Alkotásaid közül legelőször a pécsi álombuborékaiddal találkoztam, de vannak ezeknek társai is. Melyik volt előbb, mi volt a létrehozásuknál az eredeti gondolat?

Az Álombuborékok Hírek 2008-ban jött létre, ez a nem Péccsel foglalkozó sorozat volt az előzmény. A makettek tragikus eseményeknek a pillanatképei, amelyek hógömbökben voltak elhelyezve. Aktuális híreket, történéseket, internetről letöltött fotók alapján próbáltam a mindennapjainkba beágyazódó félelemeket feldolgozni. Terrortámadások, természeti katasztrófák, háborúk. Először saját félelmeimet akartam kimakettozni, aztán mégsem szerettem volna ennyire személyes dolgokat megmutatni. Először tényleg hógömbök voltak a tárgyak, de megmondom őszintén, nem volt sikeres a technikai kivitelezés. Fel voltak töltve glicerines vízzel, de két-három alkotásom felrobbant az üveg és a folyadék feszültsége miatt és akkor feladtam. A tartalmi rész sokkal fontosabb lett számomra, mint a sokak által hiányolt formai megvalósítás.

Miért kezdtél el pécsi vonatkozású álombuborékokat készíteni?

Ez egy régi ötletem volt, hogy a saját lakóhelyemre, környezetemre reflektáló maketteket készítsek. Az elhatározást az a körülmény is meghatározta, hogy született egy kislányom és nem tudtam olyan szobrokkal foglalkozni, mint korábban, így a konyhaasztalon kezdtem el dolgozni. Az inspirációt ugyanúgy fotókon keresztül gyűjtögettem. Ennél a sorozatnál már tudatosan figyeltem a pécsi problémákra. Utópisztikus vízióknak is felfoghatjuk ezeket, melyeknek a megvalósulása sem kizárt.

Vannak itt elég aktuális problémákra kínált megoldások is. Legalább is reflekció mindenképpen. Konkrétan a magasházra gondolok.

Többször felmerült a hasznosítása, de megnyugató megoldás ugye nincs. A környezettudatosságot próbáltam benne megjeleníteni. Ne változzon meg, csak a környezete.

Említetted, hogy a konyhaasztalon alkotsz. Ennek mi az oka?

Kötözés előtt állunk, úgyhogy reményeim szerint megint lesz egy műhelyem. De egyelőre mindenképpen ezeket a Pécshez köthető maketteket szeretném folytatni, csak más formában.

A nemrég bezárt Hattyúházon kívül máshol is látható volt ez a két sorozatod? Milyen visszajelzéseket kaptál?

A Pécsett többször láthatóak voltak, de járt már külföldön is. Nálunk nyilván a helyi vonatkozású daraboknak volt nagyobb sikere, Németországban meg az univerzálisabb tartalmú híreket feldolgozó sorozatnak.

Ha minden jól megy, akkor Uránváros főterére hamarosan kikerül a 37 négyzetméter című Makra Zoltánnal közösen tervezett díjnyertes alkotásotok. Nem ez az első köztéri megnyilvánulásod, a Tettyén látható alkotások közül mi kapcsolódik hozzád?

Orosz Klárával, Horváth Csaba Árpáddal és Makra Zoltánnal 2008-ban hoztuk létre a 444m alkotócsoportot. Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy az EKF kapcsán megújuló közterek közül a Tettyéhez kapcsolódó funkcionális térbútorokat, vízes elemeket és egy térplasztikát is tervezhettünk. Az s73 Kft. alvállalkozójaként a képzőművészeti munkarészt válaltuk el. A  kivitelezésben nem vettünk részt, csak tervezők voltunk, amit érdemes kihangsúlyozni. Mi találtuk ki a Tettye park területén és a panoráma sétányon elhelyezett ülőbútorokat, a Vincze utcában a patakmeder plasztikákat, és a Tettye térre kerülő térbútorokat. Az Urbánus struktúrák című vízes plasztika, ami tavaly lett volna igencsak aktuális, sajnos a mai napig nem tekinthető meg. A három EKF város térképmintázatából kivágtunk egy-egy részletet és ezeket helyeztük különböző mélységekben egymásra. A pécsi térképrészlet által adott mintázat került a legmélyebbre ebben víz is folyik majd. Az egész együttesen egy sosemvolt településhálót mutat. Sajnáljuk, hogy Pécsett gyakorlatilag senki nem tud róla, hogy született egy városokat szimbolikusan összekötő alkotás. Ha jól tudom, a felmerült problémák miatt pár hónapon belül elvileg lesz egy új átadója az egész területnek.

A Tettye és Vince utca néhány hete...

Ahhoz képest, hogy más pécsi képzőművészek mennyi szerepet kaptak az EKF-ben ti azért szerencsésnek mondhatjátok magatokat, nem?

Nekünk tényleg szerencsénk volt, amit aztán tudatosan alakítottunk és sajnálom nagyon, hogy sok tehetséges pécsi alkotó nem kapott lehetőséget. Pedig könnyű lett volna bekapcsolni például több szobrászt, hiszen a köztérfelújítások egyik kívánalma az volt, hogy a helyi karsztvíz források kerüljenek felhasználásra és a víz jelenjen meg a köztereken. Ehhez ki lehetett volna dolgozni egy pályázati rendszert és máris több képzőművész vehetett volna részt a közterek létrehozásában. Ez tényleg csak egyetlen példa, hiszen a kőszobrászatnak nagyon erős hagyományai vannak itt, ez egy olyan előny, amit ki lehetet volna aknázni. Mi azért is szerencsések voltunk, mert nem csak autonóm, hanem funkcionális tárgyakat is készíthettünk.

Ennek mik a tapasztalatai?

Végső tanulságokat talán akkor vonhatunk le, ha majd véglegesen átadták a teret.

Használatban van, már rongálják is. De meg lehet nézni, hogy a kivitelezés is elég problematikus lett. Elég csak a Vince utcán végig menni és feljebb sem kell túl alaposan megfigyelni a dolgokat, ahhoz, hogy észrevegyed a hibákat.

A kivitelezésbe mi sajnos nem tudunk beleszólni. Alkotóként elég bosszantó azt látni, hogy pénzügyi okok miatt vagy akár hanyagságból nem úgy néz ki valami, ahogy eltervezted. Összekoccan, letörik és kikenik. És ott vagy előtte és nem tudsz mit csinálni. Ezért is mondtam, hogy a tervezés és a kivitelezés sajnos teljesen elkülönült. Az első szakaszban még úgy ahogy volt beleszólásunk, de második ütemben már semmi.

Az álombuborékokon és a most elmondottakon is érződik, hogy fontosak neked a közterek, köztéri szobrok. Miért?

Egyrészt olyan változások történtek a városban, amelyek minden itt élőt érintenek, kell hogy véleményünk legyen róluk. Másrészt pedig a pályázatok is motiváltak, a munkánk a Vasarely-pályázatra is így született.

Úgy hallottam most már a megvalósítás végső szakaszában van ez az alkotás. Nehéz volt a folyamat a tervezőasztaltól idáig?

Amikor a szobor alapkoncepcióját kitaláltuk nem gondoltunk a nehézségekre. Úgy nem is lehet tervezni. Uránváros története és egy személyes élmény motivált minket. Amikor kiderült, hogy megvalósításra kerülhet akkor szembetaláltuk magunkat egy csomó korláttal. Fizikai és, foglamazzunk így, nem fizikai korlátokkal. Az anyagtól elkezdve, az elhelyezésig rengeteg nehézség merült fel. Aztán ott van még a pénzügyi keret, amibe bele kell férni. A pályázatnál sajnos egy kicsit alulkalkuláltuk a költségvetést, ezért lesznek módosítások. A lakás nagy szobája - az a rész, ami a föld alá került volna és egy üvegjárófelület tette volna láthatóvá -gyakorlatilag eltűnik és az installáció a föld síkjával ér véget. Nagyon fontos volt számunkra, hogy az üveg megmaradjon. Az elforgatott szobában az átlátszó falaknak kommunikatív szerepe is van. Amellett, hogy a határolófalak elválasztanak, össze is kötnek, így jön létre a lakások, házak láncolata és végül a városszövet, ami az itt élők közösségét is jelenti. Az üveg, legyen bármennyire költséges, az biztonsági üveg lesz, mert azt a legkönnyebb megóvni a karcolásoktól, rongálástól. Egyébként szeretnénk, a tárgy tartalmi részét minnél több fórumon megmagyarázni nehogy félreértések övezzék a megjelenését.

Ezt is fel akartam hozni, volt ahol már elég ellenségesen fogadták az installáció terveit.

Mondjuk ez természetes. Általában az ír kommenteket, akinek negatív viszonyulása van az adott témához... A félreértés abból származik, hogy értékítélettel társítják az alkotást. A szobor nem tartalmaz sem pozitív sem negatív kritikát, egy otthont egy életteret ábrázol. Egy lakótelepi környezetben a privátszféra sokkal inkább a lakások falain belülre korlátozódik. Egy élettér köztérre történő kihelyezésével, szeretnénk egyfajta nyitottságra utalni. Ugyanakkor pedig a kibillentett lakás egy térbeli és időbeli keresztmetszetét is nyújt a helyről, hiszen egy olyan városrészbe kerül, amelynek története van, és fontos, hogy a hely milyen formában őrzi meg a múltat. És legfőképpen abból milyen új identitást képes megfogalmazni. A mintát egy rokonunk adta, egy nyolcvan éves néni, aki az uránbányák megnyitásakor felépülő városrészben élte le gyakorlatilag az életét és nagyon szeret itt élni. Az élete belesűrűsödik egy lakásba, de ez szinte mindenkivel így van, aki sokáig él egy helyen. Az ő története egy igazán jó analógia egész Uránváros történetére. Az ott élő generációk már nem azok a generációk és sokan a közelmúlttal sincsenek tisztában, nemhogy a városrész történetével.

Említetted az alkotás széleskörű kommunikálását. Mire gondoltál?

Egyrészt előzetesen még a felállítás előtt, másrészt, ha már áll a szobor, akkor is szeretnénk elmagyarázni a jelentését. Az egész még kidolgozás alatt áll, de azt tudjuk, hogy lesz egy workshop is. Nekem már vannak ötleteim, de ezeket nem szeretném most elmondani, mert  a többiekkel sem beszéltem még meg. Azért is fontos ez a fajta átfogó kommunikáció, mert ez teljesen más szituáció, mint amikor ideiglenes, public artos alkotás jelenik meg egy köztéren. Az is nagyon nagy felelősség, de egy állandó dolog esetében sokkal kényesebb a helyzet.

Az Önkormányzat lakossági fórumot szervez 2011. április 27., szerda 17:00 órakor a mű létrehozásával kapcsolatban a Szivárvány Gyermekházban.