Hétköznapok Zsolnayja - Pályázati felhívás
A kezdeményezés célja bemutatni azt, hogy a különböző Zsolnay-porcelánok vagy a ,,tömegtermelésben" gyártott tárgyak miként épültek be tulajdonosaik életébe, hogyan használták azokat, milyen helyet foglaltak és foglalnak el az otthonaikban. Olyan, a Zsolnay-gyárhoz köthető nem porcelán tárgyakat (pl. munkakönyv, dokumentumok) is szeretnénk bemutatni, amelyek amatőr gyűjtők vagy egykori Zsolnay-alkalmazottak birtokában vannak, és fontos adalékkal szolgálhatnak a Zsolnay-gyár, szellemiség és tárgykultúra megismeréséhez, vagy éppen az alkalmazottak gyárhoz fűződő viszonyáról mesélnek. A pályázóktól a tárgyhoz kötődő személyes viszonyukról szóló története(ke)t és fotókat is várunk. Tárgy nélkül is lehet pályázni, olyan saját Zsolnay-történettel, amely eddig feltáratlan, vagy ismeretlen adalékkal szolgálhat a Zsolnay történetéhez.
Pályázni tehát a következő módokon lehet:
1) Zsolnay-tárggyal (porcelán vagy egyéb tárgy, dokumentum): az arról készült fotó és a tulajdonos leírása az adott tárgy történetéről, helyéről a háztartásban, családban. A kiválasztott tárgyat eredeti környezetükben kell bemutatni (tehát például egy váza esetében a fotón az asztal vagy a szekrény is fontos, ahol a tárgy helyet kapott).
2) Olyan saját történettel, (maximum 2 oldal terjedelemben) amely a Zsolnay-gyárhoz, vagy a Zsolnay családhoz a ,,Zsolnay-legendáriumhoz" kötődik.
A beérkező képekből, dokumentumokból egy kurátori testület választja ki a tárlat anyagát. A kiállítás szervezője csak a kiállítás idején, és a raktározás idejére vállal felelősséget a bemutatásra átvett tárgyakért. A kiállításra kerülő tárgyakat a zsűri döntését követően a tulajdonosok szállítják a kiállítás helyszínére, a kiállítást követően pedig gondoskodnak azok elszállításáról is.

A pályázat technikai részletei
A művekről készült fotókat digitális formátumban várjuk a hetkoznapok@zsn.hu e-mail címre, vagy nyomtatott formában a következő postai címre: Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft., (H-7603 Pécs, Pf.: 27.). A borítékra kérjük ráírni: ,,Hétköznapok Zsolnayja pályázat". A beküldött fotó mellé egy írásos, legfeljebb 1 oldal terjedelmű anyagot is kérünk, amelyben a tárgy történetét írják le a pályázók (pl. a tárgyhoz kötődő érdekes történet, a lakásban betöltött helye, származása, stb.). Az írásos anyagnak tartalmaznia kell a tulajdonos nevét és elérhetőségét (cím, telefonszám és/vagy e-mail cím). A beküldött adatokat bizalmasan kezeljük. A pályázatra jó minőségű digitális vagy előhívott képeket várunk (a digitális kép felbontása legalább 150, legfeljebb 300 dpi/ mérete maximum 3 MB, papírkép esetében legalább 10x15 cm vagy más képarány esetén legalább hasonló méretben).
A pályázó tudomásul veszi, hogy a beküldött alkotások elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) kapcsolatos minden jogi felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértés esetén bekövetkező anyagi felelősséget is. A részvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a rendezők a pályázattal kapcsolatos publikációkban a reprodukciókat térítésmentesen használják, valamint azokat megjelenítsék. A kiállított tárgyak a pályázók tulajdonában maradnak. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy bármely, a pályázati feltételeknek nem megfelelő vagy emberi, illetve személyi jogokat sértő beadványt töröljön a pályázatok közül.
A kiíró Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. a pályázók személyes adatait bizalmasan kezeli, azokat harmadik személy számára (még a zsűri tagjai számára sem) adja ki.
Felhívásunk kapcsolódik a 2009-ben a Meszesi Környezetvédő és Szépítő Egyesület által útjára indított Mindennapok Zsolnayja című felhíváshoz, amelynek nyomán több száz Zsolnay-tárgy érkezett be a szervezőkhöz. Az akkor beérkezett tárgyakat szintén bemutatjuk a jelen pályázati felhívás nyomán szerveződő, 2011 októberében nyíló Hétköznapok Zsolnayja c. kiállításon.
A zsűri tagjai:
o Péterné Marosy Katalin, vezérigazgató, Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.
o Kovács Orsolya, muzeológus, Janus Pannonius Múzeum
o Szíjártó Zsolt, társadalomkutató, tanszékvezető egyetemi docens, PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék
o Korda Rudolfné, elnök Meszesi Környezetvédő és Szépítő Egyesület
o Komor István, közgazdász, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft divízióvezetője
A kiállítás tervezett dátuma: 2011. október 20. - november 20.
Helyszín: Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
További információk: Salamon Péter, kiállításszervező, (salamon.peter@zsn.hu), Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.
A pályázat beadásának határideje: 2011. szeptember 25.
Pécs, 2011. augusztus 10.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)
- Bánkuti Róza fagyija Lévayné Hajdics Katalin 2012.05.23 (21:43)
- DygDsuEIbhB Tital 2012.05.23 (20:33)
- Bánkuti Róza! Bánkuti Cecília és Gellért 2012.05.23 (20:04)
- gqLpHyRwLO gnDTfBPSYFkwPcN 2012.05.23 (20:00)
- 2008 XZbXXqboQyNKtU 2012.05.23 (19:31)
- iYiEOhiKmM VIadKZGpyj 2012.05.23 (18:58)
- mwvMpYFr dCHUSuoJtBkMHRJY 2012.05.23 (18:42)
- ZpYSudSzXALh Andrew 2012.05.23 (18:13)







