A folyóirat aktuális számait bemutató estek szokásos hangulatával találkozhattunk január 18-án a Művészetek és Irodalom Házának tetőterében, de talán a szokásosnál valamivel nagyobb létszámban jelentek meg az érdeklődők. Nem is csoda, hiszen Pécs nyilvánosságának történetében egy korszak véget ért.

Tizenhárom éven keresztül, minden negyedévben egy olyan fórumot kapott a helyi kulturális élet, amilyennel más, Budapesten kívüli magyar város nem igazán büszkélkedhet. Könnyűzene, építészet, irodalom, színház, képzőművészet, közélet.

Ahogy a szerkesztőség egykori tagjai, úgy mi sem szeretnénk túlértékelni a folyóirat szerepét, de meg kell említeni, hogy az Echo köröl csoportusuló szellemi tőke nagyban hozzájárult, az EKF cím megszerzéshez. A lap egy ideig az EKF-et életre hívó folyamatok zászlóviviője volt, aztán inkább már "csak" krónikása, 2010-re - formátumából fakadóan - pedig már ennek a szerepnek sem tudott megfelelni.

A szerkesztőség egykori tagjai, az utolsó lapszám bemutatatása mellett, azt csinálták amihez a legjobban értenek. Értelmeztek és kritizáltak: ezúttal az Echo szerepét, jelentőségét, erényeit és hibáit vették sorra.

Hiszen a kritikai lapot is megilleti a kritika. Miért nem engedett a korszellemnek és miért csak a nyomtatott közegben próbált érvényesülni? Miért nem szólította meg a fiatal generációkat és miért nem vonta be a szerkesztésébe jobban azokat? Miért nem szólított meg egy szélesebb közönséget?
A lap végének okait firtató, és összefüggő kérdésekre kész válaszok állnak rendelkezésünkre, némelyik ugyan egy kicsit erőltetett, azonban legyenek bármennyire átgondolt és helyénvaló válaszok ezek, nem változtatnak azon a tényen, hogy a lap most megszűnt.

És a nagyobb kontextusban értelmezhető szempontok mellett ott vannak a személyes történetek is.

Ennyi idő alatt szerzőként könnyen ki lehet égni. Ahogy a korábbi főszerkesztő, Aknai Tamás ironizálva megjegyezte, ezt a lapot a kutya se olvasta, így kevés visszajelzést kaptak, és csak ritkán sikerült áttörni a kritikus tömeghez szükséges ingerküszöböt. Az EKF előkészületeinek problémáit feltérképező cikkek ott voltak a lap hasábjain csak - kicsit túlozva - senki sem olvasta azokat. Így könnyű elfáradni.  

Az Echo története nem 2011-ben ért véget, ahogy az utolsó bemutatón többen is elmondták: már korábban elfogyott körülötte a levegő. A 2010-es évben is csak a mecénás unszolására állt fel az új szerkesztőség, bevallottan azért, hogy ne az EKF-évadban érjen véget a lap története.

És talán itt érdemes kiemelnünk Módis Péter szerepét. Az utóbbi években a budapesti vállalkozó pótolta ki a megjelenéshez szükséges költségvetést, amit a városi támogatás és a hirdetések nem tudtak fedezni. Demagóg kijelentés, de Pécs nem tudta fenntartani, nem látta hasznát, nem látta benne az értéket. Vagy, ha látta is, akkor nem tudott/akart érte tenni. A városnak talán érdemes volna felismerni, hogy a kritika akkor a leghasznosabb és a legjobban kezelhető, ha házon belül, idejében keletkezik. Ezért érdemes odafigyelni rá.

Számunkra a búcsúest legnagyobb tanúságát az egy közösségen belüli sokfajta vélemény és látásmód ütközéséből fakadó éleslátás kézzel fogható jelenléte szolgáltatta. Ebből az energiából létrejövő szellemi terméket most nehéz lesz pótolni, de ahogy az egykori szerzők, úgy mi sem siratjuk az Echot. Fontos dolgokat hajtott végre, ám eljárt felette az idő.

Amit sajnálunk, hogy Pécs most ismét szegényebb lett.

Az előző lapszámok az Echo honlapján olvashatóak.

Korábbi nekrológok:

Egy mozibüfé nekrológja - bezár a Kino

Egy kísérlet nekrológja - bezár a Labor

Egy kultkávézó nekrológja - bezár a Dante