Alig várta az enyhet adó tavaszt, amikor elolvad az első hó és végre elvetik. És eljött a várva várt tavasz. Jólesően melengette a földet a Napocska és vígan csiripeltek az első madarak. A magocska földre hullott. Csírázni kezdett, várta, hogy kihatson. Gyökeret eresztett, hogy jó erősen belekapaszkodhasson a talajba.

Először két félénk kis sziklevelecske kukucskált ki a napvilágra. A magocska körülnézett. Látta a Napot, amely jól esően melengette, a felhőket, amelyek esőt sejtettek, és a fákat, ahogyan rügyeztek. Izgatottan várta a virágzását. Nyújtózkodni kezdett az ég felé, a Napocska megsimogatta és nőtt-nőtt, olyan magasra, mintha viszonozni akarná a simogatást. Leveleket hozott és apró, zöld, mindenbe belekapaszkodó kis indákat.

- Ejnye, hát bajuszom nőtt! - bosszankodott, mert eddig azt hitte, hogy lány, egy karcsú és gyönyörűséges virágszál.

És eljött a virágzás. Apró, rózsaszínű virágokat hozott, szerényeket, olyanok voltak, mint egy félénk kis pillangó. Kicsit csalódott volt. Aztán nemsokára a virágból kinőtt egy zöld kis hüvely, benne megannyi apró magkezdemény. Egy huncut kis felhő nyakon öntötte és hamarosan épp olyan dundi magocskák nőttek a kis zöld hüvelyekben, mint amilyen az egykori magocskánk volt.

Ekkor a gazdaasszony kis kosárkával kiment a konyhakertbe, és leszedte a termést. Nem törődve a mi magocskánk színes álmaival, szedett pár szál sárgarépát, petrezselymet, és főzött egy jó nagy fazék bablevest.