Hiányzol Édesanyám!
Amióta az eszemet tudom súlyos beteg volt. Az idegeivel voltak problémák és 1986-ot követően egy darabig agydaganatban szenvedett, de túlélte. Az öcsém születése után kórházba került és ez végigkísérte életét.
Gyermekkoromban nem sokat foglalkoztam vele, hogy nekem ,,csak" apukám van. Azt sem nagyon érdekelt, hogy Anyák napján én a többi gyerekkel ellentétben anya helyett nagyapámnak adom át a kézzel készített apró ajándékomat. Megszoktam, hogy rokonok hada vett körül, anyai és apai ágról is, hiszen nem volt annál természetesebb, hogy két olyan aprócska, aranyos gyerek, mint az öcsém meg én kegyeiért mindenki versengett.
Mivel az orvostudomány a mostani állapotokhoz képest egészen kezdetleges módon kezelte az elme- és idegrendszeri problémákat, állapota folyamatosan romlott. Ahogy növekedtem ráébredtem arra, hogy a köztudat nehezen fogadja el viselkedését, nem betegségnek tekintették az őt ért sorscsapát, mint inkább valami érthetetlen ,,működésképtelenségnek".
Ahogy nőttem, úgy fogtam fel, hogy segítetnünk kellett volna neki. Körbe kellett volna venni szeretettel, törődéssel és nem kitaszítani. De mit tehettem volna én? Gyerek voltam. Semmit sem értettem a felnőttek viselkedéséből. Éreztem, ugyan, hogy körülöttem nem olyan kerek a Világ, mint a többi gyerek körül...
Édesanyám! Engedd meg, hogy bocsánatot kérjek mások Veled szemben akaratlanul is elkövetett hibái miatt. A fiad és én tudjuk, hogy Te mindig is szeretni akartál minket. De nem tudtad, hogyan kell és ez nem a Te hibád. Beteg voltál. A végén már teljesen magatehetetlen.
Már felnőtt vagyok. Nincsenek gyermekeim. Szeretnék anya lenni nagyon. Szeretném Neked elmesélni a gondolataimat ezzel kapcsolatban. Szeretnem megosztani Veled, hogy milyen érzések kavarognak bennem az életemről. Most érzem igazán, hogy hiányzol, mindig is hiányoztál! Remélem, hogy ha látsz minket a mennyekből - az öcsémet és engem - büszke vagy ránk és büszke is leszel mindig! Szeretlek Édesanyám!
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Az epres dobozkából vidám, színes tároló - kincses doboz készülhet - a gyerek apróságainak.
|
|
Vajon szoptathatunk egy óvodás- vagy akár egy iskoláskorú gyermeket is?
|
|
A nagyszülői generáció közelsége különösen kellemetlen lehet a levált és esetleg már párkapcsolatban vagy családban élő fiatal számára akkor, ha képviselői olyan üzeneteket sugároznak, amelyektől a fiatal rég szabadulni szeretne és amelyek talán már korábban is megkeserítették az életét.
|
|
A narancsízű kuglóf nagyon finom egy csésze jó erős kávéval, vagy tejszínnel és kandiscukorral kínált teával.
|
|
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
|
|
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
|
|
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
|
|
A gyerekek sokszor nem maguktól rajzolnak. Óvodai foglalkozások, közös időtöltések keretein belül ragadnak ceruzát és zsírkrétát, hogy teljesítsék az óvónéni által kiadott feladatot, a szülők pedig azonnal messzemenő következtetést vonnak le a gyermeki alkotásokból.
|
|
Megérkeztek hozzánk a gólyák! Alkalomhoz illően a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság meseíró pályázatot ír ki általános iskolás diákok részére, ,,A FEHÉR GÓLYA" jelmondattal.
|
|
Sokan mondják, hogy nem baj, ha a szülők nem tudják kinyögni a gyerek tandíját, mert ott van a diákhitel. Abból meg lehet oldani mindent. Tulajdonképpen igaz a dolog, de ezzel még csak a diploma megszerzését intézte el a hallgató. De hogy aztán ezzel akár elbaltázhatja az egész életét, arról eddig még nem nagyon beszélt senki sem...
|




