Deák a határtalan iskola

|
2010. október. 15., péntek 09:27
Tartalom értékelése
3 / 1
Címkék:
A DEÁK A HATÁRTALAN ISKOLA című pályázat keretein belül iskolánk vállalta, hogy kapuit szélesre tárva bevonja a már hagyományos Deák-napi programjaikba társiskoláinkat, a környék lakóit, óvodásait, szülőket, barátokat, a Kerek Világ Alapítvány és az Éltes Mátyás Általános Iskola diákjait.

 

 

A két nap kiemelkedő eleme a ,,Szabad a színpad" program volt, ahol bárki megmutathatta zenei, táncos, prózai tehetségét. Továbbá Golyák Csaba olimpikon séf produkciója hivatott bizonyítani, hogy az élet bármely területén lehet valaki kiemelkedően tehetséges és sikeres.

 

A ,,Határtalan tudomány, végtelen képzelet" program során izgalmas előadásokat hallgathattak gimnazista diákjaink még izgalmasabb tudományos kutatásokról az irodalom, történelem, az angol nyelv és a pszichológia tárgykörében, neves egyetemi oktatók tolmácsolásában. A  PTE Természettudományi Karának oktatói, hallgatói matematika, fizika, informatika tudományterületeken látványos, figyelemfelkeltő,  ismeretterjesztő, interaktív tehetséggondozó előadásokkal, kísérletekkel keltették fel az érdeklődést,  a  középiskolai korosztályban.

 

A Baranyai Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltatások Központjával közösen a ,,Vigyázz... Kész... Tehetség..." című tudományos kutatósarok kimondottan a tehetséges gyerekek figyelmét kívánta felhívni a természettudományok szépségeire és játékosságára, érdekes kísérletekkel a kémia, fizika, biológia világából. A technika iránt érdeklődők  nagy lelkesedéssel fogadták a focizó robotokat, és megálmodóikat a PTE PMMK Singapuri Robotino olimpiai csapatának tagjait.

 

Programjainkkal kapcsolódtunk a Könyvtári hetek rendezvénysorozathoz. A két nap során folyamatosan működő olvasóterasz várta az írott sajtó iránt érdeklődőket, illetve lehetőséget adott tartalmas beszélgetésekre írókkal, költőkkel, könyvkiadókkal.

 

A tudományok mellett, nem hanyagolhatjuk a képzőművészeteket és a sportot sem. Ismert képzőművészek osztották meg titkaikat diákjainkkal a ,,kreatív műhelyben". Partneriskoláinkat és az Éltes Mátyás Általános Iskola diákjait pedig navigációs játéra hívtuk. A navigációs játék során diákjaink fogyatékkal élő társaikkal együtt fedezték fel az iskola környékét.

 

Diákjaink, szüleik és a környéken lakók bevonásával kitakarítottuk, virágosítottuk iskolánk közvetlen környezetét, megtisztítottuk a graffitiktől az épület homlokzatát. Vállaltuk továbbá az Őzike játszótér rendbetételét, játékainak, kerítésének lefestését. Célunk, hogy az iskolánk melletti téren egy kulturális rendezvények befogadására alkalmas ,,agorát" hozzunk létre.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Figyelünk
Az epres dobozkából vidám, színes tároló - kincses doboz készülhet - a gyerek apróságainak.
Vajon szoptathatunk egy óvodás- vagy akár egy iskoláskorú gyermeket is?
A nagyszülői generáció közelsége különösen kellemetlen lehet a levált és esetleg már párkapcsolatban vagy családban élő fiatal számára akkor, ha képviselői olyan üzeneteket sugároznak, amelyektől a fiatal rég szabadulni szeretne és amelyek talán már korábban is megkeserítették az életét.
A narancsízű kuglóf nagyon finom egy csésze jó erős kávéval, vagy tejszínnel és kandiscukorral kínált teával.
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
A gyerekek sokszor nem maguktól rajzolnak. Óvodai foglalkozások, közös időtöltések keretein belül ragadnak ceruzát és zsírkrétát, hogy teljesítsék az óvónéni által kiadott feladatot, a szülők pedig azonnal messzemenő következtetést vonnak le a gyermeki alkotásokból.
Megérkeztek hozzánk a gólyák! Alkalomhoz illően a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság meseíró pályázatot ír ki általános iskolás diákok részére, ,,A FEHÉR GÓLYA" jelmondattal.
Sokan mondják, hogy nem baj, ha a szülők nem tudják kinyögni a gyerek tandíját, mert ott van a diákhitel. Abból meg lehet oldani mindent. Tulajdonképpen igaz a dolog, de ezzel még csak a diploma megszerzését intézte el a hallgató. De hogy aztán ezzel akár elbaltázhatja az egész életét, arról eddig még nem nagyon beszélt senki sem...
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Kultúrka Trió
Piknik Park
Videóüzenetek