A katica farsangja-Schaffer Szabolcs Máté (7 éves) meséje
Bölcs bagolynak öltözött a szamár, báránynak a farkas, tündérnek a boszorkány. A Katicabogárka is hírét vette a bálnak, de nem volt semmi ötlete, minek is öltözhetne ő, hiszen nem volt semmi csak őrá jellemző tulajdonsága. Elhatározta hát, hogy egyszerűen csak ő lesz a legszebb a bálban. De mit is vehetne fel? Türkizkék, selyem estélyi ruhát álmodott magának, szivárványos tündérszárnyakkal, akár a szitakötőé. Képzeletében lélegzetelállítóan pompázott benne a bálon, minden szempár reá szegeződött, csodálva szépségét.
El is viharzott Rák apóhoz, aki híres szabó volt a kerek erdőben. Rák apó szívélyesen fogadta a Katicát, de türkizkék selyem, és a szárnyakhoz csillámló zöld szín sajnos nem volt a raktárában. Sajnálkozva tárta szét nagy rákollóit. A Katicabogárnak szertefoszlottak csodás álmai.
- Micsoda bosszúság! - sóhajtott.
- Ki tudja ezt még! - mondta a bölcs Rák apó és piros selymet terített a Katica elé. Szép volt a piros selyem is. Katicánk megrendelte hát a piros estélyi ruhát.
Napról-napra jobban megbarátkozott a gondolattal, hiszen piros ruhában majdnem annyira szép lesz, mint az elképzelt türkizkékben. Eljött a ruhapróba napja. Izgatottan várta a percet, amikor majd a tükör elé fordul, a habos-selyem báli ruhában, és elsőként megláthatja szépségét. Rák apó mosolyogva terítette elé művét. A ruha valóban mesés volt. Katicánk a boldogságtól nevetve próbálta magára. De jaj! A ruha nem állt neki jól. Olyan volt benne, mint egy piros, gömbölyű ribizli.
- Micsoda bosszúság! - sóhajtott.
- Ki tudja ezt még! - mondta a bölcs Rák apó.
Közeledett a farsangi bál napja, nem volt mit tenni, felhúzta hát Katicánk a piros selyemruhát, még ha úgy is festett benne, mint egy pirosan mosolygó ribizli szem. Elindult benne a bálba. A kerek erdőben elviharzott mellette egy tündérjelmezbe bújt boszorkány, egy báránynak öltözött farkas, aztán legutoljára a bölcs bagolynak öltözött szamár. De jaj!A szamár, csak szamár maradt, még ha bölcsek jelmezét is hordta, és ahogyan mellette eliszkolt, egy sáros pocsolyába csapta patáit, és beborította a Katica gyönyörű, piros selyemruháját fekete sárpöttyökkel.
- Micsoda bosszúság! - sóhajtott a Katica. Rák apóra gondolt, ő mit is mondana erre? - Ki tudja ezt még!
Piros is volt, gömbölyű is, most már fekete pöttyös is. De mégis ő lett a bálban a legszebb.
- Nézzétek, milyen szép a Katicabogárka! - kiáltott a tündérnek öltözött boszorkány, a báránynak öltözött farkas, és a többi maskarába öltözött erdei állat. Felálltak, és megtapsolták. Katicánk boldog volt, és Rák apóra gondolt. Valóban nem lehet tudni, mikor fordulnak bosszúságból, jóra a dolgok.
Annyira megszerette új ruháját, a fekete pöttyökkel, hogy még ma is azt viseli. Azóta piros, dundi, és pöttyös a katicabogár. És néha jelmezbe öltözik farsangkor.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Az epres dobozkából vidám, színes tároló - kincses doboz készülhet - a gyerek apróságainak.
|
|
Vajon szoptathatunk egy óvodás- vagy akár egy iskoláskorú gyermeket is?
|
|
A nagyszülői generáció közelsége különösen kellemetlen lehet a levált és esetleg már párkapcsolatban vagy családban élő fiatal számára akkor, ha képviselői olyan üzeneteket sugároznak, amelyektől a fiatal rég szabadulni szeretne és amelyek talán már korábban is megkeserítették az életét.
|
|
A narancsízű kuglóf nagyon finom egy csésze jó erős kávéval, vagy tejszínnel és kandiscukorral kínált teával.
|
|
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
|
|
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
|
|
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
|
|
A gyerekek sokszor nem maguktól rajzolnak. Óvodai foglalkozások, közös időtöltések keretein belül ragadnak ceruzát és zsírkrétát, hogy teljesítsék az óvónéni által kiadott feladatot, a szülők pedig azonnal messzemenő következtetést vonnak le a gyermeki alkotásokból.
|
|
Megérkeztek hozzánk a gólyák! Alkalomhoz illően a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság meseíró pályázatot ír ki általános iskolás diákok részére, ,,A FEHÉR GÓLYA" jelmondattal.
|
|
Sokan mondják, hogy nem baj, ha a szülők nem tudják kinyögni a gyerek tandíját, mert ott van a diákhitel. Abból meg lehet oldani mindent. Tulajdonképpen igaz a dolog, de ezzel még csak a diploma megszerzését intézte el a hallgató. De hogy aztán ezzel akár elbaltázhatja az egész életét, arról eddig még nem nagyon beszélt senki sem...
|




