Fényima a Zsolnay Negyedben - Tóth Menyhért kiállítása

|
2011. március. 24., csütörtök 14:32
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
A Pécsi Galéria helyzete, betagozódása a Zsolnay Negyed új intézményrendszerébe még korántsem rendezett, a második kiállítást mégis sikerül megrendezni. Tóth Menyhért teljes munkásságából ízelítőt adó tárlat megnyitójára március 25-én péntek délután 5 órakor kerül sor.

 



Tóth Menyhért munkásságát bemutató Fényima című kiállítás sajtótájékoztatóján a Pécsi Galéria vezetője Gamus Árpád elmondta, a Pinczehelyi-tárlat után főként azért nem tudtak rögtön kiállítást tartani, mert az új intézményi stuktúra kialakulását várták. Egyelőre még mindig nem látják tisztán, hogy pontosan miként fognak egymás mellett működni a Zsolnay Negyedben helyet kapó intézmények, talán majd egy hónap múlva.

Az intézmények, rendezvények, a galériavezető szerint, valamilyen egységes arculatot fognak követni, azonban ez még nem alakult ki pontosan. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az EKF-programokra jellemző, kötelező arculati elemeknél valami, a grafikához értők szempontjából, elfogadhatóbb minőségű megjelenés lesz ez. 
Jelenleg a galéria programjánál még erőteljesebb kommunikációval támogatott Gyugyi-gyűjtemény kapcsán elmondta, hogy olyan kedvezményes csomag kialakításán dolgoznak, ami a kiállítások együttes látogatása esetén 20% kedvezményre ad lehetőséget. Az új kiállítás majd a Széchényi téri galériában megszokott maximális 500 Ft-os áron látogatható.

 

A Pécsi Galéria Zsolnay Negyedet illető tervei kapcsán Gamus Árpád elmondta, hogy szándékukban áll az új galéria egyik részében egy művészeti termékek árusításával foglalkozó üzletet kialakítani.
Az aktuális kiállítás a galériavezető szerint értékben megközelítí az egy milliárdos összeget, míg ehhez képest a megvalósításához, a Galéria jó kapcsolatainak köszönhetően, milliós nagyságrendű összegre volt szükség.

A kiállítás kurátora, ifj. Gyergyádesz László szerint a tárlatnak adott Fényima cím jól tükrözi a művész munkásságának gondolati hátterét, hiszen a festő a földi fények segítségével az égi fények felé próbálta vezetni a befogadót.

A sajtó munkatársait körbevezetve, mindenekelőtt a kiállítás különlegességét emelte ki. Technikai okokból ritkán, mindössze 5-6 évente, látható grafikák is megjelennek a kiállításon, amelyek remek kontrasztot képeznek a festő későbbi munkáival. Ezeket a tanulmányként készült grafikákat Barcsay Jenő, a képzőművészeti egyetem egykori docense az iskolában a műfaj csúcsát képező alkotásoknak nevezte. A művészettörténész elmondta, hogy a kronológikusan rendezett kiállítás szinte az egész életműből ad ízelítőt, ahogy a művész "eljutott a feketéből a fehérhez". A kiállítás befogadását több tájékoztató szöveg, valamint a megnyitón elhangzó - a művész monológjaiból id. Gyergyádesz László, a művész jóbarátja által szerkesztett - monodráma segíti majd.

A kiállítást március 25-én, pénteken délután 5 órakor ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a Tóth Menyhért Alapítvány kuratóriumi tagja, a kiállítás kurátora nyitja meg. A kiállítás március 25. és május 15. között hétfő, szerda, csütörtök, péntek, szombat 10-18 óráig, vasárnap 12-18 óráig látogatható. Kedd szünnap.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres