszervezett seffer andrea 2011.10.31 (11:34)
- Fiúk ki a beszámoló Bencze Zoltán 2011.10.13 (13:27)
- remélem omfg 2011.10.03 (06:56)
- Nem éri meg kiadni érte Dóra, a felfedező 2011.10.02 (10:46)
- Pirkadt a hajnal. Seffer Andrea 2011.09.14 (16:13)
- Tisztelt Angyal Gyula 2011.09.14 (11:13)
- Pécs Moni István 2011.08.30 (23:53)
- Verőce, Árpád út 21. Perneky Sándor 2011.08.30 (22:31)
- Heidestr.21, 35644 Hohena stefan gnandt 2011.08.17 (16:04)
- Egyszerűen csodálatosak! Klíma 2011.08.14 (14:29)

























