Az ő háza(?) - Élethelyzet a PLACCC-on
Színházban előadott darab esetén fura lenne az épületről és a várakozásról írni, de ha már a szervezők helyszínspecifikus színházat emlegetnek, akkor a teljes körítésről érdemes pár szót ejteni. A csoportos találkozó a művészeti kar udvarán van, ahol molinó jelzi: jó helyen járunk, itt lehet átvenni a jegyeket a 60 perces előadásra. Bár rejtély, hogy miért kell fél órával a műsor kezdete előtt megjelenni, mikor az adminisztráció maximum tíz percet vesz igénybe, de igazából nincs ezzel semmi baj. Kb. 25-30 fő verbuválódott össze és a 18.30-as beígért kezdés után néhány perccel már indulunk is egy közeli házhoz.

A kitáruló kapu mögött csodálatos panoráma fogad, már ezért megérte felgyalogolni a kegyetlenül meredek Radnicson. Az ismertetőhöz hűen egy családi ház kertjébe vezetik a nézőt, ahol rozoga és kopott sörpadok adják a nézőteret, a deszkákat pedig maga a ház és terasza képezi. Talán egy vihart vagy családi veszekedést követő rendetlenség jelei láthatóak. Az ülőhelyek elfoglalása után nem kell sokáig várni, az előadás minden különösebb figyelmeztetés nélkül egyszer csak elkezdődik.
Egy harmincas éveiben járó nő jön ki a teraszra és próbál úgy ahogy rendet tenni. Majd bemegy és becsukja a teraszajtót. Felbattyog az emeletre és zenét hallgat, vasalni kezd. Egy ismeretlen bukkan fel a kertben. Megfontoltan(?) érdeklődve hatol be a látómezőbe és vonja egyre jobban magára a figyelmet. (Itt még reménykedünk, hogy ez a tétovaság és lassúság talán azért van, mert egy zombi lopakodik az áldozat felé, de sajnos nem. Az élőhalottak üres arckifejezése a figurában mindenesetre ott van.) De, csak egy egyszerű hibbant ő, aki valahogy ide keveredett. Érkezésének oka és mikéntje rejtély. A háziasszony észreveszi és minden természetes reakcióval ellentétesen nem hívja a rendőrséget, nem ordibál, nem vonja kérdőre a jövevényt. Meg tudtuk volna bocsájtani, hogy az eddig leírtak kb. 10-15 percet vettek igénybe és olyan lassan kúszott a tekintetünk az egyik fókuszpontról a másikra, mint egy Tarr Béla filmben a schwenk, de ez már sajnos inkább a vontatottba hajlik és úgy is marad.

Az érdekesebb mozzanatok az olyan olcsó poénokból alakulnak ki, amelyek a szereplők esetlenségét, eltúlzott reakcióját karikírozzák. De igazából nem is nagyon történik semmi más: egy-két slapstickes mozzanat, egy újabb szereplő, aki megint csak, olyan érthetetlenül és természetellenesen viselkedik, mint a kollégái, aztán a végén még egy. A történet pedig egyre abszurdabb fordulatokat vesz és azt demonstrálja hogy mennyire nem tudja megvédeni a főszereplő a magánszféráját. Életét félti noha erőszakos behatolás még a házba sem történik, pláne máshova. Csak néhány félreértés, aminek létrejöttéhez egy legalább annyira hibbant házigazda kell, mint a két(majd három) behatoló. Persze legyen ez abszurd, kifordított történet, de a színészek reakciói ebben az esetben felemásak. Hiányzik az egység. A háziasszonyt alakító színész néhány túljátszott érzelemmel operál, a másik három inkább csak bamba.

Az abszurd helyzetek, és a darab egésze, legalább eszünkbe juttatják Bunuel Öldöklő angyal című filmjét, ahol kb. ennek a szituációnak a fordítottját mutatta be a mester. Ott egy házból nem tudnak a szereplők valamilyen oknál fogva kimenni. Másfél órán keresztül. Ennek okát senki nem tudja. Abszurd és szürreális tehetetlenség írja le legjobban azt, amit film közvetít, és most ez a darab is ilyesmivel próbálkozik. Persze kevesebb sikerrel, de mégis. És megoldás itt sincs, de a végén nem kezdődik előröl az egész.
Nyelvi jellegzetességek nélküli drámát írni nehéz. Mondjuk ezt, miközben még nem is próbáltuk, de a látottak alapján nem megy mindenkinek. A darab off-programnak bőven elfér bármelyik fesztiválon, de fő műsoridőbe ötletként felvetni is kár. Helyszínspecifikus mivolta lehetne a legnagyobb erénye a produkciónak, de pont erre nem találtunk kellő indokot. Ha díszletek között játszódna, akkor is ugyanekkora hatást érne el. Így hozzáadott érték nélkülinek, öncélúnak tűnik a helyszín, bár színházat megtölteni ezzel, talán nem is érdemes.
A darabot még ma este lehet megnézni.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
|
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Címkék:
|
|
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
|
|
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
|
|
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
|
|
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Címkék:
|
|
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
|
|
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
|
| « | Február 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 05 | 30 | 31 | |||||
| 06 | |||||||
| 07 | |||||||
| 08 | |||||||
| 09 | 1 | 2 | 3 | 4 | |||
- Csaknem 20 éve rajongok plakát_készítő 2012.02.07 (21:11)
- Kedves Évica! <br Ági80 2012.02.07 (19:39)
- Kertvárosi segítség! Évica 2012.02.06 (22:02)
- Nagyon jól megszervezett seffer andrea 2011.10.31 (11:34)
- Fiúk ki a beszámoló Bencze Zoltán 2011.10.13 (13:27)
- remélem omfg 2011.10.03 (06:56)
- Nem éri meg kiadni érte Dóra, a felfedező 2011.10.02 (10:46)
- Pirkadt a hajnal. Seffer Andrea 2011.09.14 (16:13)
- Tisztelt Angyal Gyula 2011.09.14 (11:13)
- Pécs Moni István 2011.08.30 (23:53)







