Az erdő íze
Zölderdőfalván mostanság csak három szem manóka éldegélt, akik idejük javarészét azzal töltötték, hogy az ódon, kissé elavult gyárukban mindenféle finomságot készítettek.
A manók közül Borostyán Apó volt a legidősebb – mondhatnánk úgy is, hogy az igazgató –, ő irányította a munkát.
A két manó-inas, Boróka Bátyó kisöccsével, Bodzával pedig hűen követte minden utasítását. Nagy ritkán, ha valamire még Borostyán tudományából sem futotta, vagy a féltve őrzött Manó-könyvben sem találtak rá utalást, az erdei forrás jó tündére, Harmatcsepp segítette ki őket.
A sűrűben lakó állatkák állandóan ott nyüzsögtek a manók körül. Hol segítették őket, hol útban voltak.
Kora tavasztól késő őszig megállás nélkül folyt a munka, hogy az „Az Gyár”-ban elkészült málnákat, lekvárokat, teákat és minden más finomságot Csigavér, a manók fuvarosa majd elszállíthassa az emberek Nagy-piacára, hogy ott aztán jó pénzért túladhasson rakományán.
Megjelent AZ ERDŐ ÍZE című mesekönyv
Császár Levente legújabb mesekönyvét Pál Rita 70 darab csodálatosan szép grafikával illusztrálta.
A rajzokon a mecseki erdők lakói kelnek életre – manók és tündérek az erdő népes állatsereglete kíséretében.
A keménytáblás, 54 oldalas, a természettudatos életmódra nevelő mesekönyv a Baranyai Élmény Magazin gondozásában az óvodás, kisiskolás gyerekeknek és azok szüleinek, nagyszüleinek készült.
AZ ERDŐ ÍZE című mesekönyv ára 2.500 Ft.
A mesekönyv megvásárolható a pécsi és a bonyhádi LÍRA könyvesboltokban, a pécsváradi várban, a bikali Puchner Birtokon, vagy közvetlenül a szerzőtől 2.000 Ft összegért.
Megrendelés és bővebb információ:
Császár Levente
Cím: 7691 Pécs, Fenyő u. 31.
Tel.: 30/ 3277-969
Email: csaszarlevente61@gmail.com
Web: csaszarlevente61.blogspot.com
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Pénteken, május 17-én ismét elindul adománygyűjtő járatunk. Az úti cél ezúttal Palotabozsok.
|
|
Szeretettel várjuk a kizöldült Zsolnay Kulturális Negyedbe. Gondolkodás, szórakozás; kulturális minőség és minőségi kultúra.
|
|
A Kormányrendelet a meglévő ,,gyermekszállítás" szabályát konkretizálja, illetve azt, hogy járművünkkel hogyan előzhetünk meg egy ilyen táblával megjelölt buszt.
|
|
Kifogás, ha azt mondjuk, a gyerek mellett nincs lehetőségünk és időnk sportolni. Manapság már számtalan lehetőség van arra, hogy a fiatal anyuka a babájával együtt mozogjon.
|
|
Pécsre érkezett a Békefutás európai lángja. Az olimpiai stílusú váltófutáshoz bárki csatlakozhat. A fáklyát egy-egy nemzetközi futócsapat viszi országról országra mind az öt kontinensen. A pécsi gyerekek tavaly is futottak egy szakaszt.
|
|
Vannak kényszerhelyzetek, amikor valamit meg kéne tanítani a babának 1-2 hónapon belül, mert rajtunk az időnyomás. Például azért, mert bölcsődébe megy a kicsi, vagy érkezik a tesó, vagy jön a nyaralás, vagy anya visszaáll a munkába.
|
|
Idén újra megrendezzük Pécsett, a már két évben is sikeresen megvalósított ,,Nagy taps az édesanyáknak" elnevezésű rövid flash-mob eseményt, amelyhez ebben az évben szeretettel meghívunk mindenkit, kortól, nemtől és egészségi állapottól függetlenül.
|
|
Egy egyhetes programsorozattal a hétköznapi hősökre szeretnénk ráirányítani az emberek figyelmét. A beteg gyermekek, a testvéreik, a szüleik, azok az önkéntesek, akik a Dóri Házban dolgoznak, mind-mind hősök.
|
|
Ingyenes programokkal várják ma, a Föld Napján a pécsi Természettudományi Múzeumban a nagyközönséget.
|
|
A Szemem Fénye Alapítvány rajzpályázatot hirdet ,,Mindannyian lehetünk hősök!" címmel.
|




