Gyermeknap a pécsi Állatkertben

|
2011. május. 31., kedd 11:27
Tartalom értékelése
3 / 1
Május utolsó vasárnapja igen különleges volt a gyermekek számára, hisz ez az a jeles nap, mikor minden róluk szól! Számos gyermeknapi program került megrendezésre a városban, többek közt az Állatkert is vidám programokkal várta kis látogatóit.

 

A leglátványosabb produkciókat természetesen az állatok adták elő. Etetés alkalmával is megfigyelhették a gyerekek az oroszlánokat, ormányos medvéket, szurikátákat, lámákat, vízilovakat és a különféle majmokat. A majmócák nem hazudtolták meg magukat, vígan hancúrozva kapkodták el az elemózsiát a gyerekektől. Nagy sikere volt a kecskesimogatónak, a kis jószágok türelmesen tűrték az apró kezek érdeklődését. A vízilovak is megörvendeztettek minket egy kis mókázással, barátilag lefröcskölték a közel állókat. Akinek pedig szerencséje volt, láthatta a nemrég született kis galléros páviánt, akit anyukája féltő gonddal rendezgetett, farkánál fogva figyelte a pici minden lépését.


Az állati móka mellett légvár, arcfestés, lovagoltatás, kézműveskedés és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület izgalmas vetélkedője várta a gyerkőcöket.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Figyelünk
Az epres dobozkából vidám, színes tároló - kincses doboz készülhet - a gyerek apróságainak.
Vajon szoptathatunk egy óvodás- vagy akár egy iskoláskorú gyermeket is?
A nagyszülői generáció közelsége különösen kellemetlen lehet a levált és esetleg már párkapcsolatban vagy családban élő fiatal számára akkor, ha képviselői olyan üzeneteket sugároznak, amelyektől a fiatal rég szabadulni szeretne és amelyek talán már korábban is megkeserítették az életét.
A narancsízű kuglóf nagyon finom egy csésze jó erős kávéval, vagy tejszínnel és kandiscukorral kínált teával.
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
A gyerekek sokszor nem maguktól rajzolnak. Óvodai foglalkozások, közös időtöltések keretein belül ragadnak ceruzát és zsírkrétát, hogy teljesítsék az óvónéni által kiadott feladatot, a szülők pedig azonnal messzemenő következtetést vonnak le a gyermeki alkotásokból.
Megérkeztek hozzánk a gólyák! Alkalomhoz illően a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság meseíró pályázatot ír ki általános iskolás diákok részére, ,,A FEHÉR GÓLYA" jelmondattal.
Sokan mondják, hogy nem baj, ha a szülők nem tudják kinyögni a gyerek tandíját, mert ott van a diákhitel. Abból meg lehet oldani mindent. Tulajdonképpen igaz a dolog, de ezzel még csak a diploma megszerzését intézte el a hallgató. De hogy aztán ezzel akár elbaltázhatja az egész életét, arról eddig még nem nagyon beszélt senki sem...
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Kultúrka Trió
Piknik Park
Videóüzenetek