Legyen pécsi az Év Anyavállalata!

|
2012. május 08., kedd 12:46
Tartalom értékelése
5 / 1
Címkék:
2012-ben harmadik alkalommal osztják ki az "Év Anyavállalata" díjat annak az anyának, aki gyermekek mellől a legnagyobb teljesítményt nyújtva építette fel cégét.

A pályázat célja: felhívni rá a figyelmet, hogy az anyák számára meglehetősen kilátástalan munkaerő-piaci helyzetből is van kiút. A verseny során olyan anyukákat mutatnak be, akik nem féltek a saját lábukra állni és kisgyermekek, család, házimunka mellett indították el saját vállalkozásaikat – és ezzel példát mutatnak minden anyukának!

 

Gellén Nóra, egy két gyermekes pécsi anya két éve indította online vállalkozását az akkor 6 éves és 3 hetes fiai mellől, ami mára az anyukák és kismamák helyi információs oldalait tömörítő franchise hálózattá nőtte ki magát, és országszerte 21 másik anyának nyújt megélhetési lehetőséget. Ezek az anyák a közösségért is sokat tesznek: Pécs belvárosában februárban nyílt meg a minden pécsi családnak második otthonul szolgáló Pécsimami Központ és a múlt héten megrendezett II. Pécsimami Napok is sok száz helyi családot vonzott.

 

Nóra idén harmadik alkalommal indult a versenyen: első évben különdíjat kapott az ötletért, második évben - már mint Imami csapat -  sikerült 77 induló közül az első tízbe kerülnie és végül a 4. helyen végzett. Idén szeretne a dobogóra állni...

 

A verseny a finisbe érkezett és ez a lelkes csapat annak ellenére második helyen áll, hogy nem sorsol nyereményt a szavazói között: viszont minden rájuk leadott voks 100 forintot jelent a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnak, mely a Pécsi Gyermekklinikán fekvő gyermekek otthontól távol töltött napjait is igyekszik megkönnyíteni.

 

 

Gellén Nóra most a pécsiek és a Baranya megyében élők segítségét kéri!

 

Szavazni úgy tudsz, ha az alábbi linkre kattintva, könnyű regisztráció után megnyitod az Év Anyavállalata szavazás című e-mailt és abban a „Gellén Nóra és az Imami” –ra kattintasz.

 

 

http://www.gazdagmami.hu/ev-anyavallalata-2012/ev-anyavallalata-regisztracio (Szavazás itt)

 

Gellén Nóra és az Imami pályázatát ITT olvashatod: http://www.gazdagmami.hu/ev-anyavallalata-2012-donto#2

 

Szóljon hozzá!





* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Figyelünk
A cőliakia örökletes tényezők által meghatározott szisztémás autoimmun betegség, amelynek kiváltásában a glutén fehérje komplex játszik döntő szerepet.
A Vízmegtakarítás.Hu Kft. - lakossági és intézményi vízszámla csökkentéssel foglalkozó vállalkozás-, nyereményjátékot hirdet magyarországi óvodák részére, ahol az első helyezett egy teljes víztakarékos felszerelést nyer.
Amennyiben sikeresen pályázik, országos referencia-intézménnyé válhat a pécsi Városközponti Iskola Mezőszél Utcai Általános Iskolája.
A március végén megnyílt Lakits Villa az elkövetkezendő időszakban havonta több alkalommal is megnyitja kapuit a nagyközönség előtt.
A pályázat célja a hátrányos helyzetű térségekben, illetve településeken a tehetségsegítés szakmai feltételeinek erősítése a szervezeti formák kialakításával és bővítésével, igazoltan a tehetséggondozást megvalósító programok támogatásával.
A pályázat célja azon törekvések támogatása, amelyeket intézmények tesznek, vagy tenni kívánnak a gyermekek betegségmegelőzése, egészségmegőrzése érdekében.
Ha érdekel a kémia, amit az iskolában tanítanak, ha szeretsz kísérletezni, de a családod nem örül neki, hogy azt otthon a konyhában vagy a pincében teszed, akkor jelentkezzél a nyári kutatótáborunkba.
Magyarországon és határainkon túl élő (aktív és nyugdíjas) óvodapedagógusok és óvodapedagógus hallgatók pályázhatnak.
Az érzelmi nevelés lehetőségeiről, módszereiről lesz szó az Alma a fán műhelymunka-sorozat következő alkalmán.
Az MME rajzpályázatot hirdet ,,2013 a gyurgyalag védelmének éve" és a ,,Tavaszi madárles" kapcsán, ,,A gyurgyalag csodálatos élete" címmel.
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Kultúrka Trió
Piknik Park
Videóüzenetek