A nyár utolsó hétvégéje Pécsett
A szokásos napi bontás helyett most tematikus megközelítésben adunk ízelítőt a hétvégi programokból:
Zene
Két helyszín küzd az érdeklődők kegyeiért ezen a hétvégén.
Az fESzT Café pénteki és szombati programjairól itt írtunk kicsit részletesebben, péntek a melankólikus árnyékpop kedvelőinek míg a szombat ska elkötölezett híveinek nyújthat örömet.
A Varázskertben mintha megint sűrűsödnének a programok és végre nemcsak dj-k szórakoztatják a közönséget: az élőzene is szerepet kap. Péntek szombat is ajánlott részletesebben itt.
Irodalom-színház
Az Olvasóligetes rendezvényeknek nem sok szerencséje volt ezen a nyáron Pécsett, az utolsó próbálkozások egyike szombat este hattól a Kultúrkertben lesz. Ha az eső el nem mossa.
Még mindig zajlik a 15. Felnőttbábfesztivál ennek programjairól részletesen itt írtunk, a kapcsolódó kiállításokon készült képek pedig itt és itt tekinthetők meg.
Film
Az egy hónapos nyári álmából visszatérő Apolló továbbra is a szokásos formáját hozza. Választani pedig egy spanyol filmdráma, melyben egy Down-kóros fiatalember és egy "normális" nő kapcsolata áll a középpontban; egy afrikai topmodell felemelő, ugyanakkor tragikus sorsát bemutató regényfeldolgozás; egy kissé bizarrnak tűnő francia film, amelynek látatlanban a legnagyobb erénye, hogy Charlotte Gainsbourg is szerepel benne; valamint egy nem amerikai típusú, épp ezért üdítő romantikus vígjáték közül lehet választani.
Egyéb
Igaz hogy az El|Away-projekt elsősorban építészeti programsorozatot takar, azonban a tematikája más művészeti programot is bekapcsol az eseménysorozatba. Hétvégén ennek még nyoma sincs, a beszélgetések azonban így is rendkívül érdekesnek ígérkeznek.
Kiállítás
A legjobb kiállításnak járó címet könnyedén osztjuk ki a héten: egyértelműen Davor Vrankić önálló tárlata az, amit nyugodt szívvel ajánlhatunk mindenkinek.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
|
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Címkék:
|
|
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
|
|
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
|
|
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
|
|
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Címkék:
|
|
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
|
|
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
|
| « | Február 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 05 | 30 | 31 | |||||
| 06 | |||||||
| 07 | |||||||
| 08 | |||||||
| 09 | 1 | 2 | 3 | 4 | |||
- Csaknem 20 éve rajongok plakát_készítő 2012.02.07 (21:11)
- Kedves Évica! <br Ági80 2012.02.07 (19:39)
- Kertvárosi segítség! Évica 2012.02.06 (22:02)
- Nagyon jól megszervezett seffer andrea 2011.10.31 (11:34)
- Fiúk ki a beszámoló Bencze Zoltán 2011.10.13 (13:27)
- remélem omfg 2011.10.03 (06:56)
- Nem éri meg kiadni érte Dóra, a felfedező 2011.10.02 (10:46)
- Pirkadt a hajnal. Seffer Andrea 2011.09.14 (16:13)
- Tisztelt Angyal Gyula 2011.09.14 (11:13)
- Pécs Moni István 2011.08.30 (23:53)







