Kovács Attila közel három évtizede foglalkozik egy a klasszikustól merőben eltérő festészeti formával. Ahogyan a nyelvészet is kapcsolatban van a matematikával, úgy szerinte a festészet is közelebb hozható a természettudományoknak ezen ágával. Az alkotó külön filozófiát hozott létre, melyet a kiállított képeken keresztül tár a nagyobb nyilvánosság elé. A képeket az 1980-as években Németországban állították ki először, ám azóta több más galériában is megfordultak, elvontabb gondolatokat ébresztve a művészetet kedvelő közönségben.

Kovács Attila festőművész 1938-ban született Budapesten. Európa számos egyetemén tanult, majd Németországban telepedett le. Mivel főként ebben az országban folytatott művészeti-tudományos tevékenységet műveit - Európa több nagyvárosának közgyűjteményével egyetemben - leginkább németországi galériákban és múzeumokban láthatjuk. Habár életének nagy részét külföldön töltötte, hazáját sem felejtette el: 1997-ben meghívják a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol egy festőosztályt vezetésével bízzák meg, 2003-ban Docensi kinevezést kap a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Nem csak a fővárosi, hanem a pécsi Művészeti Karral is kapcsolatban áll, hiszen 2001-ben itt avatják a liberális művészetek doktorává.

A Civil Közösségek Házában megtekinthető kiállításhoz hangulat kell, mint ahogy ahhoz is kell egyfajta lelki beállítódás, hogy ember belekezdjen egy nagy filozófus könyvébe. Muszájból nem megy. Bármilyen művészetről is beszélünk, azok mindig magukban hordoznak egyfajta ,,ki nem mondott" tartalmat, ám ennek kibontása a figurális képeknél talán könnyebben megy. Kovács Attila képein geometrikus összefüggéseket fedezhetünk fel, melyek első pillantásra egy épület alaprajzának is tűnhetnek. Második pillantásra a fekete-fehér képek egybefolynak, nem tudjuk megkülönböztetni az apró különbségeket. A harmadik nekifutásra pedig elkezdünk gondolkodni, hogy vajon mit is jelenthetnek, mit szimbolizálnak ezek a vonalak.