A Léta-Ker Kft. családi napja
Tavaly kettőezer-ötszázan látogattak el a rendezvényre, s idén sem voltak kevesebben. Bár gyakran járunk-kelünk erre-arra csemetéimmel, ekkora tömeggel nemigen találkozunk egyetlen gyermekrendezvényen sem. Nem véletlenül... A Léta-Ker Kft egyedülálló módon kedveskedik a kicsiknek és szüléiknek egyaránt.
Készítettem egy röpke riportot a Léta-Ker Kft ügyvezetőjével, ifj. Kisgéczi Lászlóval, melyből talán több titokra fény derül...
- Honnan jött az ötlet, hogy "magáncégként" évről-évre ekkora horderejű rendezvényt tartsatok?
A legfőbb ok a társadalmi felelősségvállalás volt, mert fontosnak tartjuk, hogy visszaadjunk annak a közösségnek, akiből élünk. Véleményünk szerint a vállalatok egyik feladata az is, hogy az általuk megtermelt jövedelem egy részét visszaforgassák a civil szférába. Ennek mi több módját találtuk ki: sporttámogatás, a speciális mentők, és különböző kulturális rendezvények támogatása. Ezek mellett viszont szerettünk volna saját rendezvényt is, így jött az ötlet.
- Hanyadik alkalommal került megrendezésre?
Idén immár kilencedik alkalommal tartottuk meg Családi napunkat. Ugyan 2005-ben kezdtük el, akkor még egészen más felállásban, de tartottunk tavasszal és ősszel is. Így volt ez 2006-ban is, utána pedig maradt a tavaszi, húsvét-körüli időpont.
- Mekkora személyzet dolgozik a családi napon, s miképp zajlanak az előkészületek?
Személyzetként jelen vannak a munkatársak, illetve a mindig lelkesen segítő családtagok, összesen talán 20-25 ember. Az előkészületeket már ilyenkor megtesszük azért, hogy a jövő évi rendezvény még jobb lehessen. Összeírjuk a tapasztalatokat és, hogy mit csináljunk másként legközelebb. A valós szervezés aztán év elején indul el. Január-februárban kitaláljuk a programokat, játékokat és egyeztetünk a fellépőkkel. Márciusra kialakulnak a plakátok, melyeken a rendezvényt hirdetjük, ezeket kihordjuk az ovikba. Bevásároljuk a szükséges kellékeket és nem utolsó sorban megrendeljük a jó időt!
- Általában hány kiló virsli, liter üdítő, tonna cukorka fogy? :-)
Virsliből 65 kg fogyott ezidáig, a szendvicseket 700 zsemléből készítjük, üdítőből-vízből 400-500 liter fogy, a cukorka pedig sosem elég. :-)
- Fel sem merült, hogy ebben a "válságos" évben esetleg elmaradjon, vagy "visszafogottabb" legyen a program (mert ahogyan én láttam, semmivel sem csökkent a pompa, sőt! :-)
A visszafogottság abban mutatkozik meg, hogy a korábban többfelé irányult támogatásokból idén erre a rendezvényre koncentráltuk a költségvetésünket, talán ezzel tesszük a legtöbb jót. Emellett ingyen cserélünk homokot a bölcsődék, óvodák homokozóiban.
- Rengeteg remek alkotás érkezett az idén először meghirdetett rajzpályázatra. Milyen érzés volt látni, hogy ennyi lelkes kis színesceruza-forgató küldte be megálmodott házikóját? Nehéz volt "rangsorolni", díjazni?
Hihetetlen volt a lelkesedés a gyerekek részéről, tényleg rengeteg rajzot küldtek nekünk. Persze nem szeretnénk elfelejteni az óvónénik segítségét sem, akik foglalkoztak velük, miközben készültek. Igazán örömmel töltött el minket, hogy ennyi rajz közül kellett kiválasztanunk a nyerteseket, de a zsűrizés közben döbbentünk csak rá, milyen nagy feladatra is vállalkoztunk. Ezért jövőre külső segítség bevonását tervezzük a zsűriben.
- Mi az, ami "kárpótol" benneteket a temérdek fáradtságért, munkáért, anyagi áldozatért? A számtalan szélesen mosolygó, lepke és pókember arcúra festett lurkó? A mellettük elégedetten virslit majszoló, gondtalan és hálás szülő? Lehet-e ez a rendezvény mindezeken túl "befektetés a jövőbe"?
Nem akarunk álszentnek tűnni, gazdasági megfontolás is áll a háttérben: szeretnénk, ha a szülőknek eszükbe jutnánk, amikor felújítanak vagy építkeznek. De tényleg nagyon jó látni a rengeteg boldog gyermeket és szülőt. És persze titkon bízunk benne, hogy húsvétra tőlünk viszik a homokot az új homokozóhoz. :-)
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Az epres dobozkából vidám, színes tároló - kincses doboz készülhet - a gyerek apróságainak.
|
|
Vajon szoptathatunk egy óvodás- vagy akár egy iskoláskorú gyermeket is?
|
|
A nagyszülői generáció közelsége különösen kellemetlen lehet a levált és esetleg már párkapcsolatban vagy családban élő fiatal számára akkor, ha képviselői olyan üzeneteket sugároznak, amelyektől a fiatal rég szabadulni szeretne és amelyek talán már korábban is megkeserítették az életét.
|
|
A narancsízű kuglóf nagyon finom egy csésze jó erős kávéval, vagy tejszínnel és kandiscukorral kínált teával.
|
|
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
|
|
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
|
|
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
|
|
A gyerekek sokszor nem maguktól rajzolnak. Óvodai foglalkozások, közös időtöltések keretein belül ragadnak ceruzát és zsírkrétát, hogy teljesítsék az óvónéni által kiadott feladatot, a szülők pedig azonnal messzemenő következtetést vonnak le a gyermeki alkotásokból.
|
|
Megérkeztek hozzánk a gólyák! Alkalomhoz illően a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság meseíró pályázatot ír ki általános iskolás diákok részére, ,,A FEHÉR GÓLYA" jelmondattal.
|
|
Sokan mondják, hogy nem baj, ha a szülők nem tudják kinyögni a gyerek tandíját, mert ott van a diákhitel. Abból meg lehet oldani mindent. Tulajdonképpen igaz a dolog, de ezzel még csak a diploma megszerzését intézte el a hallgató. De hogy aztán ezzel akár elbaltázhatja az egész életét, arról eddig még nem nagyon beszélt senki sem...
|




