"Hogy optikailag legyen egy jó kép"
December közepén adták át a város kulturális életének új fellegvárát. Szakemberek számára sose volt kérdés, hogy a Kodály Központ, leánykori nevén Opus2010, szomszédságával (penny, benzinkút, meki, elhanyagolt épületek) valamit tenni kell. A 6 milliárd forintból megépített - és már elkészülte előtt a tökéletes hangzásáról híres - épület átadóján már csak a környezet lepukkantságát felemlegető megszólalások hagytak pecsétet(pl. Szőcs Géza, a Nefmi kultúráért felelős államtitkára), amit Pécs városa sokat kritizált módon próbált orvosolni.
A sokat késő beruházás munkálatai alatt is többnyire joggal, de gyakran csak vagdalkozva támadó médiáknak, még a közelben található, kabinokkal csalogató Mókuci Szexcenter is adott némi felületesen puffogtatni valót. Az elvárásoknak szerencsétlenül megfelelni akaró városvezetés ideiglenesnek szánt megoldása azonban sokkal komolyabb munícióval szolgált. Egy huszárvágással oldották meg a legégetőbb problémát: a központtal szemközti putrik elé villámgyorsan egy ronda paravánt emeltettek.

A média fokozott érdeklődéssel követte a paraván mögött élők sorsát, vagyis inkább a paravánt, azóta is folyamatosan napirenden tartva az eseményeket. Színvonalukban jelentős szórást mutató riportok készültek, de azért hamar kiderült, hogy a tulajdonviszonyok is bonyolítják a helyzetet. A legfrissebb infromációk szerint a paraván mögött élő családok azért sem kaphatnak új lakásokat, mert hatalmas közműtartozások terhelik a bérlőket.
Az évek, évtizedek óta kezeletlen problémahalmaz egyik csúcsa csak a mostani helyzet. Az esethez kapcsolódó heves érzelmeket jól mutatják azok a viták, amelyek a cikkek mellett sokszor minősíthetetlen hangvételben zajlanak.
Az Üres Tér Társulat tagjai is úgy gondolták, hogy nem hagyhatják szó, jobban mondva akció nélkül a paravánt. Az önkormányzat a kerítéssel el akarta rejteni a valóságot, a társulat pedig úgy gondolta, hogy pont azt kellene ráfesteni, ami mögötte van.

Az egyesületként működő társulat már több éve foglalkozik olyan kérdésekkel, hogy hogyan lehet szociális, társadalmi problémákon művészettel segíteni. Peremterületeken élő gyerekeknek szerveztek művészeti, szabadidős, kreatív és készségfejlesztő foglalkozásokat.
Először gerillázásban gondolkodtunk - mondja Kőrösi Márk, az újjászerveződött társulat egyik tagja, aki az egész akciót dokumentálta. Az Üres Tér Társulat februárban alakult újra és az új tagokkal egy közösségépítő tréninget szerettek volna szervezni. Ehhez a falban találták meg azt a közös ügyet, amely köré szervezhették az energiáikat. Szerették volna kifejezni véleményüket miközben, az ott élőkön is segítetenek.
A társulat közösségének szervezését és ezt az első projektet is a kezdettől fogva komolyan vették: minden szempontból körbe akarták járni a kérdéskört. A társulat tagjai szétosztották egymás között a feladatokat. Egyértelmű volt, hogy átfestik a kerítést és ehhez kapcsolódva más akciókat is terveztek. Faültetést. Az egész dokumentálását.
Ehhez a népjóléti- és sportbizottság elnökével Móor Eszterrel is szerettek volna egy interjút készíteni. Ezen a beszélegetésen merült fel, hogy az önkormányzat korábban megkereste a PTE Művészeti Karát egy hasonló ötlettel, bizottsági előterjesztés is készült, azonban az egyetem csak tiszteletdíjért végezte volna el a fal művészi festését. A bizottság viszont csak az anyagköltséget tudta előteremteni, és annak ellenére, hogy a társulat nem kilincselni ment, legalább alapanyagot szereztek a projekthez.

Kőrösi Márk elmondása szerint másnapra már vitték is a városházára a látványtervet, amit többen is láttamoztak, majd a bizottság is támogatta a tervet. Az első napok munkáit, az alapozó festést, majd a mintázat festését, a Szerv fellépése színesítette, több igazoltatással és adatfelvétellel.
Az akció azonban nem csak a fal átfestéséből állt. A társulat tagjai kitakarították, rendbetették a területet, a szemetet egy konténerbe gyűjtötték, amit a Biokom bocsájtott rendelkezésükre.
Kőrösi Márk leszögezte, hogy amikor a bérlakásokban lakók látták, hogy tényleg történik valami, többen azonnal beálltak segíteni. Másoknál nehezebb volt ezt elérni, de végül minden ott lakó kisebb-nagyobb mértékben hozzájárult a munkához. Ezen kívül a népjóléti bizottság elnöke, Móor Eszter is csákányt ragadott. Fákat is ültettek, az egyesület résztvevőivel azonos számút, hetet.
Ezekről, a képet némileg árnyaltabbá tevő, információkról eddig keveset hallhattunk.
Ahogy korábban említettük az egész folyamatot a társulat tagjai dokumentálták: egy kb fél órás dokumentarista jellegű film született. A készítők, a szociális bérlakások lakóinak tett ígéretükhöz híven, az internetre nem teszik fel a filmet, de mindenkinek levetítik, aki felveszi velük ez ügyben a kapcsolatot.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)
- Bánkuti Róza fagyija Lévayné Hajdics Katalin 2012.05.23 (21:43)
- DygDsuEIbhB Tital 2012.05.23 (20:33)
- Bánkuti Róza! Bánkuti Cecília és Gellért 2012.05.23 (20:04)
- gqLpHyRwLO gnDTfBPSYFkwPcN 2012.05.23 (20:00)
- 2008 XZbXXqboQyNKtU 2012.05.23 (19:31)
- iYiEOhiKmM VIadKZGpyj 2012.05.23 (18:58)
- mwvMpYFr dCHUSuoJtBkMHRJY 2012.05.23 (18:42)
- ZpYSudSzXALh Andrew 2012.05.23 (18:13)







