Kevés dolog maradt mára, amiről nagy biztonsággal kijelenthető, hogy jobb belőle az analóg, mint a digitális. Biztosan ezek közé tartozik a hangzás. A régi rádiók telt akusztikájához, a hangdobozzal felerősített hangzás mellett a csöves készülékek átviteli karakterisztikája is hozzájárul. Arról is kár vitatkozni, hogy hangzásukkal az 1970-es években készült közép- és csúcskategóriás erősítő- és hangfal-szettek könnyedén utasítják maguk mögé a mai középkategóriásokat, de gyakran még a csúcskategóriás berendezéseket is.

***

Első ránézésre teljesen hétköznapi családi házba lépve rögtön rájövünk: nem is olyan nagy túlzás, ha minden helyiségben van egy tévé. Itt például minden helyiségre jut legalább egy tucat. Ha a folyosót is beleszámoljuk. Nem szokványos körülmények uralkodnak, még akkor is furcsállhatjuk a tapasztaltakat, ha korábban már jártunk tv- és rádiószerelő lakásában. A konyhától a fürdőszobáig nincs kihasználatlan felület, amerre nézünk Orion és Videoton emblémák sorakoznak a készülékeken. Furcsa is, kellemes is Volume helyett mindenhol Hangerő felirattal találkozni.

- Mindent gyűjteni nem lehet, ezért viszonylag hamar eldőlt, hogy a magyar tévé- és rádiógyártásra fogok koncentrálni - mondja Tasnádi Zsolt. A húszas évei elején járó fiatalember néhány éve szeretett bele a régi rádiókba, tévékészülékekbe.
- Mindig is kedveltem a technikát. Apukám tévészerelő és az alagsorunk takarításakor találtam néhány elfekvő, régi darabot, amiket megtisztítottam. Ezután nagyapámtól kaptam egy régi Videoton erősítőt, hangfalakat és ezek már el is indították a dolgot. Hozzájutottam egy szovjet kistévéhez, a VL100-hoz, amit még sosem kellett javítani. Szép lassan elkezdtek jönni a kistévék, a nagyrádiók. Aztán a pécsi vásárban vettem az első olyan rádiót, amit már kifejezettem a gyűjtemény gyarapítása miatt szereztem meg. Ehhez aztán sorra jöttek az újabb készülékek. Előkerültek régi katalógusok és komolyabban kezdtem azzal is foglalkozni, hogy mik jöttek ki a magyar gyárakból.

A szokásostól eltérő irányban fiúról apára ragadt át a szenvedély. Képesek átutazni a fél országot egy kiszuperált készülékért, esetleg a szükséges alkatrészért. A gyűjtemény legtöbb darabja felajánlásokból érkezik. És ezekhez a felajánlásokhoz mindig tartozik egy-egy történet is:
- Ez az 1958-as gyártmányú Terta 528-as a Zsolnay-gyárban volt sokáig műhelyrádió. Négy hangszórós, csöves rádió és még az FM-sáv szétválasztása előtt készült. Majdnem húsz kilós.

Előkerülnek egyszerű, de mégis csodás fényjátékkal megáldott készülékek, vagy a Pécs nevű bolgár rádió, ami magyar licenc és know-how alapján készült a magyar piacra. Szófiában gyártottak még Szeged, Miskolc és Budapest típusú készüléket is. Erős a gyanúnk, hogy a forma és a funkcionalitás összhangját talán mégsem Steve Jobs találta ki.

A gyűjtemény sokszínűségét, szerteágazóságát a gyakori csereüzletek segítik leginkább. Hoztak már készüléket a keszthelyi tévé és rádiómúzeumból, vagy éppen Verőcéről is. Az internetes piactereken, de a pécsi vásártéren is az utóbbi években sokkal nehezebb lett a jó fogás. Akik pusztán rövidtávú üzleti befektetésnek tekintik a régi készülékeket - "a hiénák" - felverték az árakat.
A második világháború előtt gyártott készülékek a legértékesebb darabok, az igazi ritkaságok, hiszen nagy többségüket a háború vége felé közeledve begyűjtötték és megsemmisítették.

Tasnádi Zsolt legrégebbi működőképes rádiója 1948-ban készült. A rádiók rendbetételét édesapjával közösen végzik, és Zsolt igyekszik eltanulni a fogásokat a szakembertől. A régi készülékek javításhoz sokszor régi eszközök kellenek, így a gyűjtemény ebben az irányban is gyarapodik. A tévék és rádiók értékét tovább növelik a jó állapotban megmaradt használati utasítások, garancialevek, ezeket mappákba rendezve nagy becsben tartják. A gyűjtemény nagy része megtalálható a weben is. Amint valami elkészül, felkerül az oldalra és a technikai leírások mellett,  amennyiben adományról van szó, az adományozás körülményei is olvashatóak.

A tévékészülékek nagyobb része - ami még nem lett rendbe hozva - egy garázsban áll letakarva, egyszerűen nincs már számukra hely.

A ház mellett készülő leendő múzeumépületben is megmarad a darabok mellett a köszönetnyilvánítás. Mások példáját követve a gyűjtők is érzik, hogy méltó körülményeket kellene biztosítani a gyűjteménynek, ezért pár éve egy melléképületet építenek, azonban pénz hiányában nehezen haladnak. Ez nem csak a megfelelő tárolást, de a látogathatóságot is biztosítaná.

Bár ez a nehezebb út, a folyamatosan gyarapodó kb. 120 darabos rádió- és kb. 80 darabos tévégyűjtemény biztonságának érdekében csak magángyűjteményben gondolkodnak.

Tasnádi Zsolt oldala a patina.uw.hu címen érhető el.