Gettó - zenés színmű két részben

|
2010. október. 05., kedd 12:49
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Címkék:
Új premier lesz október 8-án a Pécsi Nemzeti Színházban. A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében bemutatandó, Joshua Sobol Gettó című, a vilniusi gettóban játszódó drámáját Béres Attila rendezte, az egyik főszerepet Haumann Péter alakítja, az előadás zenéjét Jávori Ferenc írta, s közreműködik a Budapest Klezmer Band és a Pécsi Balett.

 

Joshua Sobol, az ismert drámaíró és rendező 1939-ben született Tel Avivban. Diplomáját Párizsban szerezte - a Sorbonne-on végzett filozófia szakot. Első darabját 1971-ben mutatták be Haifában, ahol eleinte asszisztensként és drámaíróként, később művészeti vezetőként is dolgozott. Az 1988-ban bemutatott A Jeruzsálem-szindróma című előadás oly mértékű tiltakozást váltott ki, hogy lemondott művészeti igazgatói rangjáról - azóta kizárólag az írásnak szenteli idejét. 1983 és 1989 között írta meg azt a három darabot (Getto, Adam, Underground), amely a Getto triptichont alkotja.

A Getto az 1984-es haifai bemutatója után rövid idő alatt világhírűvé vált, elnyerte a David Harp-díjat, ezt követte a Peter Zadek által rendezett híres német előadás, amelyet az év legjobb külföldi darabjának választottak. Azóta több mint húsz nyelvre fordították le, és nagy sikerrel játsszák a világ minden részén.

A Pécsett október 8-án bemutatandó darab 1944-ben játszódik a vilniusi gettóban, ahol - feltételezés és a dokumentumok szerint is -  működött valamiféle színház.
,,Minden akkor kezdődött, mikor egy barátom javasolta, írjak egy rövid forgatókönyvet a II. világháború idején az Európában működő zsidó ifjúsági szervezetek tevékenységéről... a vilniusi gettó kapcsán rábukkantam a jelmondatra: "Egyetlen színház sem temető. Tehát kellett színháznak működnie a vilniusi gettóban." ... írja a szerző.

A pécsi előadásban Haumann Péter, a frissen Nemzet Színésze címmel kitűntetett kétszeres Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész alakítja az egyik főszerepet. A Gettó zenéjét Jávori Ferenc ,,Fegya" írta, az előadásokon közreműködik a Budapest Klezmer Band és a Pécsi Balett, valamint a Pécsi Nemzeti Színház Énekkara. Az előadást Béres Attila rendezte.

További információ

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres