A Tánc Világnapja a Pécsi Nemzeti Színházban
Az estet Andrásfalvy Bertalan neves néprajzkutató, Pécs Megyei Jogú Város díszpolgára nyitotta meg köszöntő szavaival.
Az első felvonásban öt együttes produkcióját láthattuk. Elsőként a Hosszúhetényi Hagyományőrző Egyesület lépett a színpadra, előadásuk egy igazi lakodalmas mulatságba kalauzolt bennünket. Őket a Mecsek Táncegyüttes igen tehetséges ifjúsági csoportja követte egy remek mezőségi koreográfiával. A siklósi Pelikán Néptáncegyüttes mezőföldi, míg a Misina Néptáncegyüttes tardoskeddi táncokat mutattak be. Zárásként a szekszárdi Bartina Néptáncegyüttes gyermekcsoportjának Húshagyó bál című koreográfiáját láthattuk, mely akkora sikert aratott, hogy a közönség visszatapsolta a kis táncosokat.
Az előadás második részét a Bátai Néptáncegyüttes nyitotta, megmutatva Sárköz csodálatos népviseletét. Őket követték a Misina csikói, magyarbődi táncokat láthattunk tőlük. A siklósi Pelikán Néptáncegyüttes produkcióját a hosszúhetényi táncosokkal közösen zárta, megemlékezve ezzel a Baranyai Hagyományőrző együttesek 2010-es találkozójáról.
A hagyományőrzők fináléja után a Mecsek Néptáncegyüttes lépett a színpadra, "Sörény lábbal, víg orcával" című jubileiumi műsorukból láthattunk egy részletet. Őket a Tanac Néptáncegyüttes követte, a pörgős horvát tánc és muzsika nagy sikert aratott a nézők körében. Zárásként a Somogy Táncegyüttes előadásában láthattunk egy remek kalotaszegi román koreográfiát, majd a végső ráadásban minden táncos együtt mulatott a színpadon.
Kísérőzenekarként közreműködött a Csurgó Zenekar, a hosszúhetényi hagyományőrzők fúvósai, a Mecsek Zenekar, a Péntő Rezesbanda, a Somogy Zenekar, valamint a Vizin Zenekar.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Az epres dobozkából vidám, színes tároló - kincses doboz készülhet - a gyerek apróságainak.
|
|
Vajon szoptathatunk egy óvodás- vagy akár egy iskoláskorú gyermeket is?
|
|
A nagyszülői generáció közelsége különösen kellemetlen lehet a levált és esetleg már párkapcsolatban vagy családban élő fiatal számára akkor, ha képviselői olyan üzeneteket sugároznak, amelyektől a fiatal rég szabadulni szeretne és amelyek talán már korábban is megkeserítették az életét.
|
|
A narancsízű kuglóf nagyon finom egy csésze jó erős kávéval, vagy tejszínnel és kandiscukorral kínált teával.
|
|
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
|
|
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
|
|
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
|
|
A gyerekek sokszor nem maguktól rajzolnak. Óvodai foglalkozások, közös időtöltések keretein belül ragadnak ceruzát és zsírkrétát, hogy teljesítsék az óvónéni által kiadott feladatot, a szülők pedig azonnal messzemenő következtetést vonnak le a gyermeki alkotásokból.
|
|
Megérkeztek hozzánk a gólyák! Alkalomhoz illően a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság meseíró pályázatot ír ki általános iskolás diákok részére, ,,A FEHÉR GÓLYA" jelmondattal.
|
|
Sokan mondják, hogy nem baj, ha a szülők nem tudják kinyögni a gyerek tandíját, mert ott van a diákhitel. Abból meg lehet oldani mindent. Tulajdonképpen igaz a dolog, de ezzel még csak a diploma megszerzését intézte el a hallgató. De hogy aztán ezzel akár elbaltázhatja az egész életét, arról eddig még nem nagyon beszélt senki sem...
|




