Hang, szó, ritmus, zene...
Juhász Gábor gitárművész és az énekesnő a Csorba-Győző Megyei-Városi Könyvtár által szervezett "Hang és Szó" című programsorozat nyitó előadásán muzsikált szerda este a Tudásközpontban.
Az est zenei palettáján egészen a 18. századtól vonultak fel nóták. Az első blokkban egy gyönyörű széki dalt, egy vicces somogyi vörösbor köszöntőt hallhattunk, valamint felcsendült a sokak által ismert és kedvelt "Kék nefelejcs", aminek éneklésébe a közönség nagy része is becsatlakozott.
A második részben főként Karády-dalokat énekelt az énekesnő, nem maradhatott ki a "Hamvadó cigarettavég" és a "Gyűlölöm a vadvirágos rétet", a "Ma a Tiéd vagyok" című nótában pedig "fütyülési tudományát" is bemutatta.
Gingalló című gyermekalbumáról is előkerült egy vidám kis dalocska, nemcsak a gyerekek örömére. Az énekesnő ugyanis a közönség bevonásával adta elő a pergős "Pista bácsi" nótát.
Az utolsó részben főként a Juhász Gábor által megzenésített, kortárs költők verseit hallhattuk. A gitáron megszólaló dallamok széppé varázsoltak még egy olyan kevéssé szokványos verstémát is, mint a lakásfelújítás.
A zenei élmény mellett ebben a koncertben az volt a jó, hogy nem volt baj, hogy egy kisfiú pörgött, nyüszörgött, nevetett közbe. Nem volt baj, hogy egy bácsi Szalóki Ági minden egyes vicces felvetésére hangosan és határozottan válaszolt. Nem volt feszengés emiatt, így volt szerethető és emberközeli. Itt lehetett mocorogni, énekelni, dúdolni, tapsolni, dobolni, nevetni, fütyülni, és ettől mindenki még jobban érezte magát.
A programsorozat következő előadásai márciusban és áprilisban lesznek, Juhász Gábor újabb vendégművészek társaságában látogat el Pécsre. Szalóki Ágival pedig a Zsolnay Negyedben találkozhatunk újra márciusban.
Fotó: www.szalokiagi.hu
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
,,Mert kell egy hely, hol minden szellem látható
Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható
Mert kell egy hely, hol nem fáznak a csillagok
Mert kell egy hely, hol emlékünk majd élni fog!"
Címkék:
|
|
Meglepetés műsorral készült a zenerajongóknak a Pécsi Ércbányász Fúvószenekar, élükön Szabó Ferenc karmesterrel.
|
|
Már érezni lehetett a közeledő eső illatát. Az emberre ekkor furcsa mód, jóleső melankólia telepszik. Jólesik egy szoba oltalmából, a karosszékből elmélázva bámulni az ablakon kopogva futkározó esőcseppeket...
Címkék:
|
|
"A koros emberekről rendszerint azt gondolják - gyakran maguk az öregek is így vélik-, hogy csak hátralévő napjaikat tengetik. Holott a késő öregkorra esik a legbecsesebb, legszükségesebb élete, az illető és mások számára. Az élet értéke úgy nő, ahogy a haláltól való távolság csökken." /Lev Tolsztoj: Napló, részlet/
Címkék:
|
|
,,Éjfél van, az éj rideg és szomorú,/ Gyászosra hanyatlik az éji ború:/ Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,/ Ébren maga van csak az egy szerelem."
|
|
Igeversekkel és prédikációval kombinált zenés áhítat - koncert a görög katolikus templomban.
Címkék:
|
|
Mindenkit foglalkoztat a szerelem, ez vitathatatlan. Az is, hogy sokan egy színdarab által is szeretnék átélni újra ennek az érzésnek a csodás és gyötrelmes perceit. A művészet már számtalan műfajban és formában próbálta tetten érni. Ez most valami új...
Címkék:
|
|
Egy éves Takáts Eszter "Nem a jutalomért" című templomi koncertsorozata, melynek következő előadása Pécsett lesz hallható.
Címkék:
|
| « | Május 2013 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 30 | 31 | |||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 |
28
|
1 | 2 | ||||
Mi lesz a Kultúrkerttel? |
Nem hatalom, hanem szolgálat - interjú Bozóky Anitával |
Egy város nem lehet mindenben erős - interjú Rubovszky Ritával |
Egy folyóirat nekrológja - Megszűnt az Echo |
Pécs körbejár - Kis Esti Viták a Művészetek Házában |
Gyökerek nélküli fák - Az EKF a hozzá fűzött remények tükrében |
- 2008 XIvEtjoeuCpogAQwzf 2013.05.15 (11:35)
- hQVlKlnoEVMdUb kXrUSVuNnlyFcpA 2013.05.15 (11:34)
- bygHEkNKAVB GNDgBVdTCEzBI 2013.05.15 (08:48)
- pswkCgHtNiHMK yfcLBeUKocGyRZw 2013.05.15 (08:48)
- UWkbiGPhmsuyBoBKR XDyfpjeFhIY 2013.05.15 (08:26)
- 2008 QXubXGNivEW 2013.05.15 (08:09)
- 2008 RicthbUnQ 2013.05.15 (08:09)
- 2008 iCEtTGYimbDSahsfvC 2013.05.15 (08:09)
- 2008 QyAKlCuEWgmbPorBldx 2013.05.15 (08:08)
- 2008 GiTIbuWs 2013.05.15 (08:08)







