Hamarosan ismét CinePécs
Sajtótájékoztató keretében mutatták be a szervezők a II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivált. A filmes programot idén is a Duna Televízió fimszerkesztősége állította össze. A fesztivál hat napja alatt több mint hatvan vetítés várja a filmkedvelőket, melyek közül a nagyjátékfilm kategóriában és a dokumentumfilm kategóriában tíz-tíz film verseng a fesztivál fődíjáért.

A játékfilmeket elbíráló öt tagú zsűrit Jiri Menzel vezeti, a zsűri tagjai között tudhatjuk továbbá Igor Kor?ič szlovén filmrendezőt és filmszínészt, valamint Andrei Gruzsnickit, a tavaly CinePécs filmfesztivál nyertes alkotásának rendezőjét, Muhi András filmrendezőt, valamint Annamaria Percavassit, a trieszti fimfesztivál fesztiváligazgatóját is.
A dokumentumfilmes zsűri elnöke Szomjas György filmrendező, a Magyar Filmművész Szövetség elnöke, a zsűri további két tagja pedig, Sergej Stanojkovski producer, a Zadari Filmfesztivál igazgatója, és Turnacker Katalin, a Pécsi Tudományegyetem docense lesz.
A fesztivál versenyprogramjában olyan filmek kerülnek bemutatásra, mint a Cannesban díjazott Pál Adrienn, a bolgár-magyar koprodukcióban készült Londoni küldetés, amely Bulgáriában - nézőszám tekintetében - az Avatart is túlszárnyalta, valamint láthatják az isztambuli Magyar Filmhéten nagy sikerrel bemutatott Vespa című magyar filmet, A Védelmező című szerb és a Ballada Karimért című bosnyák filmet is, de a Cirkó-Gejzírrel való együttműködés eredményeként a Berlinálé egyik fődíjasának, a Méz című filmnek is itt lesz a magyarországi premierje.
A tavalyihoz hasonlóan néhány szakmai program is kapcsolódik a fesztiválhoz: ilyen lesz a produceri találkozó vagy a Mozisok Országos Szövetsége közgyűlése. Idén is lesz 24 órás filmmaraton, ahol egy nap leforgása alatt 3 perces, adott tematikát feldolgozó videót kell készíteni, ezúttal az európai kultúra mindhárom fővárosában, egyszerre.
A rendezvény érdekes eleme lesz még a szocializmust bemutató 16 dokumentumfilm is, amelyeknek több mint a fele a rendszerváltás előtt tiltólistán szerepelt.
Az egyik legtetszetősebb újítás a Bárhol-mozi lesz. Egy mobil vetítőn városszerte Szomjas György legutóbbi alkotása lesz látható. Az NKA és az EKF támogatásával idén kb. 45 millió forintból megvalósuló eseménysorozatot idén is egy alagútbuli zárja.
Szóljon hozzá!
Hozzászólások
-
1LIKE!Fotó LIKE! LIKE! LIKE! LIKE! LIKE! LIKE! LIKE! LIKE! LIKE! LIKE! LIKE! LIKE! LIKE! LIKE! LIKE! LIKE! LIKE!
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- XYyfRtYZKwhBSSH QkrYtjbTtTlcb 2012.05.23 (23:43)
- rjXHKOUidvmgPFvJzm XKNZPhPJ 2012.05.23 (22:03)
- Bánkuti Róza fagyija Lévayné Hajdics Katalin 2012.05.23 (21:43)
- DygDsuEIbhB Tital 2012.05.23 (20:33)
- Bánkuti Róza! Bánkuti Cecília és Gellért 2012.05.23 (20:04)
- gqLpHyRwLO gnDTfBPSYFkwPcN 2012.05.23 (20:00)
- 2008 XZbXXqboQyNKtU 2012.05.23 (19:31)
- iYiEOhiKmM VIadKZGpyj 2012.05.23 (18:58)
- mwvMpYFr dCHUSuoJtBkMHRJY 2012.05.23 (18:42)
- ZpYSudSzXALh Andrew 2012.05.23 (18:13)







