Akusztikus Harmada az Imázsban

|
2010. november. 04., csütörtök 13:16
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Címkék:
Eddigi profiljától némileg eltérően akusztikus koncerttel jelentkezik a pécsi Harmada az Imázs étteremben november 5-én, pénteken. Az ajánlóból a zenekar történetének néhány fejezetén kívül aktualitásokat is megtudhatunk.

A kezdet kezdetétől egészen 2008-ig ő voltak a pécsi King Crimson, de megkockáztathatjuk, hogy összmagyar szinten sem volt ennyire technikás és egészségesen progresszív rockzenekar. Aztán a zenekarvezető gondolt egy nagyot, és némi kozmetikázás után új felállással, új koncepcióval állt elő - a Harmada név viszont megmaradt.
Ne vájkáljunk a múltban, nem az egyszervolt Harmada a fontos, hanem a jelenkori. Halmozottan igaz ez, ha hozzátesszük, hogy a maival ellentétben az egyszervolt már nem léphet fel sehol. Pláne nem akusztikus programmal - mint ahogy azt péntek este tapasztalhatjuk az Imázs étterem nevű helyen.

Az évek során számos olyan kész vagy félkész dal bugyogott ki a zenekar kreatív fazekából, amelyek a Harmada hagyományos, hangosított repertoárjában nem férnének el, tudhattuk meg Sasvári Géza énekes-gitárostól (akit a vájtabb fülű és élesebb szemű rajongók számos Kispál-koncerten felfedezhettek a zenekar utolsó éveiben). Ezek egy része lett egy csokorba gyűtve olyan dalokkal, amelyeknek speciális, akusztikus verziói születtek külön erre az alkalomra. Mindenképp meglepő koncertre számíthatnak még a rutinos Harmadások is - az ismert dalok új ruhában. Mellettük pedig válogatás a (jóhiszeműn feltételezhetjük) legjobb ismeretlen, eddig a próbateremben porosodó nótákból.

És milyen zenére is számíthatnak azok, akik eddig sosem hallottak a Harmadáról? A már említett King Crimson nevével fémjelzett, néhol jazzé változó progresszív rock még mindig meghatározó összetevőe a gitártémáknak, minden egyéb viszont tipikusan pécsi, jó értelemben. A szigorúan mecsekvidéki alternatív legszebb pillanatai találkoznak itt néha világzenével, néha szörfrokkal, és az egészet átjárja egy jellegzetes, meghatározhatatlan buké. Elsőre a Harmada talán Kispálosnak tűik, a hasonlóság azonban csalóka, hamar eltűnik, a helyén pedig nem marad más, csak a meglepődés.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres