Egerszegi fazekasvikkend
A találkozó amellett, hogy emléket állít a Göcsej vidék messze földön híres gerencsérjeinek, rengeteg pompás programmal, kirakodóvásárral, játszóházzal, lovaglással, szekerezéssel, folklór-, és finomságokkal, tombolával kedveskedik látogatóinak.
A rendezvényre az ország összes jelentős fazekasközpontjából hívnak meg mestereket, kik bemutatják változatos díszítményű, csodás cserépedényeiket, csupraikat, főzőedényeiket, tálaikat, szilkéiket, gyertyamártóikat, komaszil....pszttt megpróbálom csitítani ,,szakmai" elragadtatásomat.
A találkozó ,,fénypontja" a fazekasverseny, hol hazánk legnevesebb fazekasai versenyre készítik el ugyanazt a tárgyat - idén egy őrségi háromlábú edényt. Varázslatos végignézni, miképp alakul az agyag az értő kezek alatt (bárcsak azt mondhatnám, hogy épp, mintha magamat látnám). A megmérettetésen készült tárgyakat zsűrizik, égetik, mázazzák, s a következő évi rendezvényen rendre kisorsolják.
Maga a helyszín is varázslatos, a sok hagyományőrző program, mesterség remekül illik a falumúzeum izgalmas zegzugai, hűvös, földpadlós kulipintyói közé. A hatalmas zöldterületek, pajták, háztáji állatok, csattogó ostorok közt azon sem csodálkoznánk, ha maga Lúdas Matyi sétálna szemben, szája sarkában fűszállal, fütyörészve.
A sok kézműves foglalkozás, jószágolás mellett idén ökojátszóház is költözött a kiskertek közé, ahol a lurkók játékos formában tapasztalhatták meg a szelektív hulladékgyűjtés örömeit. Petim minden játékot kipróbált, lecsüccsent minden újrahasznosított asztalka mellé, hintázott minden karton-székecskén (szerencsére a törpék nem kapták rajta). Nem csak ,,öko" volt a Peti, de megülte az összes pónit, s hajtott szekeret is, meg korongot. Készített több ,,kecses" kis kerámiát, csuhémadarat - és még sorolhatnám végestelen-végig, mennyi kinccsel, s élménnyel értünk haza.
Majd' elfelejtem, szomjúságra, s korduló bendőre is akad számos gyógyír! Utóbbit illetően olyan libatepertős gezemicelángoshoz lehet jutni, melynek messzi földön nincs párja, előbbire pedig termelői borok, s házi pálinkák fogyasztása ajánlott. (Természetesen az aprónép pocakja sem marad kongó, számos egyéb kulináris kombináció is található.)
Egy szónak is száz a vége,
legyen Ön is a vendége!!!
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Az epres dobozkából vidám, színes tároló - kincses doboz készülhet - a gyerek apróságainak.
|
|
Vajon szoptathatunk egy óvodás- vagy akár egy iskoláskorú gyermeket is?
|
|
A nagyszülői generáció közelsége különösen kellemetlen lehet a levált és esetleg már párkapcsolatban vagy családban élő fiatal számára akkor, ha képviselői olyan üzeneteket sugároznak, amelyektől a fiatal rég szabadulni szeretne és amelyek talán már korábban is megkeserítették az életét.
|
|
A narancsízű kuglóf nagyon finom egy csésze jó erős kávéval, vagy tejszínnel és kandiscukorral kínált teával.
|
|
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
|
|
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
|
|
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
|
|
A gyerekek sokszor nem maguktól rajzolnak. Óvodai foglalkozások, közös időtöltések keretein belül ragadnak ceruzát és zsírkrétát, hogy teljesítsék az óvónéni által kiadott feladatot, a szülők pedig azonnal messzemenő következtetést vonnak le a gyermeki alkotásokból.
|
|
Megérkeztek hozzánk a gólyák! Alkalomhoz illően a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság meseíró pályázatot ír ki általános iskolás diákok részére, ,,A FEHÉR GÓLYA" jelmondattal.
|
|
Sokan mondják, hogy nem baj, ha a szülők nem tudják kinyögni a gyerek tandíját, mert ott van a diákhitel. Abból meg lehet oldani mindent. Tulajdonképpen igaz a dolog, de ezzel még csak a diploma megszerzését intézte el a hallgató. De hogy aztán ezzel akár elbaltázhatja az egész életét, arról eddig még nem nagyon beszélt senki sem...
|













